Ováció és vastaps – Beszámoló a „B” versenyprogramról  

A látványos parádé után Fekete Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára és a cirkuszművészet megújításáért felelős miniszteri biztos nyitotta meg a rendezvényt. Fekete Péter miután megköszönte a fesztivált 1996-ban életre hívó Kristóf István és Kristóf Krisztián kiemelkedő munkáját, valamint a magyar cirkuszművészetet világhírűvé tévő artistaművészek áldozatos és példamutató tevékenységét, fontos bejelentést tett: minden adott a korszakalkotó álom megvalósításához; egy szeptembertől Kínában tanuló magyar artista osztály elindításához! Ezért a Nemzeti Cirkuszművészeti Központ olyan 13 – 15 éves diákok jelentkezését várja, akik három éven át tanulnának a Pekingi Művészeti Iskolában, ahol nemcsak angolul és kínaiul, hanem a magas szinten álló kínai artistaművészet alapjait is megtanulják. Továbbá Fekete Péter emlékeztetett, hogy Magyarország kormánya döntött, felépítjük Közép-Európa legnagyobb Cirkuszművészeti Központját, amely már tervezés alatt áll és nemcsak külsőségeiben, de működésében és infrastruktúrájában is megfelel korunk követelményeinek.

Bizalom, egyensúly, csapatmunka és az erő szimbóluma az üzenete minden versenyprogramnak, így az első számnak is, amit az olasz és bulgár születésű Kolev Sisters lenyűgözően, játszi könnyedséggel, izomremegés nélkül mutatott be emelőszámában, amelyet a közönség felállva tapsolva hálált meg. Ezután az amerikai-fehérorosz bohócduó, Emelin & Zagorsky szórakoztatta a nézőket klasszikus vizes bohóctréfáival. Az átszerelés alatt Maka Gyula műsorvezető társa, Kelly Endrész Bánlaki színésznő, énekes, előadóművész elénekelte a Purple Rain című dalt, majd az Oroszországból érkezett négytagú  Fantastic Elfs következett, akik dupla álló sitz produkciójukkal egy varázslatos erdőbe kalauzoltak minket, ahol az ott élő mitikus lények bőrébe bújva elképesztő szaltókat mutatnak be. Az artistaművészek az emberi teljesítőképesség határait súroló trükkökkel kápráztatták el a nagyérdeműt. Ezután a nemzetközi szakmai zsűri bemutatása következett. A zsűri elnöke Peter Dubinsky, a Firebird Productions tulajdonosa. A neves szakemberekből álló zsűri tagjai: Fabio Montico, az Olasz Nemzetközi Cirkuszfesztivál elnöke, Gia Eradze, az Orosz Állami Cirkusz művészeti igazgatója, Joseph Bouglione , a Cirque d’Hiver Bouglione igazgatója, Maria Teresa Chirinos Versace, a Podartes Circus Perú igazgatója és producere, László Endresz, a  Blackpool Tower Circus igazgatója és producere, Pavel Kotov, a Cirque du Soleil Senior casting directora, Sun Lili, a Kínai Nemzeti Cirkusz kreatív igazgatója és a Bejing Akrobata Iskola igazgatója, Vladimir Shaban, a Belarusian State Circus igazgatója, Vladislav Kornienko az Ukrán Nemzeti Cirkusz igazgatója, és Mata Zsuzsa, a Cirkusz Világszövetség ügyvezető igazgatója.

A következő versenyszám az olasz-spanyol Yves & Ambra volt, akik Golden Dream című, levegőben bemutatott, erőemelő elemeket is tartalmazó számukban tetőtől talpig aranyban pompázva idézték meg az antik görög héroszokat. Produkciójukat az erőből végrehajtott lassú és precíz mozdulatok, az összhang, valamint a gyengédség jellemezte. Produkciójukat ováció és állva taps követte. A francia Julot Cousins hulahopp lengő rúdon számában ötvöződött a humor, a bohóc zsáner, az ügyesség és az életveszély. A Charlie Chaplinre emlékeztető artistaművész szédítő magasságban, játszi könnyedséggel egyensúlyozott egy lengő rúdon, miközben egész testén hulahopp karikák pörögtek. A külföldi nemzetközi cirkuszfesztiválok után a magyar közönséget is ámulatba ejtette különleges produkciójával, ugyanis ő is álló tapsot kapott.

