Tizenharmadik alkalommal rendezték meg a Kínai Wuqiao Nemzetközi Cirkuszfesztivál keretében a Cirkuszszakmai Konferenciát, amely elsősorban a cirkuszművészet, a cirkuszok működése és a turizmus kapcsolatát vizsgálta.
Fekete Péter tizenkettedik előadóként beszélt a Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztivál által generált nemzetközi figyelemről, és általában a fesztiválok közösségteremtő hatásairól.
Fekete Péter előadása a Kínai Wuqiao Nemzetközi Cirkuszfesztivál keretében megrendezett Cirkuszszakmai Konferencián
“Egy kulturális fesztivál egyrészt elhozza a világot az adott település lakói számára, ezzel megerősíti a »jó itt élni« érzést, szélesíti a helyi lakosság látókörét, betekintést nyújt más nemzetek kultúrájába. Másrészt olyan szakembereket utaztat az adott városba, országba, akik hitelesek a saját területükön, így, ha az ott tapasztaltakat magukkal viszik, a leghitelesebb módon tudják képviselni a fesztivált rendező ország vagy város értékeit. Hírvivők ők, akik a szervező ország pozitív üzeneteit terjesztik a világban. Harmadrészt elindít egy folyamatot, turistamozgást generál, ami közvetlen és közvetett bevételeket is jelent. Közvetlen bevétel származik a jegyértékesítésből, közvetett a hotel, a gasztronómia és az egyéb szolgáltatások által realizált bevétel.” – fogalmazott a rangos nemzetközi szakmai plénum előtt a Fővárosi Nagycirkusz főigazgatója.
Fekete Péter: ” A fesztiválokra delegált szakemberek a leghitelesebb módon tudják képviselni az eseményt rendező rendező ország vagy város értékeit.”
Fekete Péter példaként említette a Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztivált, valamint a Szarvasi Vízi Színházat. “Egy magyar kisvárosban egy különleges kulturális színtér létrehozása azt eredményezte, hogy megtízszereződött a turizmus, különböző minőségű szállodák létesültek és a gasztronómiai kínálat is jelentősen megemelkedett az adott településen.”– hangsúlyozta.
A fesztiválok időzítésével kapcsolatosan a főigazgató kiemelte: “A szezon-kiszélesítő hatás rendkívül fontos. A Balaton partján megrendezésre kerülő fesztiválok jó esetben úgy vannak időzítve, hogy azok kiterjesszék, meghosszabbítsák a szezont. A Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztivál januári megrendezése segíti az amúgy kulturális holtszezon kitöltését Budapesten.”
A nemzetközi konferencián a kínai és nemzetközi résztvevők nagy érdeklődéssel és elismeréssel hallgatták Fekete Péter beszédét.
Weboldalunk cookie-kat használ, hogy jobb böngészési élményt kínáljon a felhasználóknak és emlékezzen beállításaira abban az esetben, ha később visszatér oldalainkra. Az „Elfogadás” gombra kattintva hozzájárul az összes süti használatához. Részletes beállításokhoz kattintson a Testreszabás linkre.
Ez a weboldal sütiket használ az Ön élményének javítása érdekében, miközben Ön a webhelyen navigál. Ezen cookie-k közül a szükség szerint kategorizált sütiket az Ön böngészője tárolja, mivel elengedhetetlenek a weboldal alapvető funkcióinak működéséhez. Harmadik féltől származó sütiket is használunk, amelyek segítenek elemezni és megérteni, hogyan használja ezt a weboldalt. Ezeket a cookie-kat az Ön böngészőjében csak az Ön beleegyezésével tároljuk. Önnek lehetősége van ezekről a sütikről is lemondani, azonban ezeknek a sütiknek a kikapcsolása hatással lehet böngészési élményére.
Necessary cookies are absolutely essential for the website to function properly. These cookies ensure basic functionalities and security features of the website, anonymously.
Cookie
Duration
Description
cookielawinfo-checbox-analytics
11 months
This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Analytics".
cookielawinfo-checbox-analytics
11 months
A sütit a cookie-k felhasználói beleegyezésének tárolására használják az "Analitika" kategóriában.
cookielawinfo-checbox-functional
11 months
The cookie is set by GDPR cookie consent to record the user consent for the cookies in the category "Functional".
cookielawinfo-checbox-functional
11 months
The cookie is set by GDPR cookie consent to record the user consent for the cookies in the category "Functional".
cookielawinfo-checbox-others
11 months
This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Other.
cookielawinfo-checbox-others
11 months
A cookie-t az "Egyéb" kategóriába tartozó sütik felhasználói hozzájárulásának tárolására használják.
cookielawinfo-checkbox-necessary
11 months
This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookies is used to store the user consent for the cookies in the category "Necessary".
cookielawinfo-checkbox-necessary
11 months
This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookies is used to store the user consent for the cookies in the category "Necessary".
cookielawinfo-checkbox-performance
11 months
This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Performance".
cookielawinfo-checkbox-performance
11 months
This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Performance".
viewed_cookie_policy
11 months
The cookie is set by the GDPR Cookie Consent plugin and is used to store whether or not user has consented to the use of cookies. It does not store any personal data.
viewed_cookie_policy
11 months
The cookie is set by the GDPR Cookie Consent plugin and is used to store whether or not user has consented to the use of cookies. It does not store any personal data.
Functional cookies help to perform certain functionalities like sharing the content of the website on social media platforms, collect feedbacks, and other third-party features.
Performance cookies are used to understand and analyze the key performance indexes of the website which helps in delivering a better user experience for the visitors.
Analytical cookies are used to understand how visitors interact with the website. These cookies help provide information on metrics the number of visitors, bounce rate, traffic source, etc.
Advertisement cookies are used to provide visitors with relevant ads and marketing campaigns. These cookies track visitors across websites and collect information to provide customized ads.