Rosszfiú a porondon – Villáminterjú György Tiborral  

György Tibor is fellép Dinasztiák című műsorunkban cyr kerék számával. Tibort cirkuszművészeti pályájának kezdeteiről, rekvizitjének felépítéséről és műsorunkban debütáló új produkciójáról kérdeztük.

A családtagjaid közül elsőként és egyedüliként léptél az artistaművészek útjára. Miért választottad ezt a szakmát?

Először a nagypapám vitt el cirkuszba, talán hatéves lehettem. A Mi van a puttonyban? című műsort néztük meg. Nagyon szép emlékeket őrzök arról a napról, teljesen elvarázsolt a cirkusz világa.

Később az általános iskolában volt egy tanár, Bak Rebeka, aki délutáni foglalkozást tartott hozzám hasonló hiperaktív gyerekeknek. Az egyik óra után odahívott magához néhányunkat és elmondta, hogy a Baross Imre Artistaképző Intézetben is oktat színpadi mozgást és színészetet, ahol nemsokára felvételit tartanak, és örülne neki, ha megpróbálnánk. Tíz-tizenegy éves voltam, amikor felvettek, és 2019-ben végeztem.

A Magyar Táncművészeti Egyetem Nádasi Ferenc Gimnáziumában tanultuk a közismereti tárgyakat, miközben a nap másik felében az artista zsánereket gyakoroltuk.

Elég kemény volt reggel nyolctól este hétig iskolában lenni, de hozzá lehetett szokni.

 

Miért a létrát és a cyr kereket választottad fő zsánereidnek?

Egy előadásban láttam egy szabad létraszámot (támaszték nélküli létra), ami annyira megtetszett, hogy úgy éreztem, ki kell próbálnom, és a gyakorlások során meg is szerettem. A cyr kerék számok pedig a kezdetektől elvarázsoltak. A hozzá közel álló „röhnrád” duplakarikaszámot is nagyon szívesen csináltam volna, de akkor nem volt ilyen zsánert oktató tanár az iskolában. Viszont a Művésztelepre járt gyakorolni egy artistaművész, aki értett hozzá, így megállapodást kötött az iskolával, hogy taníthasson. Ő André Rolland volt, aki évek óta a Fővárosi Nagycirkusz kupolamestere. Tőle és később az artistaképző új tanárától, Alexis Molina Altunagatól tanultam az alapokat, de a Dinaszták című műsor „A” programjában fellépő Nagy Feri is nagyon sokat segített. Önmagamat pedig különböző cirkuszi videók megtekintésével fejlesztettem tovább.

György Tibor cyr kerék számával egy igazi rosszfiút jelenít meg a porondon.

 

Mit kell tudni a cyr kerék felépítéséről és használatáról?

Az én cyr kerekem 190 centiméter magas, körülbelül 25 kiló. Négy különböző darabból áll össze, amiket szét lehet szedni a szállíthatóság miatt. Fémből készült, amire vékony gumiréteget olvasztottak, hogy kevésbé csússzon.

Ez egy óriási karika, amiben az a lenyűgöző, hogy nagyon szabadon lehet vele mozogni, így igazán változatos trükköket lehet általa bemutatni. Könnyebb vele dolgozni, mint a röhnráddal, mert fele annyira nehéz és könnyebben is irányítható.

 

A Fővárosi Nagycirkusz közönsége többször láthatott az Artistaképző különböző produkcióiban, most viszont egyedül, egy teljesen új számmal lépsz porondra. Mivel leped meg a közönséget?

A műsor egyik rendezőjével, Füzy Anitával és Valc Szabolcs koreográfussal alkottuk meg a számot, ami egy igazi rosszfiút mutat be, aki rajong a nőkért. Ennek megvalósításában a tánckar két tagja lesz a segítségemre, akikkel nemcsak a porondon, hanem néha a rekvizitben is együtt mozgunk.

 

Szekáry Zsuzsanna

Fotó: Urbán Ádám