Vastaps a Melyiket a kilenc közül? premier előadásán  

A közönség perceken át tartó vastapssal jutalmazta a Jókai Mór novellája alapján készült Melyiket a kilenc közül? című összművészeti darab premier előadását október 15-én.

Az előadásban ukrán artistanövendékek is fellépnek, akik az orosz-ukrán háború kitörése óta, a Fővárosi Nagycirkusz oltalma alatt állnak. Ennek apropóján mondott beszédet az előadás előtt Bagaméri Dániel, az ENSZ tagszervezetének, a Nemzetközi Migrációs Szervezetének magyarországi vezetője és Fekete Péter, a Fővárosi Nagycirkusz főigazgatója. Az előadás egyik fontos üzenete a több, mint 170 000 néző által megtekintett RAIN – Esőcirkuszhoz hasonlóan, a nemzetek közötti béke és a cirkuszművészetben uralkodó egyenlőség melletti kiállás nemtől, bőrszíntől, vallási hovatartozástól és politikai ideológiáktól függetlenül.

A Melyiket a kilenc közül? előadás nemcsak segít ráhangolódni a karácsonyi ünnepekre, hanem fricskát is mutat a fogyasztói társadalomnak. A karácsonyi mesében harmonikus szinergiában jelenik meg a cirkuszművészet, a zene, a díszlettervezés, az ének, a báb-és a színházművészet. A Jászai Mari-díjas Fekete Péter rendezésében és Rátkai Erzsébet érdemes művész jelmezeivel egy varázslatos világba csöppenünk, ahol a legfontosabb értékek kelnek életre a cirkusz-és a társművészetek által. A világklasszis artistaprodukciók, a különleges díszletek és technikai megoldások, a darabhoz íródott zenei betétek, a színművészek játéka és a megható történet zajos elismerést váltott ki a közönségből.

A Melyiket a kilenc közül? előadás január 8-ig tekinthető meg a Fővárosi Nagycirkuszban.

 

Szekáry Zsuzsanna

 

További híreink

Jegyvásárlás