Melyiket a kilenc közül? szakmai díszbemutató

A Melyiket a kilenc közül? című összművészeti előadás szakmai premierjét október 16-án, a Fővárosi Nagycirkuszban tartották meg. A kiemelten fontos eseményen egy örömhírt és jelentős információkat is megosztottak a közönséggel.

A teltházas közönséget Fekete Péter, a Fővárosi Nagycirkusz főigazgatója, a darab rendezője köszöntötte. Beszédében kihangsúlyozta, hogy a szakmai díszbemutatók hagyománya különösen fontos szerepet tölt be a Fővárosi Nagycirkusz életében, ugyanis ezen alkalmakra az intézmény meghívja a Magyarországon tartózkodó aktív és a már nyugdíjas artistaművészeket, akik hosszú évtizedeken át tartó, tiszteletreméltó munkájukkal világszerte megalapozták a cirkuszművészet jó hírnevét. Ezt követően a főigazgató felkérte a közönséget, hogy tapssal köszöntsék a nézőtéren helyet foglaló artistaművészeket.

A taps elhalkulása után Fekete Péter egy fontos hírt is bejelentett: Vincze Tünde tanítványa, Nagyhegyi Sára, a Baross Imre Artistaképző tanulója, ezüst-díjat nyert a wiesbadeni Nemzetközi Ifjúsági Cirkuszfesztiválon.

Nagyhegyi Sára a wiesbadeni Nemzetközi Ifjúsági Cirkuszfesztivál díjkiosztó gálája után
Fotó forrása: Vincze Tünde

Az örömhír után a darab rendezője megosztotta, hogy a közönség olyan gyerekeket fog látni a manézsban, akik a cirkuszművészet csodáját fogják megmutatni. „Azon túlmenően, hogy Mexikóból és Németországból is érkeztek művészek, fontos tudni, hogy tradicionális magyar cirkuszi dinasztiák gyermekeit is beválogattuk ebbe a produkcióba. Rendkívül fontos, hogy az utazócirkuszok gyermekei és családjaik fellépési lehetőséget kapjanak a Fővárosi Nagycirkuszban, és el tudjanak indulni a világhírnév felé” – hangsúlyozta a főigazgató, majd az előadás másik érdekességére is felhívta a figyelmet.

Az Ádám cirkuszi dinasztia egyik tagja, Ádám Henrik szabadidomítás és magasdrót számokkal lép fel. Ádám Rudolf pedig lovaszsonglőr számmal
Fotó: Urbán Ádám

Az orosz-ukrán háború kitörésekor a Nemzeti Cirkuszművészeti Központ több, mint 100 ukrán menekült artistát fogadott be. Ez a szám néha felmegy 150-re, majd lemegy 80-ra, mert vannak, akik tovább utaznak, de a kijevi és a harkivi artistaképzők diákjai stabilan velünk élnek. A gyerekeknek napi háromszori étkezést, orvosi ellátást, ügyintézést, online és jelenléti oktatást, valamint különböző programlehetőséget biztosítanak. „Ami a legfontosabb, hogy célt tűzzünk ki eléjük, ami nélkül egy idegen országban nem lehet hosszú hónapokon át élni. Ezért a Melyiket a kilenc közül? előadásba beválogattunk ukrán fiatalokat, amit ők fantasztikus munkával hálálnak meg” – mondta Fekete Péter, majd köszönetét fejezte ki mindazok számára, akik példás összefogásuk során munkájukkal, energiájukkal, szakmai és anyagi támogatásukkal lehetővé tették, hogy több mint 100 gyerek, 8 hónapja Magyarországon élhessen és tanulhasson. „A produkció fontos üzenete, hogy a manézsban különböző nemzetek tagjai szeretetben együttműködve dolgoznak. Attól függetlenül, hogy mi zajlik a világban, ebben a manézsban orosz és ukrán művész együtt dolgozik, mert ez a cirkuszművészet üzenete: ha te ott elugrasz, én itt bármikor elkaplak” – mutatott rá a darab rendezője.

A Jókai Mór novellája alapján készült Melyiket a kilenc közül? című karácsonyi mese január 8-ig látható a Fővárosi Nagycirkuszban.

Bővebb információkat a darabról ide kattintva olvashatnak.

 

Szekáry Zsuzsanna

Fotó: Urbán Ádám