Id. Richter József életmű-interjú

Ön a nagy múltú Richter cirkuszi dinasztia leghíresebb tagja. Úgy tudom, hogy az első Richter Cirkuszról származó feljegyzés 1821-ből származik.

Igen, 1821-ben Berlinben a Brandenburgi kapu előtt állt a Richter család cirkusza. Régen a cirkuszokat fából vagy pléhből építették, így amikor 1821-ben leégett a Richter Cirkusz, a helyét a később világhírűvé vált Renz Cirkusz foglalta el. A sors pikantériája, hogy 1972-ben Németországban a Renz cirkuszi dinasztia lányát vettem el feleségül. 1971-ben a híres német Althoff Cirkusznál volt szerződésünk az elefánt és az akrobatikus zsoké számainkkal, Karolát ott ismertem meg, aki a családjával csimpánz és medveszámmal lépett fel Nyolc hónapon át dolgoztunk egy cirkusznál, és egymásba szerettünk.

Milyen hatása volt a családra az államosítás?

1951-ben születtem Keszthelyen. A szüleim korán elkezdték a felkészítésemet, már hat-hét évesen kézegyensúlyozó számot csináltunk édesapámmal. 1950-ben az államosításkor a Richter nagypapa cirkuszát is elvették, édesapám volt az első, aki tiltólistára került, mert magáncirkuszok nem utazhattak, egyszerűen nem is létezhettek. Édesapám Richter József, az öccse Richter Aladár és édesanyám Richter Stella 1950-ben még a Fővárosi Nagycirkuszban dolgoztak egy levegőszámmal, majd kis falvak és városok kultúrházaiban tartottak előadásokat, megkerülve az országos tiltást. Egy-két évig nem volt könnyű, de aztán enyhült a helyzet és a szüleim saját kezűleg, Zinger varrógéppel a Balaton partján varrtak egy cirkuszi sátrat, és ismét útnak indultak az országban. Sosem felejtem el, öt-hat éves lehettem, amikor először felépítették a cirkuszsátrat. Mielőtt elkezdődött volna a műsor, egy szélroham az egészet romba döntötte. Szerencsére nem keletkezett nagy kár, másnap ismét felállították a sátrat, és megtartották az előadást. Nagyon megértő volt a közönség, nem váltották vissza a jegyüket, hanem másnap visszajöttek megnézni a műsort.

Hogy kezdődött el a cirkuszi pályafutása?

Először az édesapámmal léptem fel egy kézegyensúlyozó számmal, később pedig az édesanyámmal. Magán cirkuszunk volt, majd ismét be akarták tiltani, ezért édesapám 1965-ben leszerződött az állami cirkuszhoz, ahova vittük a saját produkcióinkat, a kézegyensúlyozó és az elefánt számainkat, valamint a púpos tevéinket és a futballozó kutyáinkat. Az első külföldi fellépésemkor tizennégy éves voltam, már a Magyar Cirkusz és Varieté hivatásos artistájaként. Mielőtt elutaztunk volna Jugoszláviába, márciusban le kellett tennem a nyolcadikos záróvizsgámat, különben nem engedtek volna ki. Már az egész cirkusz fel volt pakolva vonatszerelvényekre, csak rám vártak. Később a nővérem férjhez ment. Tabak Béla kiváló artista volt, a házasságuk előtt egy lovasakrobata produkcióban szerepelt, és miután családtag lett, vettünk lovakat, és mi is csináltunk egy lovasakrobata produkciót. Onnantól már két nagy attrakciónk volt, a három elefánttal bemutatott akrobatikus szám, amit azóta sem tudtak leutánozni, valamint a lovasakrobata zsoké szám, ami a világ egyik legjobb ilyen produkciója volt.

