Az ukrán cirkuszigazgatók a Fővárosi Nagycirkuszban tartják a nemzetközi találkozójukat

Az ukrán cirkuszigazgatók nemzetközi találkozót tartanak Budapesten, a Fővárosi Nagycirkuszban május 19. és 21. között. A szakmai találkozó legfőbb célja a két ország cirkuszművészeti kapcsolatainak ápolása és elmélyítése.

Fekete Péter, a Nemzeti Cirkuszművészeti Központ főigazgatója 2023 februárjában eleget téve a meghívásnak, elutazott az ukrajnai Lviv városába, az ukrán cirkuszigazgatók tanácskozására. Akkor Ukrajna kilenc cirkuszából hat a háború ellenére is működött, csak azok az intézmények álltak le, ahol a közeli frontvonal miatt veszélyes lenne nyitva tartani. A tanácskozást folyton félbeszakították a bombariadók és a szirénák, ezért Fekete Péter felajánlotta az ukrán cirkuszi szakembereknek, hogy a májusban esedékes szakmai megbeszélésüket nyugodt körülmények között, Budapesten a Fővárosi Nagycirkuszban tartsák meg.

A nemzetközi találkozón az ukrán cirkuszigazgatók közül jelen lesz Sergeii Kabakov, az Ukrán Állami Cirkuszvállalat főigazgatója és művészeti igazgatója, a kultúra kitüntetett dolgozója. Tiszteletét teszi Pavlo Knush, az Ukrajna mozgó cirkuszi csoportjainak igazgatóságának igazgatója, Ukrajna népművésze. Tamara Zybko, a Zaporizzsjai Állami Cirkusz igazgatója, Ukrajna kitüntetett kulturális dolgozója is Budapestre érkezik. A találkozón részt vesz Igor Hlibosolov, a Kryvyi Rih Állami Cirkusz főigazgatója, kitüntetett művész. Olekszij Zsitnyickij, a Harkivi Állami Cirkusz F.D. Jasinováról elnevezett állami vállalat főigazgatója, kitüntetett művész is jelen lesz a megbeszélésen. A találkozón részt vesz Roman Zdrenyk, a Lviv Állami Cirkusz igazgatója és Jevhen Gaydamaka, az Odesszai Állami Cirkusz igazgatója is.

A találkozón a magyar és az ukrán cirkuszi szakemberek megbeszélik az ukrán artisták munkalehetőségeinek bővítését a Fővárosi Nagycirkuszban és a magyarországi magáncirkuszokban. Megvitatják az ukrán artisták részvételi lehetőségeit a különböző koncert- és színházi projektekben. Tervben van egy magyar cirkuszi program létrehozása az ukrán cirkuszok turnéin való részvételre, amelynek szintén megbeszélik a részleteit. Az ukrán szakemberek jelentést tesznek az Állami Cirkuszvállalat felépítéséről, valamint az ukrajnai utazó cirkuszcsoportok igazgatóságának felépítéséről és tevékenységéről.

„Történelmi helyzetet élünk, soha nem alakult ki a cirkuszművészetben ilyen szituáció. Eddig is megszokhattuk és tudtuk, hogy a cirkuszművészet egy olyan művészeti ág, ahol nyitva vannak egymás felé a kapuk, eddig is minden artista otthon érezhette magát a Fővárosi Nagycirkuszban. Egy háborús helyzetben a kiemelt kulturális intézmény eme alaptulajdonságai felerősödnek: a Fővárosi Nagycirkusz kapui minden artista számára nyitva állnak. Komoly felelősségünk van, példát kell mutatnunk, üzeneteket kell közvetítenünk nem csak Magyarország, de az egész világ számára” – mondta Fekete Péter főigazgató.

A háború kitörése óta a Nemzeti Cirkuszművészeti Központ több mint 100 ukrán artistaképzős diáknak nyúlt szállást, napi háromszori étkezést, oktatást és próbalehetőséget, egészségügyi ellátást, ügyintézést, valamit rekreációs programokról is gondoskodik számukra. Emellett célt és fellépési lehetőséget is biztosít a Fővárosi Nagycirkusz műsoraiban, jelenleg A sztyeppe illata című összművészeti előadásban kaptak komoly szerepet az ukrán tehetségek.

 

Szekáry Zsuzsanna

További híreink