Jótékonysági előadást tartottak a háborús menekültek javára a Fővárosi Nagycirkuszban

A Baross Imre Artistaképző Intézet Szakgimnázium (BIAK) produkciós projektje, a CircusTheatrum új előadásában a különböző összművészeti ágak találkozásának lehettek tanúi a Fővárosi Nagycirkusz látogatói március 22-én és 23-án. A 14. Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztiválon sikert aratott darab bevételét az iskola az Ukrajnából érkezett harkivi és kijevi artistaiskola diákjainak megsegítésére fordítja. A befolyt összegből rekviziteket vásárolnak, hogy a gyerekek zavartalanul folytathassák szakmai tanulmányaikat.

A CircusTheatrum Szentivánéji álmodók című előadásában William Shakespeare klasszikus színpadi műve elevenedett meg cirkuszi légkörben. Az előadás kereszteződése a különböző előadó-művészeti ágaknak; a színháznak, a cirkusznak, a zenének és a táncnak.  Shakespeare újraértelmezett mítoszában a klasszikus cirkuszművészet komplex módon használta fel és ezáltal építheti tovább a színpadi dramaturgia, a zenés színház valamit a táncművészet eszközeit és elemeit. Ez a sokszínű eszközrendszer különleges összművészeti produkcióvá ötvöződött a BIAK tehetséges diákjainak és kreatív tantestületének hála.

A Kovács Gábor Dénes dramaturg és rendező, valamint Romhányi Áron zeneszerző által életre hívott történet az álom és az ébrenlét határmezsgyéjén táncol, amibe az alkotók beszippantották a közönséget is, akik perceken át tartó vastapssal hálálták meg az élményt.

Fotó: Urbán Ádám

További hírek és interjúk ide kattintva olvashatók.

Képek: