Bombák földjéről a cirkusz oltalmába
SzekaryZsuzsanna07Amint kitört az orosz-ukrán háború, a magyar cirkuszvilág fogaskerekei azonnal mozgásba lendültek. Példátlan összefogással több intézmény és társulat – a Nemzeti Cirkuszművészeti Központ, a Baross Imre Artistaképző Intézet Szakgimnázium, az INspirál Cirkuszközpont, a Recirquel Társulat, a Balance Akrobatika & Torna Club, a Magyar Cirkuszigazgatók Egyesülete – összehangolt munkával segíti az ukrán artistaművészeket és családtagjaikat.
A Fővárosi Nagycirkuszban is felbolydult a megszokott rend. A háború kitörésének hírére azonnal felvettük a kapcsolatot az ukrán barátainkkal. Éjszakába nyúló szervezkedések, folyton csörgő telefonok, karikás szemű, rohanó kollégák a folyosókon. Két hete fáradhatatlanul dolgoznak, hogy a cirkuszművészet élvonalába tartozó ukrán utánpótlás biztonságban megérkezzen Magyarországra és semmiben ne szenvedjenek hiányt. Vannak, akik kisbuszokkal ingáznak a határ és Budapest között. Mások adományokat gyűjtenek és szortíroznak, megszervezik a diákok edzéseit, napi háromszori étkeztetésüket. A cirkuszi szakma tagjai tudják, hogy bármi történik, számíthatnak egymásra. A cirkuszművészetben sosem számított a nemi, faji, vallási vagy kulturális hovatartozás, mert ez a művészeti ág a csapatmunka, az egyenlőség és az emberi akarattal létrehozható csoda művészete. Azoknak, akik már Budapesten tartózkodnak, körvonalazódni látszik a közeljövőjük. A Fővárosi Nagycirkusz igyekszik egzisztenciális biztonságot is nyújtani a szülőknek és az oktatóknak. A Baross Imre Artistaképző Intézet Szakgimnáziumban eddig is rendszeresen tartottak továbbképzéseket, workshopokat külföldi szaktanárok. Most az ukrán oktatók adják át értékes tudásukat a magyar diákoknak. Az iskolában jelenleg is zajlik a háború elől menekült tehetségek tréningezése és nemsokára folytathatják a közismereti óráikat is.
A Fővárosi Nagycirkusz jelenleg hetven bajbajutottról gondoskodik. Anyákról, gyermekekről, artista szaktanárokról. Férfiak nem jöttek velük. Ők otthon maradtak harcolni, megvédeni azt, amiért egész életükben dolgoztak. Az idősek sem mozdulnak el a szülőföldjükről. Erős gyökereik abba a földbe kapaszkodnak, amelyben őseik nyugszanak. A háborús agresszió szétszakította a családokat. Érkezésük előtt azt hittem, a végletekig elcsigázott nőkkel találkozom. A szemükben ott bújkálnak az elmúlt időszak szörnyű eseményei, de nem törtek meg. Erősek, összetartók. Napok teltek el, mióta megérkeztek, most már úgy érzik, beszélniük kell. El kell mondaniuk, honnan jöttek és mi történt velük. Az időközben a csoport vezetőivé vált hölgyekkel a titkárságon találkozom. Leülünk az asztalhoz, a ruha, ágynemű, tisztasági csomagok és tartós élelmiszer kupacok közé. Körülöttem intézkednek a kollégák, SIM-kártyákat hoznak, önkéntes animátorokat és óvónőket keresnek hétvégére, programokat szerveznek a legkisebbeknek.
A hosszú asztallal szemben egy konferanszié kosztümbe öltözött plüssmackó tekint ránk üvegszemeivel. Adományként érkezett, egy jobb korban készült. Ukrán vendégeink kimondatlanul is a remény szimbólumaként tekintenek rá; lesz még színekben pompázó manézs, flitteres fellépőkosztüm, örömmel tapsoló közönség és béke. Elsőként a Kijevi Cirkuszi és Művészeti Akadémia középiskolai tagozatának igazgatója, koreográfusa szólal meg. Tavaly télen a diákjai a Fővárosi Nagycirkusz Szinergiák műsorsorozatában varázsolták el a közönséget. Circle című művészeti projektjük a zene- és a cirkuszművészet különleges kombinációjából épült fel. Kijevben nemcsak artistákat, hanem színészeket, táncosokat és énekeseket is képeznek. Ez most megszűnt. Az igazgató asszony barna szemei a távolba révednek, lassanként ránk telepszik a háború hosszú, sötét árnya. „A kijevi cirkusz igazgatója nem hagyja el az intézményt. Vigyáz a cirkusz állataira és az emberekre is. Az a terület még viszonylag biztonságos, ezért oda menekítették az Akadémia diákjait, az oktatókat és az édesanyákat. Onnan indultunk el Budapestre. Nagyon örülünk, hogy olyan helyen térhetünk nyugovóra, amit nem fognak lebombázni a fejünk fölül és a gyerekeknek van mit enniük. Nem tudjuk szavakkal leírni, hogy mennyire hálásak vagyunk ezért.” Az egyenes tartású igazgatónő hangja elcsuklik, elerednek a könnyei. A szót diszkréten átveszi tőle Hanna, aki Harkovból érkezett; az ottani gyermekek számára létesített cirkusz stúdióban tanult a gyermeke. Negyvennégyen indultak útnak, szülők, tanárok, 3 és 18 év közötti gyerekek. „Teljesen szétbombázták a gyönyörű városunkat, az iskolánk is romokban hever. El kellett hagynunk a szüleinket, a nagyszüleinket és a férjeinket. Nem kockáztathattuk meg, hogy meghaljanak a gyermekeink. El kellett jönnünk.” Nehéz csend telepedik ránk, könnycseppek szántják fel az arcokat.
Nem tudhatjuk, hogy mit hoz a jövő. Abban viszont biztos vagyok, hogy a Fővárosi Nagycirkusz és a Baross Imre Artistaképző Intézet Szakgimnázium mindent meg fog tenni azért, hogy a már ittlévők ne féljenek többé a bombáktól és a létbizonytalanságtól. A cirkuszművészet csapatmunka, erő és összetartás. A cirkuszművészet remény és csoda, amik sohasem vesznek el.
Szekáry Zsuzsanna
