Senkit sem hagyunk cirkusz nélkül!  

Tizedik alkalommal jelentkezett a Fővárosi Nagycirkusz élő, online műsora, a Cirkusz+ amelyben ezúttal is izgalmas interjúk, cirkuszpedagógiai feladványok, kulisszatitkok, nyereményjáték, cirkusztörténeti érdekességek és zsonglőroktatás várta a nézőket. Maka Gyula vendége Kasza Róbert, a Központi Sport- és Ifjúsági Egyesület (KSI) világ- és Európa-bajnok öttusázója és Richter Kevin artistaművész volt. Láthattuk Balzsay Hanna, a KSI utánpótlás válogatott szertornásza és Balzsay Jázmin öttusázó, valamint a Baross Imre Artistaképző Intézet Szakgimnázium (BIAK) két növendéke, Györe Nóra és Szegő Sarolta gyakorlatait.

Adásunk a sport és a cirkuszművészet kapcsolatát mutatta be, ezért a műsor első perceiben a 11 tagú Richter Kevin ugródeszka csoport lenyűgöző produkcióját néztük meg, amelyhez Graeser József, a Fővárosi Nagycirkusz szakmai vezetője fűzött szakkommentárt.

A műsor tematikájához illeszkedve Sándor András cirkuszpedagógus nyereményjátékunkban is az öttusát, a sporttörténetet és az olimpiát vette górcső alá. Eközben Balzsay Hanna, a KSI utánpótlás válogatott szertornásza, valamint a BIAK két növendéke, Györe Nóra és Szegő Sarolta gyakorlását követhettük nyomon a manézsban.

A Fővárosi Nagycirkusz Alkoss cirkuszt! pályázatának ismertetése után Maka Gyula kihirdette a múlt heti nyerteseket és a következő feladványt. Pályázatunkról a https://fnc.hu/alkoss-cirkuszt/oldalon tájékozódhatnak.

Maka Gyula első vendége a magyar cirkuszvilág egyik leghíresebb cirkuszdinasztiájának tagja, a fiatal kora ellenére már Guinness-rekorddal is büszkélkedő Richter Kevin volt, aki lovas posta számával felállított rekordjáról és öt évvel ezelőtt alakult csoportjáról beszélt, akikkel tavaly kezdték el próbálni a Fővárosi Nagycirkuszban az ugródeszka számukat. Bár ezzel a csoporttal híres családtagjaihoz hasonlóan lovasakrobatika számmal is fellép, de gyermekkora nagy álma vált valóra az ugródeszkaszám létrehozásával. 

Stratégiai jelentőségű, a sport- és a cirkuszművészet utánpótlás fejlesztését összekapcsoló együttműködési megállapodást kötött a Nemzeti Artista- Előadó- és Cirkuszművészeti Központ Nonprofit Kft. a Központi Sport- és Ifjúsági Egyesülettel, valamint május 6-án volt A magyar sport napja. Ennek kapcsán Kasza Róbert világ- és Európa-bajnok öttusázó volt a vendégünk, aki karrierjéről, az olimpiára való felkészüléséről, valamint a cirkusz és a sport közötti kapcsolatról és összefüggésekről beszélt. Közben a nézők sportsikereiről láthattak archív felvételeket, valamint Balzsay Jázmin ifjú öttusázó lövész gyakorlását is láthatták a manézsban.

Az adás a cirkuszművészet és a sport kapcsolatára épült, ezért a Magyar Cirkuszművészeti Múzeum muzeológusainak, Joó Emesének és Szonday Szandrának köszönhetően a témában több cirkusz- és sporttörténeti érdekességet is megtudhattak a nézők.

A manézsban a Fővárosi Nagycirkusz Tanulj cirkuszt! programjának készségfejlesztő munkatársa, Csürke Tibor a golyón járásra tanította meg Kasza Róbertet.

Miután Sándor András részletesen ismertette a rendhagyó órához kapcsolódó kérdések helyes válaszait, Maka Gyula bejelentette a nyertesek neveit, akik cirkuszi ajándékcsomagokat, egy szerencsés nyertes pedig családi belépőt nyert előkészület alatt álló, a képzőművészetekhez szorosan kapcsolódó Tündértánc – Nővarázs című előadásunkra.

Maka Gyula búcsúzásképpen még egy örömhírt is megosztott: újraindítjuk a pekingi artistaosztályunk felvételi folyamatát, amelyről bővebb információt az alábbi linken találnak: http://circuschool.hu/2020/02/21/remenysegeink-a-cirkuszvarazslat-foldjen-artistaosztalyunk-kinaban/

Tizedik adásunk Demeter Anna artistaművész levegőszámával ért véget. Következő élő adásunk május 28-án, 15 órától lesz látható Facebook oldalunkon. Nézőink szombaton, 18 órától, Facebook oldalunkon archív felvételről tekinthetik meg a Rómeó és Júlia, vasárnap pedig a Rengeteg – Looking Out című újcirkuszi-mozgásszínházi darabjainkat.

Szekáry Zsuzsanna