A legfontosabb minden élethelyzetben ott állni a családok mellett” – Hankó Balázs miniszter ismét a Fővárosi Nagycirkuszba látogatott
A magyar családok békét, biztonságot és boldogságot várnak 2025-ben – közölte pénteken Hankó Balázs kultúráért és innovációért felelős miniszter a Fővárosi Nagycirkuszban. A tárcavezető a hazai családszervezetek részére szervezett Karácsonyi CsodaShow című jótékonysági előadáson mondott köszöntő beszédet. Az eseményen részt vett Kardosné Gyurkó Katalin generációk közötti együttműködés segítéséért felelős miniszteri biztos is.
Hankó Balázs kiemelte: különösen kívánjuk és kérjük a békét a Kárpátaljáról az előadásra érkezett családoknak is. Hangsúlyozta: az idei évben is tovább nő a családok anyagi biztonságát jelentő forrás, amely 2025-ben 3754 milliárd forintot jelent. A miniszter hozzátette: családbarát országként, nemzetként mindennél fontosabb minden élethelyzetben ott állni a családok és a gyermekek mellett.
Január 3-án a családoké volt a Fővárosi Nagycirkusz
A Kulturális és Innovációs Minisztérium kezdeményezésére határon innen és túlról is érkeztek vendégek a Fővárosi Nagycirkusz Karácsonyi Csodashow című előadására. Kardosné Gyurkó Katalin 2024. októberi miniszteri biztosi kinevezését követően az első intézkedései között gondoskodott arról, hogy – a karácsonyi időszakra való tekintettel – megajándékozza a családokat egy felejthetetlen élménnyel.Hankó Balázs kultúráért és innovációért felelős miniszterrel egyeztetve, megkeresték a Fővárosi Nagycirkuszt, és Fekete Péter főigazgató úr örömmel mondott igent a kezdeményezésre.A kifejezetten erre az alkalomra beiktatott előadáson a Nagycsaládosok Országos Egyesületétől, az Egyszülős Központtól, valamint a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetségétől is érkeztek az előadásra, összesen közel 1400 fő.Az eseményen egyaránt részt vettek határon belüli és határon túli nagycsaládosok, egyszülősök, az unokáktól a nagyszülőkig, minden generáció élvezhette a Fővárosi Nagycirkusz telt házzal futó előadását, a Karácsonyi CsodaShow-t.
Fekete Péter, a Nemzeti Cirkuszművészeti központ főigazgatója köszönetet mondott Kardosné Gyurkó Katalin generációk közötti együttműködés segítéséért felelős miniszteri biztosnak, hogy megszervezte az eseményt és üdvözölte Hankó Balázs minisztert, aki egy hónapon belül immár második alkalommal tett látogatást a Fővárosi Nagycirkuszban. A főigazgató beszédében kiemelte, hogy a Fővárosi Nagycirkusz nagy hangsúlyt fektet az esélyegyenlőség megteremtésére, például az országos és világszinten is egyedülálló audio-narrációs programmal, amelynek köszönhetően a vak, gyengén-és alig látó vendégek élvezhetik végig a Fővárosi Nagycirkusz különböző előadásait.
A Fővárosi Nagycirkusz a világon egyedülállóként vezette be a cirkuszi audionarrálás innovatív módszerét. A program célja az, hogy a vak és látássérült emberek hátrányainak enyhítésével, az esélyegyenlőség megalapozásával, a társadalom szemléletmódjának átalakításával speciális szolgáltatást nyújtson. Az audionarrált előadásokat kulisszajárás előzi meg. Ennek során vak és gyengénlátó társaink taktilis, azaz a tapintáson alapuló érzékelés által ismerkedhettek meg a műsorban fellépő művészekkel és az általuk használt rekvizitekkel. A formabontó és egyedülálló módszert Fekete Péter, a Fővárosi Nagycirkusz főigazgatója évekkel ezelőtt, színészek segítségével kísérletezte ki, a cirkuszi előadásoknak megfelelően kialakítva az unikális programot.
A Fővárosi Nagycirkusz 2016 óta eddig 70 audionarrált előadást tartott, amin közel 1200 vak, gyengén- és alig látó fő vett részt és ma már külföldről járnak Budapestre elsajátítani a speciális módszertant.
2025.01.04-én, szombaton a Vakok és Gyengénlátók Vas Megyei Egyesületének tagjai látogattak el a 11:00 órakor kezdődő Karácsonyi CsodaShow című audionarrált előadásra, valamint az előadás előtti „taktilis érzékelésre”.