Játszva tanulni a cirkuszművészet segítségével – Sikerrel fut a Lázár Ervin Programban részt vevő diákok számára készült Cirkománia című műsor

A Fővárosi Nagycirkusz több éves, úttörő cirkuszpedagógiai ismereteit foglalja össze a Lázár Ervin Programban részt vevő, hatodikos diákok számára készített Cirkománia című műsor és a hozzá tartozó Cirkuszművészeti Magazin. Az október 12-ig, hétfőnként és keddenként látható műsorról, valamint a hozzá tartozó pedagógiai segédanyagról Sándor András cirkuszpedagógiai koordinátorral beszélgettünk.

Milyen apropóból lett létrehozva a Cirkománia című műsor, és mi adja a különlegességét?

A Cirkománia kifejezetten a Lázár Ervin Programban részt vevő hatodik évfolyamos diákoknak szól. Ez egy klasszikus cirkuszművészeti előadás, ötvözve a Fővárosi Nagycirkusz eddigi cirkuszpedagógiai eredményeivel. A darab középpontjában a Baross Imre Artistaképző Intézet Szakgimnázium másodéves bohócosztálya áll. A vezetőjük az okos és elegáns Fehér bohóc, segítője a Kontra Auguszt, a többiek pedig a csetlő botló Auguszt figurák.

A hat bohóc kalandjai kötik össze a cirkuszi számokat, amelyek mindegyike fontos üzenetet hordoz, amelyeknek mindig valamilyen jelentéstöbblete van, ami aztán a diákok fejében képzettársítással még tovább vihető. Ezáltal az egyes számokból a gyerekek és a tanáraik asszociálni tudnak a társadalomban is betöltött funkciókra. Például a lengőtrapéz szám arra mutat rá, hogy csak összefogással és csapatmunkával lehetséges valami nagyszerű dolgot létrehozni.

A Cirkománia című műsor a Fővárosi Nagycirkusz több éves, úttörő cirkuszpedagógiai ismereteit foglalja össze.

A Cirkománia című műsor a Fővárosi Nagycirkusz több éves, úttörő cirkuszpedagógiai ismereteit foglalja össze.

Milyen cirkuszpedagógiai ismeretekkel segíti a Fővárosi Nagycirkusz az előadásra érkező diákokat?

A cirkuszpedagógia leginkább a műsorhoz készített Cirkuszművészeti Magazinban jelenik meg, amelyet a Lázár Ervin Programban hozzánk érkező minden gyermek díjmentesen kézhez kap. A magazinban tematikus és a korosztály számára speciális, az iskolai tananyagokban megtalálható kapcsolódási pontok vannak, amelyeket ötödik-hatodik osztályban már tanultak vagy tanulni fognak a diákok. Ezekre az ismeretekre szeretnénk ráerősíteni. A kapcsolódási pontok elsősorban a reál műveltségi területről származnak a természettudomány és a matematika vonatkozásában. A lengőtrapéz szám példájánál maradva a hatodikosok olyan fontos kifejezéseket, illetve tematikus egységeket tanulnak, mint az erő, az erőhatás vagy a gravitáció. Ezeket a fogalmakat a Fővárosi Nagycirkuszban egészen izgalmas körülmények között tudjuk bemutatni a Cirkománia műsor által. A Cirkuszművészeti Magazinban található képek és grafikák pedig rámutatnak, hogyan érvényesül egy adott produkcióban a mozgási energia, a rugalmas energia vagy a vonzó hatás.

A Lázár Ervin Programban részt vevő hatodik osztályos tanulók a cirkuszművészeti zsánerek által könnyebben megérthetik az iskolában tanultakat.

A Lázár Ervin Programban részt vevő hatodik osztályos tanulók a cirkuszművészeti zsánerek által könnyebben megérthetik az iskolában tanultakat.

A magazinban a zárt kérdések és feladatok mellett további gondolkodásra serkentő, nyitott feladatok is találhatók. Például a felelős állattartással kapcsolatban, a számegyenesek fontosságáról, az emberi test felépítéséről és működéséről vagy az érzékelés különböző fajtáiról. Az előadástól, a ledfalon megjelenő animációktól és a magazin által azt várjuk, hogy még jobban rögzüljenek a gyermekek fejében az iskolai tananyagok. Ezért fontos lenne, hogy a diákok elvigyék magukkal a magazint és az előadás után is a tanáraik segítségével foglalkoznának a benne található feladatokkal.

A Cirkomániához készült a Cirkuszművészeti Magazin egy speciális, tematikus száma, amelyben az iskolai tananyagokban megtalálható kapcsolódási pontok vannak.

A Cirkomániához készült a Cirkuszművészeti Magazin egy speciális, tematikus száma, amelyben az iskolai tananyagokban megtalálható kapcsolódási pontok vannak.

Milyenek az eddigi visszajelzések a pedagógusoktól és a diákoktól?

Eddig nagyon jó visszajelzéseket kaptunk a tanároktól. A Cirkománia című műsor tökéletesen ellátja a célját, ugyanis nemcsak szórakoztat, hanem tanít és fontos üzeneteket közvetít. Nagy sikerük van a cirkuszi számoknak, frenetikus a hangulat a nézőtéren!

Szekáry Zsuzsanna

Fotó: Urbán Ádám