A 2024-es szavazás lezárult! Szombaton kiderül, hogy ki nyeri 2024-ben a Karádi-díjat.

Karádi Béla a Magyar Cirkusz és Varieté Vállalat művészeti vezetője volt 1965-től 1982-ig, kiemelkedő érdemei voltak az 1971-ben újjáépített Fővárosi Nagycirkusz újraindulásában. Karádi Béla 2016. május 25- én hunyt el, örökös nélkül. Végrendeletében arról rendelkezett, hogy a Nemzeti Cirkuszművészeti Központ a ráeső örökségből díjat alapítson.

A Nemzeti Cirkuszművészeti Központ néhai Karadi Béla végakaratának megfelelően, elismerve és tiszteletben tartva munkásságát 2021. augusztus 10-én megalapítja a

 Karádi Béla Arany Emléklánc Díjat, amelyet minden évben, augusztusban egy díszelőadás keretében az év kiemelkedő magyar artistájának ad át.

Nominálás:
A Nemzeti Cirkuszművészeti Központ által felkért korábbi Karádi díj díjazott művészeiből álló nomináló zsűri tesz javaslatot az adott évben kiemelkedő művészi munkát végző magyar artistaművészekre. A jelölés során figyelembe veendő szempontok:
– Az adott évben elért művészi teljesítmény;
– Megkérdőjelezhetetlen, példa értékű közösségi és magánélet.

Minden nomináló 5 artistaművészt jelölhet a díjra, a jelöléseket összesítjük, az öt legtöbb jelölést kapó artistaművész felkerül a Nomináltak Listájára. A Nomináló zsűri döntéséről, a nomináltak névsoráról a Fővárosi Nagycirkusz értesíti az artista szakmát és a nagyközönséget. Nomináltnak lenni kiemelkedő dicsőség, a Nomináltak Listájára került artistákat a Nemzeti Cirkuszművészeti Központ megkülönböztetett figyelemmel kezeli. Nomináló Zsűri: A Nomináló Zsűri tagjait a Nemzeti Cirkuszművészeti Központ kéri fel. A zsűri tagjai a feladatukat díjmentesen végzik. A Karádi Béla Arany Emléklánc Díj nomináltjainak névsora a Fővárosi Nagycirkusz honlapján közzétételre kerül, valamint ünnepélyes keretek között egy előadáson bejelentésre kerül minden évben, augusztus hónapban.

Szavazás:

A díjazott személyéről a magyar artista szakma dönt!
Az öt legtöbb jelölést kapó artistaművészre a Nemzeti Cirkuszművészeti Központ által kibocsátott Cirkuszművészeti Szakmai Kártya birtokosok szavazhatnak online, a Fővárosi Nagycirkusz honlapján elhelyezett szavazólapon, a nomináltak bejelentésétől számított 5 napig. Minden szavazásra jogosult az 5 jelölt közül 1 artistaművészt választhat.

A szavazólap tartalmazza:
– a kártyabirtokos nevét
– a kártya sorszámát
– a jelöltek felsorolását.

Egy kártyabirtokos egyszer szavazhat. A szavazatokat a Nemzeti Cirkuszművészeti Központ munkatársai összesítik és a legtöbb szavazatot kapott artistaművész részesül az adott évben a Karádi Béla Arany Emléklánc Díjban. Karádi Béla a Magyar Cirkusz és Varieté Vállalat művészeti vezetője volt 1965-től 1982-ig, kiemelkedő érdemei voltak az 1971-ben újjáépített Fővárosi Nagycirkusz újraindulásában. Karádi Béla 2016. május 25- én hunyt el, örökös nélkül. Végrendeletében arról rendelkezett, hogy a Nemzeti Cirkuszművészeti Központ a ráeső örökségből díjat alapítson.

A díj:
A díjazott ünnepi gálaelőadás keretében nyilvánosan kapja meg a Karádi Béla Arany Emléklánc Díjat, mely egy 140 g-os, 80 cm hosszú 14 karátos aranyláncból, egy egyedi 60 g-os 14 karátos arany medálból és díszoklevélből áll. A díjátadáson a Fővárosi Nagycirkuszban elhelyezett díszlánc a díjazott nyakába kerül, erről fotó készül melyet a Fővárosi Nagycirkusz előcsarnokában kiállított díj mellé kell elhelyezni. A díjazott a medálról másolatot kap, mely 20-gos 14 karátos aranyból készül A másolat medál a díjazott saját tulajdona lesz. A díjazott díszoklevelet kap, mely tartalmazza a díjazott nevét, a díjat és az adományozás évét: „az xy év kiemelkedő magyar artistája” szöveget.

Díjátadás, díszelőadás:
A díj évente augusztus hónapban megrendezendő díjátadó gálán – lehetőség szerint augusztus 10- én, Karádi Béla születésnapján – kerül átadásra. Amennyiben ez a nap műsorszüneti napra esik, akkor a díjat a legközelebbi játszónapon kell átadni. A díszelőadás nyilvános.

Karádi-díj

A Karádi-díj 2024 évi díjazottja

A Karádi-díj 2023 évi díjazottja:

A Karádi-díj 2022 évi díjazottja:

URB_6782

A Karádi-díj 2021 évi díjazottja:

A Karádi-díjat a magyar artista szakma a Rolling Wheel röhnrad duó tagjának, Nagy Ferencnek ítélte.

Karádi-díj

A Karádi-díj 2024 évi nomináltjai:



Bagdi Gergely

Body Trapeze: Bogdán Bettina és Vellai Krisztina

Duo Donnert: Donnert Ryan és Szécsényi Anna

Grandpierre Gabriel

Hrisafis Gábor

Karádi-díj

A Karádi-díj 2023 évi nomináltjai:

Axt Ibolya

Földváry Balázs

Fülemen Tamás

Illés Renátó

Ifj. Nereus Lajos

Karádi-díj

A Karádi-díj 2022 évi nomináltjai:

Biritz Ákos

Dittmar Laido

Donnert Kathy

Richter Kevin

Karádi-díj

A Karádi-díj 2021 évi nomináltjai:

Dittmar Laido

Donnert Kathy

Füzy anita

Nagy Ferenc

Richter Kevin