Édesapámnak nagy álma volt, hogy elefánttal dolgozhasson. Végül ez valóra vált, fejben előre meg is álmodta a produkciókat. 1961-62-ben megvette a Fővárosi Állatkerttől az első elefántot, aki az állatkertben született. Kristóf István édesapja apám sógora volt, neki már volt tapasztalata az elefántokkal, így ő segített az produkcióhoz az első lépésekkel. A további tanítását a híres állatidomárra, Szegedi Gáborra bíztuk, aki minden állathoz értett, Kristófék Aida nevű elefántját is ő tanította. Együtt nőttünk fel az elefánttal, sok évbe telt, mire felépült a szám, ami igazi világszámmá vált. Először kézegyegyensúlyozó számot csináltam az elefánton, majd, amikor lett még egy elefántunk, akkor ugródeszkáról kombinált szaltókat ugrottam a hátára. A Váradi csoport tanított meg rá, hogy kell deszkáról szaltózni. Egy hónapig gyakoroltam önállóan, utána már az elefánttal. Sok-sok évbe telt, mire igazi világszám lett, 1965-től 1973-ig építettük.

Mennyi idő múlva állt össze a lovasakrobata szám?

Egy produkció sosincs kész, mert mindig lehet javítani, jobbat bemutatni. Ahhoz, hogy igazi vilgszám legyen, hosszú évek évek apránkénti fejlődése szükséges, legyen az ugródeszka, lovasakrobata, levegő vagy zsonglőr szám. Olyan is van, hogy valaki egy életen át tanulhat, még sem éri el a világszínvonalat, sokan nem képesek a továbbfejlődésre. Ahogy a labdarúgóknál sem lesz mindenki Ronaldo vagy Messi, ugyan így van ez az artista pályával is.

Akkor ehhez tehetség is kell, nem csak szorgalom?

Ahhoz, hogy valaki nagyon nagy legyen, tehetség és alázat kell, és az, hogy az ember az egész életét ennek a pályának szentelje. Természetesen szerencse is kell, mert, ha az ember megsérül, véget érhet a pályája, az akrobatika pedig bőven magában hordozza a sérülések kockázatát. Egyszer sérültem meg, amikor a feleségemmel az elefánt akrobata számunkat adtuk elő. Az elefánt túl nagyot dobbantott a deszkára, a feleségem pedig repült, azonnal tudtam, hogy el kell kapnom, különben meghal. Visszatettem az elefántra, de közben lerúgott. Akkor jégen dolgoztunk, de a cirkuszi műsor alatt deszkákat tettek rá, amik az eséstől szétcsúsztak, közéjük szorult a bokám és kifordult, de csak egy hétig kellett feküdnöm miatta. Öt alkalommal operálták a térdeimet, mert elkoptak a porcok, egyszer-kétszer a ló is átvágtázott rajtam, de nagy balesetem hála Istennek nem volt, pedig biztonsági kötél nélkül szaltóztunk nyolc méter magasságban az elefánt hátára. Egy-három embernyi szaltókat csináltunk. Ez a világon azóta is egy unikum, nyugaton még most is úgy él a Richter család a köztudatban, hogy olyan produkciókat mutatunk be, amit mástól nem látnak.

Hány órát töltöttek egy nap gyakorlással?

Miután már egyszer megtanultunk egy számot, már nem nagyon gyakoroltunk. Az előadások előtt fél órával átmozgattuk az állatokat és bemelegítettünk. Általában napi két előadásunk volt, amik mellett nem volt szükség plusz gyakorlásra. Christiano Ronaldo és a nagy sztárok sem gyakorolnak, mert az igazi gyakorlat akkor van, amikor jön a show. Mindig komolyan vettem a műsort, de amikor tudtam, hogy bent van egy góré vagy fontos személyek, akkor még jobban, még lezserebbül tudtam dolgozni. Sok artista ideges, ha bent van a főnök, de mi a sógorommal ilyenkor még egy lapáttal rá tudtunk tenni a produkciónkra. Éreztük a közönséget. Sosem felejtem el, amikor 1979-ben Floridában a Ringling Cirkusszal léptünk fel. Az ő közönségüknél nem volt szokás, hogy felálljanak. Mi egyedül dolgoztunk a középső manézsban a három elefánttal, és amikor két-három emberes szaltókat, duplaszaltókat csináltunk, több ezer ember felállva tapsolt.

