Országos sikerrel futnak a Fővárosi Nagycirkusz online tanórái  

A Lázár Ervin Programban résztvevők számára készített online, élőben közvetített cirkuszpedagógiai órák nagy sikert aratnak az általános iskolákban. Az eddigi nyolc tanórát már több mint négyezer hatodik osztályos tanuló tekintette meg országszerte.

A Fővárosi Nagycirkusz a Lázár Ervin Program keretében elmaradt előadások pótlásaként rendszeresen közvetít élőben 45 perces rendhagyó cirkuszpedagógiai tanórákat a diákoknak. Az online órákon a cirkuszi produkciók mellett a cirkuszművészetet annak eszköztárát felhasználva kötjük össze a gyerekek által tanult tantárgyak ismeretanyagával. Az elhangzó tananyagok a hatodik és a hetedik osztályosok tananyagához illeszkednek azért, hogy akik nem tudtak eljönni a tavaszi első és az őszi második koronavírus-hullám miatt, ne maradjanak ki semmiből.

Az élő bejelentkezések során Maka Gyula, a Fővárosi Nagycirkusz konferansziéja elmond pár érdekes tudnivalót az éppen a manézsba érkező műsorszámról, amelyeket aztán Sándor András cirkuszpedagógus összeköt a különböző tanulmányi kapcsolódási pontokkal.

Olyan fogalmak kerülnek tisztázásra a cirkuszművészet eszközeinek segítségével például a fizika tantárgyhoz kapcsolódóan, mint a szabadesés, a gravitáció, a helyzeti energia, az erő vagy a közegellenállás. A biológia vonatkozásában pedig az izomzat, a csontrendszer, a rágóizom vagy az állkapocs felépítése. A természetismeret tekintetében a kutyák és a macskák viselkedése vagy testfelépítése kerül a fókuszba.

Az adásokat a diákok akár az okostelefonjukról is követhetik az iskolapadból, de olyan visszajelzéseket is kaptunk, hogy tanórai keretek között, az okostáblára vetíti ki nekik a pedagógus az online közvetítést. Minden héten, egészen december elejéig sugározzuk az élő tanórákat, melyek mindig az adott hét utolsó munkanapjáig nézhetők vissza.

 

Szekáry Zsuzsanna