Alázattal csodát teremteni – Interjú Grandpierre Gabriellel
SzekaryZsuzsanna07RAIN – Esőcirkusz műsorunkban a magyar cirkuszművészet egyik legragyogóbb ifjú tehetsége, Grandpierre Gabriel is fellép egy duó handstand számmal. A Baross Imre Artistaképző Intézet Szakgimnázium (BIAK) cirkuszfesztivál-díjas diákjával beszélgettünk artistaképzős mindennapokról, hajlékonyságról, alázatról, nyári műsorunkról és jövőbeli terveiről.
Igazán dallamos, francia hangzású neved van.
Köszönöm, nagyon régen a felmenőim Svájc franciák lakta területéről érkeztek Magyarországra. Néhányan a kanadai rokonaink közül beszélnek franciául, de mi már nem, teljes mértékben magyar identitással bírunk. Később viszont szeretném elsajátítani a francia nyelvet is.
Milyen megfontolásból jelentkeztél a BIAK-ba?
Kisgyermek korom óta nagyon szerettem sportolni. Öt-hat éves voltam, amikor a három idősebb nővéremet elkísértem a ritmikus sportgimnasztika órájukra, akkor kezdtem el a lazító gyakorlatokat. De mivel ezt hölgyek űzik, ezért ahogy idősebb lettem, másik sportágat kellett választanom. Kipróbáltam a szertornát és a capoeirát, de nem találtam meg bennük azt, amit kerestem. Akkortájt a nővéreim ajánlására megnéztem egy filmsorozatot, amiben artisták szerepeltek. Annyira megtetszett, hogy mindenképpen ki akartam próbálni magam, ezért 14 évesen felvételiztem a BIAK-ba. Az iskolát édesanyám ajánlotta, aki fiatalon tornázott az öccsével, Pintye Imrével. A nagybátyámat az ország legjobb tornászai között tartották számon; ezért csapattársaival együtt el akarták csábítani őket az Artistaképzőbe. Az iskolában duó gurtni számmal kezdtem, de eleinte nem voltam biztos benne, hogy jó döntést hoztam, mert nem ment valami jól. Viszont miután elkezdtem a handstandot, visszatért a lelkesedésem, mert kiváló szaktanárt kaptam Losonczyné Nagy Éva személyében, aki megszerettette velem ezt a zsánert.
Grandpierre Gabriel a BIAK Szentivánéji Álmodók című összművészeti előadásában.
Hogy telnek a napjaid az Artistaképzőben?
Az iskolában jó a hangulat, az oktatóim szigorúak, de emberségesek és nagyon odafigyelnek ránk. Imádom az artista szakmai órákat, a handstand mellett táncot, akrobatikát, színpadi mozgást is tanulok. A Művésztelepen 7:45-től kezdődnek a szakmai óráim, amik 12:45-ig tartanak. Ezt egy ebédszünet követi, majd az érettségire felkészítő oktatás, aztán a közismereti órák. Bevallom, hogy kicsit fárasztó, mert az edzések után nehezebb koncentrálni a közismereti órákon. Mióta elkezdődött a RAIN – Esőcirkusz című műsor, azóta többet tanulok otthon vagy a fellépések közötti szünetekben. A tanáraim aggódtak, hogy fogom a rendszeres fellépések mellett abszolválni az érettségit, de nem lesz gond.
Végül miért a handstand zsáner lett a kedvenced?
Amikor elkezdtem az artista tanulmányaimat, gyenge voltam és mindössze 47 kilót mutatott alattam a mérleg, meg sem tudtam állni a kezemen. Felnéztem a felsőbb évfolyamos diákokra, akik szívesen megmutatták nekem az alapokat. Ráadásul ez egy olyan szak, amit otthon a nappaliban is tudtam gyakorolni és szépen ráéreztem az ízére. A handstandos, saját testsúlyos gyakorlatoknak köszönhetőn megnőtt az izomtömegem, egy év múlva már egy kézen is meg tudtam állni, majd 9. osztályban elkezdtem látogatni az erre irányuló szakórákat.
Hogy érted el a még az artistaművészek között is extrém hajlékonyságodat?
Születési adottság, hogy laza volt a derekam, de a testem többi része már a nyújtási gyakorlatok miatt hajlékony; először a nővéreim lazították ki a spárgáimat. Miután abbahagytam a ritmikus sportgimnasztikát, kicsit visszamerevedtek az izmaim és ínaim, amiket újra ki kellett nyújtani, amikor elkezdtem tanulni az Artistaképzőben.
A fiatal magyar reménység kaucsuk elemekkel vegyíti a handstand produkcióját.
Ez egy fájdalmas procedúra?