Az első nagy szakmai sikerét 1974-ben a Mote-carloi Nemzetközi Cirkuszfesztiválon aratta, ahol Ezüst Bohóc-díjat nyert. Mesélne erről a fellépésről?

Párizsban két évet töltöttünk el a világhírű Bouglione Cirkusznál. Ott mondták, hogy lesz egy fesztivál, de abban az időben nem voltak még cirkuszfesztiválok, így azt sem tudtuk, hogy miről van szó. Még a műsor alatt betettük az elefántokat az expressz gyorsvonatba, amint vége lett a műsornak autóba pattantunk, és egész éjjel utaztunk, csak hajnalban aludtunk pár órát egy szállodában. Nem is tudtuk, hogy milyen nagy dolog lesz később ez a fesztivál, mert ez volt az első. Az elefánt és a lovasakrobata számunkkal léptünk fel, és a lovasakrobata számunkért megkaptuk a díjat, majd utaztunk is vissza Párizsba a következő előadásunkra. Akkoriban a Richter család négy produkcióval járta a világot: az akrobatikus elefánt számmal, a borotváló elefánt produkcióval, a lovasakrobata és a kézegyensúlyozó számmal. Később elhagytuk a kézegyensúlyozó számot, mert édesanyám már nem tudott fejállásban felvinni a létrán. Ausztrián kívül Európa összes országában felléptünk, jártunk a Szovjetúnió országaiban, Amerikában, a Közel-Keleten, Japánban és Dél-Kelet Ázsiában.

Nem a Monte-carlói az egyetlen díj, amivel jutalmazták a kiemelkedő munkáját, mert 1982-ben Jászai Mari-díjat kapott, 2004-ben a Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztjével tüntették ki, 2014-ben a Magyarország Érdemes Művésze díjat vehette át, és 2017-ben magyar artisták között elsőként és a mai napig egyetlenként kapott Kossuth-díjat.

Igen, megtisztelő, hogy elismerik a munkámat, ami az életemet is jelenti.

1995-ben hozta létre a Magyar Nemzeti Cirkuszt, aminek a nevét le is védette. Nehéz volt egy teljesen új cirkuszt felépíteni, létrehozni, kialakítani az imázsát?

Nem volt nehéz, mert előtte Németországban csináltam egy ugyan ilyen nagy cirkuszt, amit három évig vezettem. Később kiszálltam abból az üzletből, akkor, huszonöt évvel ezelőtt építettük a Richter Hotel Panziót. Utána még leszerződtünk az elefánt és a zsoké számmal, és utána csináltam meg a cirkuszt. Először is levédettem a Magyar Nemzeti Cirkusz nevet, amin elindítottam az ország legnagyobb utazó cirkuszát. Azért nem csináltam a családi néven, mert külföldön többször szembesültem vele, hogy nagyok a cirkuszi családok, valaki megalapozott egy nevet, amivel a többiek visszaéltek.
A 2017-es műsorunk címe Világszámok a porondon. A finálé alatt a közönség 90%-ban felállva tapsol, őrület, hogy mit csinálnak, egyszerűen nem akarnak kimenni a sátorból, mert ez egy összedolgozott műsor, amiben valóban világszámokat láthat a nagyérdemű. Mi példaként tekintünk a világ legszínvonalasabb cirkuszaira, mint például a Krone, a Roncalli, a Ringling. Nem elég egy jó szám, több jó számnak kell lenni ahhoz, hogy közönség igényeit ki tudjuk elégíteni. Nagyon könnyű elszoktatni a közönséget a cirkusztól, de utána visszahozni már nagyon nehéz, mert véleményem szerint a könnyed szórakozásért jönnek, és nem gondolkodni vagy tanulni akarnak. Olyan műsort kell csinálni, ami egyszerre több generációnak is tetszik. Nálunk, az utazó cirkusznál minden évben meg kell újulnia a műsornak, azon vagyunk, hogy még nem látott, vagy nagyon rég látott szórakoztató produkciókat hozzunk el a közönségnek.

