Kasza Róbert porondra lép  

A kialakult egészségügyi helyzet miatt és a hatályos jogszabályok értelmében a Fővárosi Nagycirkusz március 13. óta nem tart hagyományos értelemben vett előadást. A Fővárosi Nagycirkusz heti rendszerességgel online programot sugároz nézőinknek a közösségi csatornák felhasználásával.

Május 21-én csütörtökön 15.00 órakor induló műsor tematikája a sport és a cirkuszművészet kapcsolata lesz, melynek meghívott vendége Kasza Róbert világ és Európa-bajnok öttusázó lesz.

Azért, hogy közelebbről is megismerjük a kiváló sportolót, néhány érdekes információt gyűjtöttünk egy csokorba.

  • Kasza Róbert 1986-ban született Budapesten. Szülei a KSI-be eredetileg tornázni vitték el, de két év múlva az edzője tanácsára az öttusát választotta. Azóta is az egyesület versenyzője.

 

  • 17 évesen 2003-ban az ifjúsági válogatott tagjaként a négytusa-Európa-bajnokságon egyéniben nyolcadik, csapatban bronz-, váltóban ezüstérmet szerzett.

 

  • Első érmeit a felnőttek mezőnyében 2008-ban nyerte. A budapesti világbajnokságon egyéniben bronzérmet szerzett, a Moszkvában rendezett Európa-bajnokságon pedig 3 éremmel térhetett haza.

 

  • Részt vett a 2012-ben rendezett XXX. nyári olimpián Londonban, ahol a 12. helyet szerezte meg. Három alkalommal nyert világbajnokságot és 5-szor lett Európa legjobbja.

 

  • A „civil” életben Róbert a Magyar Honvédség főhadnagya.

 

  • Pályafutását több sérülés is hátráltatta, 2010-ben kardiológiai problémák miatt csak az orvos jóváhagyásával folytathatta a versenysportot. 2013-ban a világkupán a lova felbukott egy akadályon, melynek következtében a sportoló kulcscsontja eltört. 2018-ban pedig a combsérülését Németországban – Dárdai Pál vezetőedző csapatánál – a Hertha BSC orvosai segítették rehabilitálni.

 

  • A Testnevelési Egyetemen rekreációt és sportrendezvény-szervezést hallgatott, később a szakedzői diplomát is megszerezte.

 

  • Kétgyermekes apuka, fiai Bulcsú és Péter.

 

1. ábra Kasza Róbert a 2019-e budapesti világbajnokságon

fotók: www.facebook.com/Rothfotok