Az őt követő Emelin & Zagorsky bohócpáros sielő paródiája után ifj. Richter József és felesége Merrylu Richter léptek lóháton a manézsba. A nagy múltú cirkuszi dinasztiákból származó artistaművészek a 2014-ben megrendezett Budapesti Nemzetközi Cirkuszfesztiválon egymás riválisai voltak, végül mindketten Arany-díjat kaptak. Ezután ifj. Richter József a Magyar Nemzeti Cirkusz igazgatójaként leszerződtette Merrylut utazócirkuszához, majd 2016-ban Bálint-napon összeházasodtak. A XIII. Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztiválon az egyik közös számukat, a Pas de deux-t, magyarul balett lóháton mutatták be, amely a Monte-carlói Nemzetközi Cirkuszfesztiválon már Arany Bohóc-díjat nyert, tegnap pedig a közönségtől percegik tartó, álló vastapsot.

A szünet után az Oroszországból érkezett öttagú Evtushenko Group / MAYYA adta elő fliegende számát, amelyben ámulatba ejtő bizalomjátékot mutattak be az artistaművészek a levegőben: minden veszélyre fittyet hányva repültek a trapézon a magasban, hármas és csavart szaltókat ugrottak, hogy végül társuk biztonságot nyújtó kezében megkapaszkodva szárnyaljanak tovább a levegőben.

A Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztivál egyik különlegessége, hogy a magyarországi utazócirkuszok igazgatói egy külön zsűrit alkotnak, akik szintén díjazzák az általuk legjobbnak ítélt artistaművészeket. A magyar cirkuszigazgatók zsűrijének elnöke Eötvös Loránd, a Magyar Cirkuszigazgatók Szövetségének elnöke, az Eötvös Cirkusz igazgatója. A zsűri tagjai: Ádám Krisztina, a Budapest Utazó Cirkusz igazgatója, Richter Richárd, a Circus Richter Ricardo igazgatója, Kraj Edwárd, a Horror Cirkusz igazgatója, Varga Krisztián, a Las Vegas Vargas Cirkusz igazgatója, Wertheim István, a Wertheim Cirkusz igazgatója és Varga Robert Vargas, az Americano Vargas Cirkusz igazgatója. Ezután Kelly Endrész Bánlaki a versenyprogramot szinte végig élő zenével kísérő Fővárosi Nagycirkusz zenekarával előadta a Küldjék be a bohócokat című dalt, majd valóban meg is jelent Emelin & Zagorsky.

A Fővárosi Nagycirkuszban minden adott az artistaművészek számára ahhoz, hogy a már meglévő számaikat továbbfejlesszék. Így volt ez az intézmény téli műsorában fellépő Jakut Gyémánt Cirkusz művészeivel, a The Arctic Light csoport kaucsukszámával is, akik továbbfejlesztett produkciójukkal mérettettek meg a rangos eseményen. Őket a Kalashnikov Brothers követte diabolo számukkal. Az orosz testvérpár több mint tíz esztendeje hódítja meg produkciójával a cirkuszok porondját a Kalashnikov cirkuszi dinasztia negyedik generációs tagjaiként. Utánuk a „B” versenyprogram második magyar fellépője következett, a Duo Togni, akik 2018-ban a Cirque du Soleil társulatának tagjai voltak, tavaly pedig meghódították Amerika szívét az America’s Got Talent tehetségkutató műsorban. A profi levegőszám egy pontján a művészek pusztán a fogaikkal tartották egymást a levegőben, vagy épp a páros hölgy tagját, Antal Lorettát emelte a levegőbe a hajánál fogva partnere Daniel Togni.

A következő produkciót leginkább két szóval lehetne jellemezni: elképesztően őrületes. Az orosz Semyon Krachinov zsonglőr kilenc labdával szédületesen gyors tempót diktált, majd egykerekű biciklizve a homlokán egyensúlyozott egy több méter magasságban lévő tároló dobozt, amibe beledobálta a labdákat. Ezután bekötött szemmel, hét buzogánnyal zsonglőrözött! Elképesztő tudásával, humorával és kisugárzásával teljes mértékben uralta a közönséget, akik a produkciója alatt kétszer is állva tapsolták meg. A humoros hangulat fenntartásáról Emelin & Zagorsky gondoskodott bűvésztrükkjeivel, majd zárásként a kínai artisztika egyik gyöngyszeme következett. A Pagoda of Bowls hand voltige vázával számát áthatotta az erős kínai tradíció, amelyben az egyensúlyé és az erőé volt a főszerep. Az emeléseket megtoldották azzal, hogy az artistáknak nemcsak egyensúlyukra és tartásukra kellett figyelniük, hanem lábukon még törékeny vázákat is egyensúlyoztak. A vázáknak még akkor sem esett bajuk, amikor négy ember magasságban hajtottak végre szaltót. A csoport tagjai között gyermek artistaművészek is voltak. A közönség feléjük is két alkalommal mutatta ki elismerését felállva tapsolással.

A közönség még két alkalommal tekintheti meg a XIII. Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztivál „B” versenyprogramját, január 11-én 11 és 19 órakor.

Szekáry Zsuzsanna