Karolával kötött házasságukból két fiúk született, Richter Flórián 1977-ben és Ifj. Richter József 1992-ben, akik szintén elismert nevek az artista világban…

Flórián azt a produkciót vitte tovább, amit én csináltam, és ezzel a számmal a Monte-carloi győzelmünk után harminc évvel 2004-ben ugyan ott Ezüst Bohóc-díjat kapott, majd 2008-ban szintén a Monte-carloi Nemzetközi Cirkuszfesztiválon a magyar artisták közül egyedüliként elnyerte az artisták Oscar díját, az Arany Bohóc-díjat, 2012-ben pedig megkapta a Magyar Arany Érdemkeresztet.

Ifj. Richter József pedig az egyetlen magyar Arany Pierrot-díjas artista, aki a 10. Budapesti Nemzetközi Cirkuszfesztiválon bemutatott csoportos lovas akrobata produkciójával nyerte el az első díjat, majd 2015-ben Ezüst-díjat nyert a Massy Nemzetközi Cirkuszfesztiválon, a Bukaresti Nemzetközi Cirkuszfesztiválon pedig 2017-ben az Arany-díjat vette át. Nagyon büszke vagyok a fiaimra.

Ahhoz, hogy valakikből ilyen artisták legyenek, már 6-7 éves korban el kell kezdeni a fizikai felépítést. Velem is így volt, mielőtt lefeküdtem volna aludni, édesapám tíz fekvőtámaszt csináltatott velem. Nem lehet rögtön szaltózni, ha nincs meg hozzá a kellő fizikai erő. Ez alap tudás, ami nagyon fontos, mert, ha a földön nem tud valaki szaltózni, a lovon sem fog tudni. Az alapokat kellene nagyon megtanítani az artistaképzőben a gyerekeknek, főleg az akrobatikát, mert azt nem tudnak, pedig mindennek ez az alapja, a szaltó, flikk flkakk, ugrás. Ha ezeket jól tudja valaki, akkor felmehet a lóra, tud ugródeszka, vagy levegőszámot csinálni. A gyerekek 12-14 éves korukban kerülnek be az artistaképzőbe, és szerintem akkor elkezdeni a fizikai felépítést már nem lehet.

A Richter családnak van még egy utazócirkusza, a Richter Flórián Cirkusz. Miért döntöttek úgy, hogy elindítanak még egy cirkuszt?

Egyszerűen úgy jött ki a lépés, hogy a sikeresen működő Nemzeti Cirkusztól, Richter Flórián a Roncalli Cirkuszhoz szerződött, mert olyan ajánlatot kapott, amit nem lehetett visszautasítani. A családunkban nincsenek anyagi viszályok, mindenben segítjük egymást. Miután visszajött Magyarországra, csinált egy saját lovas műsort Horse Evolution Show-t. Miután a Hungexpón több teltházas műsort adott, úgy döntött, hogy csinál egy utazó lovasműsort, amelyben mi is támogattuk. Két-három éven át utazott a műsorral Magyarország és Európa szerte nagy sikerrel, aztán később létrehozta a saját cirkuszát. Ez idő tájt kaptam a felkérést, hogy legyek a Fővárosi Nagycirkusz igazgatója, 2012-től 2016-ig töltöttem be ezt a posztot, de csak azzal a feltétellel, ha a Magyar Nemzeti Cirkuszt átadom másnak, a választásom pedig természetesen a fiamra, Ifj. Richter Józsefre esett. Jelenleg a Magyar Nemzeti Cirkusz alapítója és tulajdonosa vagyok.

Hogy idomítják be a lovakat, hogy ilyen produkciókat tudjanak előadni velük?

Nagyon sok munkával és türelemmel. Egy ló húsz éves korában már öreg ehhez, ezért Flóriánnak télen az összes lovát le kellett cserélnie, így egész télen reggel nyolctól este nyolcig zajlottak a próbák és a szoktatás, hiszen nem egyszerű dolog egyszerre tizenkét lóval a manézsban. Mindkét fiam maga tanítja be az állat-partnereit, ahogy régebben én is, a trükköket és módszereket pedig világhírű idomároktól tanultam.

