A Fővárosi Nagycirkusz fogadja be az ukrajnai gyermek-cirkuszfesztivált

Az orosz-ukrán háború ellehetetleníti a Yaskrava Arena Dnipra (Fényes Porond) nemzetközi gyermek-cirkuszfesztivál ukrajnai megrendezését, ezért a szervezők kérésére a Fővárosi Nagycirkuszban, 2023 január 2-án és 3-án kerül sor a fontos eseményre.

A Nemzeti Cirkuszművészeti Központ a szomszédunkban dúló háború kitörése óta minden eszközével és lehetőségével segíti a Magyarországra érkező menekülteket: segélycsomagokkal, élelmiszerrel, szállítással, ügyintézéssel, orvosi ellátással, szállással, oktatással, programok szervezésével. Amikor veszélybe került az ukrajnai Yaskrava Arena Dnipra (Fényes Porond) nemzetközi gyermek-cirkuszfesztivál, a szervezők ismerve a Fővárosi Nagycirkusz önzetlenségét, az intézmény segítségét kérték, hogy Budapesten tarthassák meg az eseményt. Ez jelentős plusz terhet ró a budapesti társulatra, akik folyamatos teltházzal játszák a Melyiket a 9 közül? című összművészeti darabjukat, majd januártól egy ukrán társulattal mutatják be a Jégkirályság című cirkuszi mesét. „Bajban ismerszik meg az ember. A jótékonyság, az egymásra figyelés, az egymás segítése, a cirkuszművészet alapüzenetei közé tartoznak. Fontos, hogy ez ne csak szóban, hanem tettekben is mérhető legyen, ezért most is segítő kezet nyújtunk. Összeült a stáb és bár nagyon eseménydús időszakot élünk, úgy döntöttünk, hogy nem fordítunk hátat a segítségre szorulóknak” – mondta Fekete Péter, a Fővárosi Nagycirkusz főigazgatója.

A fesztivált 2010-ben indította útjára a Bright Country (Ukrajna) civil szervezet. Az eseményt minden év decemberében, karácsony előestéjén rendezték meg a Dnyipro Állami Cirkuszban. Az évek során több mint 1000 artistanövendék vett részt a fesztiválon Ukrajna minden régiójából, valamint Litvániából, Magyarországról, Németországból, Moldovából és Lengyelországból. A fesztivál zsűrijét minden évben Ljudmila Sevcsenko, az Ukrán Nemzeti Cirkusz igazgatója vezette, a zsűritagok között rendezők, producerek és kiváló cirkuszművészek foglaltak helyet. A zsűri idén is illusztris szakemberekből áll: Ludmilla Sevchenko, az Ukrán Nemzeti Cirkusz korábbi igazgatója, Roman Zdrenyk a Lviv Nemzeti Cirkusz igazgatója, Lolita Lipinska a lettországi Riga Nemzeti Cirkusz korábbi igazgatója, Fabio Montico az Olasz Nemzetközi Cirkuszfesztivál elnöke, Adans Peres a Starlight Production főigazgatója, Ivan Shvets az Ukrán Cirkuszművészet Fejlesztéséért Alapítvány társalapítója, Kristóf Krisztián a Recirquel Társulat nemzetközi menedzsere, Vincze Tünde a Magyar Légtornász Egyesület elnöke és Graeser József a Fővárosi Nagycirkusz cirkuszszakmai igazgatója.

A Fényes Porond fesztiválok győztesei rendszeresen továbbjutnak a rangos franciaországi, spanyolországi és olaszországi nemzetközi fesztiválokra. 2020 óta a fesztiválprogram része az Éjszaka a cirkuszban című cirkusz-színházi előadás, amely a fiatal művészek kísérleti előadásait foglalja magában. Az Éjszaka a cirkuszban 2023-as produkciója Antoine de Saint-Exupéry A kis herceg című regénye alapján készült.

„Az ukrajnai háború megállította a cirkuszfesztivál fejlődését, de ez nem állította meg a gyerekek, a tanárok és artisták vágyát a cirkuszművészet fejlesztésére. A Fővárosi Nagycirkusz igazgatója, Fekete Péter és a társulat legnagyobb örömünkre segítő kezet nyújt, hogy ne szakadjon meg a Fényes Porond hagyománya. Idén Harkiv, Kijev, Odesszaa, Donyeck és Zaporizzsja régiók cirkusziskoláinak diákjai, Magyarországról a Baross Imre Artistaképző Akadémia négy produkciója, valamint svájci, olasz, mexikói artistanövendékek vesznek részt. A Fővárosi Nagycirkusz Melyiket a 9 közül? darabjában szereplő fiatal artistaművészek – Ádám Rudolf, Medel Family, Ádám Henrik – is részt vesznek a megmérettetésen. Hálásak vagyunk a Fővárosi Nagycirkusz vendégszeretetéért és támogatásáért” – tájékoztatott a dnyiprói fesztivál igazgatója, Olga Oblasova.

 

Szekáry Zsuzsanna