A spárgákért, majd a túlspárgákért keményen meg kellett küzdenem. Nyilván megvan az a szint, amikor a nyújtás fájdalmas, ha még lazább akarsz lenni. Viszont, ha már hozzászokik az ember, egészen kellemes érzés, olyan, mint egy jóleső reggeli nyújtózkodás. Bemelegítésnél elsősorban a túlspárgákat és a derekamat szoktam átmozgatni, azon kívül pedig heti három-négy alkalommal csinálok kifejezetten nyújtó gyakorlatokat. Hajlékonyság terén elégedett vagyok magammal, ellenben több izmot szeretnék építeni, hogy technikailag még stabilabb legyen a produkcióm.
Meglepetésként ért, hogy a XIV. Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztivál Newcomer Show-jában Arany-díjjal jutalmazott a zsűri?
Sokan jósoltak Arany-díjat, de engem meglepett a döntés, mert előtte sokat betegeskedtem, aminek köszönhetően legyengült állapotban léptem a porondra. Ezért nem tartottam annyira stabilan magam, ahogy szoktam. Bár nem rontottam el semmit, de kicsit remegősebb volt a szám. Ez volt az első komolyabb díjam, ami sokat dobott a motivációmon, hiszen ez egy hatalmas elismerés! Rengetegen gratuláltak a cirkuszi szakmából, több ajánlatot is kaptam, valamint meghívást az októberi Latinai Nemzetközi Cirkuszfesztiválra. Olaszországban majd új trükköket is be szeretnék mutatni, amikre lázasan készülünk Losonczyné Nagy Éva tanárnővel, aki olyan számomra, mintha a második anyukám lenne, a családomhoz hasonlóan mindenben segít és támogat.
Grandpierre Gabriel a 14. Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztivál díjátadó gálaműsorán.
Nem rendelkezel artista felmenőkkel. Hogy fogadta a családod, hogy ezt a pályát választottad?
Nem akarták megszabni vagy helyettem eldönteni, hogy mit csináljak. Úgy viszonyultak ehhez, hogy támogatnak abban, ami felé a szívem visz. Egyetlen kikötésük volt, hogy ne hanyagoljam el a közismereti tanulmányaimat és hajtottak is, aminek örülök, mert kellett néha a noszogatásuk.
A szóló fellépéseidkor főleg, de a RAIN – Esőcirkuszban a duó szám közben is sugárzik a megjelenésedből az alázat és az elhivatottság.
Szerintem ehhez a hivatáshoz elengedhetetlen az alázat. Tisztában vagyok a tudásommal és a közönségre gyakorolt hatásommal, de nem szeretek ezzel felvágni, nem szálltam el magamtól, egy artistának mindig van hova fejlődnie. A produkciómban kaucsuk elemek is vannak, szeretem ahogy a trükkök között feszülten figyel a közönség, és eljutnak hozzám a meglepődött sóhajok.
Idén érettségizel, de máris bekerültél a mélyvízbe, ugyanis állandó fellépője vagy a RAIN – Esőcirkusz című műsornak. Mit jelent számodra fellépni a Fővárosi Nagycirkusz nyári műsorában?
Nagyon örülök neki, hatalmas megtiszteltetés ilyen fiatalon fellépni egy ilyen nagymúltú porondon. Ez szakmai szempontból is nagy lépés, ráadásul közel van az iskola, így még az érettségi napjain is át tudok jönni. Van egy saját szobám, ahol felkészülhetek az előadásokra és tanulni is tudok. Szuper a légkör, sok dolgozóval kötöttem barátságot. Nem is dolgozni, hanem szinte kikapcsolódni járok a Fővárosi Nagycirkuszba.
Hamar össze tudtatok hangolódni az orosz fellépő partnereddel, Maria Bakalkinával?
Van köztünk egy nyelvi akadály, de így is megértjük egymást, ha máshogy nem, akkor a cirkuszművészet átfogó nyelvén. Ezt megelőzően még sosem léptem fel duóban, nagyon élvezem. Ha szólóban lépek fel, úgy csinálom a trükköket, ahogy én akarom, duóban viszont oda kell figyelni a másikra, a közös trükköket egyszerre kell bemutatnunk. Izgalmas dolog partnerrel fellépni.
Grandpierre Gabriel a Fővárosi Nagycirkusz RAIN – Esőcirkusz című nyári műsorban duóban lép fel.
Mi a véleményed a RAIN – Esőcirkusz című műsorról?
Szerintem ez egy igazán színvonalas előadás, amely minden korosztályt képes megszólítani. Kiváló artisták lépnek fel benne és a bohócszám is nagyon tetszik, pedig azok általában nem nyerik el a tetszésemet.
Mik a további terveid?
Októberben irány a Latinai Nemzetközi Cirkuszfesztivál, ahol igyekszem méltó módon képviselni a magyar cirkuszművészetet. Novemberben, ha minden igaz, Svájcban fogok turnézni. A legáhítottabb célom pedig az, hogy bekerüljek a Cirque du Soleil társulatába.
Szekáry Zsuzsanna
Fotó: Urbán Ádám