Most is csinálnak nagyobb parádékat amikor felvonulnak egy-egy városban, visszahozva ezt a régi hagyományt…

Anno a Fővárosi Nagycirkuszban is elindítottam, nagyon szép felvonulások voltak, körbejártuk a Hősök terét, több ezer ember jött ki megnézni. Ezt is elhagyták, pedig ez reklám, bohócok, artisták, állatok, táncosok vonultak fel, de hát mindenkinek más az elképzelése, bár nem biztos, hogy azok jók. Szerintem meg kell őrizni a cirkusz imázsát, színvonalát és hagyományait, ami minden cirkusz közös érdeke, mert, ha az egyiknek jól megy, az viszi magával a többit is, ha van egy-két jó cirkusz, a többi is automatikusan profitál belőle. De ha nincs, mindegyik közönséget veszít.

Az állatvédőkkel nem gyűlik meg a bajuk? Hogy bírják az állatok az utaztatást?

Nagyon jól bírják, itt Magyarországon egy-két óra alatt átérünk egyik városból a másikba. Egy jó cirkusznál az állatokat nagy becsben tartják. Ha megérkezünk valahová, az-az első, hogy kiengedjük a szabadba, egy elektromos karámba a lovakat, az elefántokat, a tevéket, a zebrákat. Ha nagyon-nagy területre érkezünk, akkor még nagyobb helyen vannak kint. Nemrég Kiskunfélegyházán voltunk, ahol több hektáros szabad területük volt. Minden lehetőséget kihasználunk, hogy az állatok jól érezzék magukat, mindig a megfelelő körülmények között tartjuk őket.

Nem árt tudni pár dolgot az állatvédőkről. Az utolsó három évben úgy dolgoztam Angliában, hogy több száz tüntető állt táblákkal. Megálltam az elefánttal és odahívtam egy tüntetőt, aztán vagy huszan odajöttek, hogy mennyire aranyos, simogatták, de azért fogták a táblát, és elmondták, hogy pénzt kapnak azért, hogy tüntetnek. Sajnos ez az igazság. Amikor Magyarországon állt a bál a kacsák és a libák tömése miatt, azt is külföldről finanszírozták üzleti megfontolásból, hogy a magyar gazdák ne tudják őket eladni Franciaországba és Németországba. Ez színtiszta üzlet, semmi más.

Pontosan mik egy cirkuszigazgató feladatai? Most is aktív életet él és besegít mindkét cirkuszban.

Amikor a Fővárosi Nagycirkusz igazgatója voltam, azon törtem a fejemet, hogy milyen új produkciót, milyen különleges műsorokat hozzak el a közönségnek. Egy utazócirkusznál rengeteg szervezői munka van, mindent előre kell leszervezni. Ezt most az utazócirkuszunknál már közösen tesszük a fiaimmal. Kimegyünk külföldre, megnézzük a produkciókat, és ha tetszik és meg tudunk egyzeni, akkor leszerződtetjük. Minden évben új számokat kell hoznunk, mert minden évben ugyan abban az időben ugyan abban a városban lépünk fel, és a közönség már megszokta, hogy változatos műsorokat csinálunk. Amellett, amit hivatalosan csinálok, hivatásos sofőr vagyok, ha kell beszállok a zenekarba, mert zenész is vagyok, trombitán játszom. Szervezem az utazásokat, lefoglalom a helyeket, intézem a reklámokat, kapcsolatot tartok a médiával. Egy cirkuszigazgatónak mindenhez értenie kell. Egy ilyen társulatnak, ahol harminc ló, tizenkét púpos teve, hat zebra, két zsiráf és öt elefánt van, napi három bála szénára, szalmára, sárgarépára van szüksége. Én szervezem a tartásukat, az etetésüket, de még a trágya elvitelét is. Szaltózni ugyan már nem tudok, de mindenben besegítek. Ez megint más élet. Mint a jó futballista, ha megöregszik, még lehet edző. Most az vagyok.