„Folyton feszegetjük a határainkat” – Interjú A sztyeppe illata magyar fellépőivel, Buti Gordonnal és Kassai Benjaminnal

A Fővárosi Nagycirkusz A sztyeppe illata című összművészeti műsorában a magyar cirkuszművészetet két fiatal tehetség, Buti Gordon és Kassai Benjamin képviselik izgalmas kínai rúd produkciójukkal. A duóval szakmai pályafutásukról, motivációjukról és jövőbeli terveikről beszélgettünk.

Benjamin és Gordon a családjuk első generációs artistaművészei. Mindketten kifejezetten aktív gyerekek voltak, különböző sportokkal vezették le az energiáikat. Végül a szüleik javaslatára jelentkeztek a Baross Imre Artista- és Előadó-művészeti Akadémiára. Gordon családja annyira hitt a fiúk álmaiban és tehetségében, hogy a teljes életüket átszervezték és Budapestre költöztek. „Mindkettőnk szülei támogatnak minket, örülnek, hogy bejárjuk a világot és élvezzük, amit csinálunk. Úgy gondolom, az egyik legfontosabb dolog az életben, hogy az ember olyan hivatást válasszon, amit imád” – vallja a 25 éves Benjamin, aki az érettségi után a művészképzőt is elvégezte. A duó számos cirkuszművészeti zsánert elsajátított az Artistaképzőben. Benjamin kifejezetten szerette a trambulin és a gurtni zsánereket, de az igazi szerelem már akkor is a kínai rúd volt. Gordon a légtornász és akrobata szakon jeleskedett, végül mégis a kínai rúd mellett tette le a voksát. „Ez a zsáner számtalan kihívást tartogat. A nehéz trükkökbe rengeteg időt és energiát kellett fektetni, hogy sikerüljenek és közönség előtt is be lehessen mutatni. A kínai rúd nem egy kötött produkció, mindig ki lehet találni új kunsztokat, ezáltal a kreativitásunkat is kiélhetjük és folyton feszegetjük a határainkat” – mutat rá Gordon a zsánerben rejlő különleges lehetőségekre. A fiatal tehetségek több saját trükköt is kitaláltak, de ezeket a veszélyességük miatt egyelőre nem mutatják be a közönségnek.

Kassai Benjamin és Buti Gordon A sztyeppe illata című összművészeti előadásban
Fotó: Urbán Ádám

A kínai rúd a merész kunsztokon túl további veszélyeket tartogat az artisták számára. „A gumival bevont rúd égési sérüléseket okoz, ha lecsúszás közben érintkezik a bőrünkkel. Ezért van rajtunk több réteg ruha, amikor bemutatjuk a lecsúszós trükköket. Ennek ellenére sok sérülést szereztünk az elmúlt évek alatt, köztük van néhány maradandó is. További veszélyforrás lehet, ha a rúd valamiért csúszik és nem tudjuk stabilan megfogni” – meséli Benjamin, aki az évek során az előző partnerével bejárta a világot, és több díjat is nyertek: a XII. Budapesti Nemzetközi Cirkuszfesztiválon bronz-díjat, a Latinai Nemzetközi Cirkuszfesztiválon különdíjat, a Monte-carlói Nemzetközi Cirkuszfesztivál New Generation megmérettetésen különdíjat, a japán Daidogei Világbajnokságon pedig kétszer ezüst-díjat. A pandémia azonban az ő életének is megálljt parancsolt és új partnert kért fel Gordon személyében. „Mivel én még diák vagyok az Artistaképzőben, ezért nem volt annyi külföldi munkám, mint Benjaminnak. Az első közös szezonunk Olaszországban volt, előtte pedig több rendezvényen részt vettem és többször felléptem a Fővárosi Nagycirkuszban is” – mondja a húsz éves Gordon, aki idén teszi le az artista szakvizsgáját. Mindketten visszatérő fellépők a Fővárosi Nagycirkuszban, de egy teljes szezont még sosem töltöttek el Közép-Európa egyetlen kőcirkuszában. „Hatalmas öröm és megtiszteltetés számunkra, hogy részesei vagyunk A sztyeppe illata című összművészeti előadásnak. Fekete Péter Jászai Mari-díjas rendező színvonalas műsort állított össze, amiben világhírű artistaművészek lépnek fel. Mindketten szeretjük a történetmesélő darabokat, ezért is izgalmas részt venni benne. Viszont ami a legfontosabb, hogy a közönségtől is nagyon jó visszajelzések érkeznek. Minden artista számára presztízsértékkel bír, ha felléphet ezen a nagy múltú porondon, ahol előttünk már annyi legendás artista mutatta meg a tudását. Ez a nyár ráadásul arra is jó, hogy teljesen összeszokjunk egymással és még erősebb kunsztokkal tovább fejlesszük a produkciónkat” – mondja Benjamin.

A magyar tehetségek minden előadáson vastapsot kapnak
Fotó: Urbán Ádám

A duó kínai rúd produkcióját az erős trükkök és a mozgásszínházi elemek jellemzik. „Egy olyan üzenetet akarunk átadni a cirkuszművészet nyelvén, ami egyre fontosabbá válik a mai rohanó világunkban, mégis hajlamosak vagyunk megfeledkezni róla. Eltávolodnak egymástól az emberek és bizalmatlanokká válnak. A performanszunk a bizalom megtalálásáról és fontosságáról mesél, valamint emlékeztet rá, ha összefogunk, együtt többre jutunk” – mutat rá Gordon arra, hogy a cirkuszművészet mitől válik többé a sportnál.

A duó kínai rúd produkcióját nehéz trükkök jellemzik
Fotó: Urbán Ádám

A duót szellemileg és fizikailag is kemény próbatétel elé állítja a napi két fellépés, de ennek ellenére plusz edzéseket is beiktatnak és a magánéletükre is jut idejük. „Nagy könnyebbséget jelent, hogy nem külföldön, hanem itthon vagyunk, mert ezáltal jut idő az iskolára, a családra és a barátokra is” – mondja Gordon, aki szabadidejében falat mászik és egy cirkuszi stúdióban a kínai rúd rejtelmeibe vezeti be az érdeklődőket. A fiatal tehetségeknek a jövőre nézve is komoly terveik vannak. „Minél több nemzetközi cirkuszfesztiválon meg akarjuk mérettetni magunkat és a lehető legtöbb emberhez eljuttatni a magyar cirkuszművészetet. A fellépések éltetnek, számunkra az a legfontosabb, hogy örömet adhassunk a közönségnek és minőségi pillanatokat okozzunk. Szerintem, ha erre valaki csupán egy pénzkereseti lehetőségként tekint, nem lesz annyira sikeres. Egy artistaművészt a szenvedélye kell, hogy hajtsa, mert akkor tudja élvezni a hivatását és folyamatosan fejleszteni magát. A sikerért meg kell dolgozni, rengeteg áldozatot, erőt, energiát és szorgalmat kíván” – mondja egyetértésben Buti Gordon és Kassai Benjamin.

 

Szekáry Zsuzsanna

További híreink