Hrisafis Gábor lett az év artistaművésze!
Hrisafis Gábor kapta a Nemzeti Cirkuszművészeti Központ által alapított Karádi Béla Arany Emléklánc-díjat, amellyel az év kiemelkedő magyar artistaművészét tüntetik ki minden évben.
A rangos szakmai díjat a Stars Like Pins on the Sky című előadás elején rendezett gála során adták át a Fővárosi Nagycirkuszban. „A díjazottnak hatalmas elismerés, a magyar cirkuszművészet és a hazai artistaszakma számára igazi örömünnep ez” – mondta Fekete Péter főigazgató az ünnepi díszelőadáson.
Hrisafis Gábor bohócnak tanult, első fellépése 1985-ben volt a Fővárosi Nagycirkuszban. Pályafutása során 1990 óta a világ számos porondján és varieté színpadán fellépett, de nemcsak a cirkusz világában, hanem színházi körökben, valamint a film- és zeneiparban is ismertté vált karaktere és tehetsége. Többször is az év varieté előadójává választották. Mivel a díjazott jelenleg Dániában dolgozik, ezért a rangos szakmai elismerést nevében Zsilák Györgyné vette át Graeser Józseftől, a Fővárosi Nagycirkusz cirkuszszakmai vezetőjétől. Az év Karádi-díjas artistaművészét online, élő kapcsolásban, telt házas előadáson ünnepelhette a közönség és a magyar artista szakma!
A Nemzeti Cirkuszművészeti Központ Karádi Béla, a Magyar Cirkusz és Varieté Vállalat egykori művészeti vezetője végakaratának megfelelően, elismerve és tiszteletben tartva munkásságát, 2021. augusztus 10-én, a díj névadójának születésnapján alapította meg a Karádi Béla Arany Emléklánc-díjat, amelyet minden évben egy díszelőadás keretében az év kiemelkedő magyar artistájának adnak át.
A Nemzeti Cirkuszművészeti Központ idén azt a három fantasztikus artistaművészt kérte fel a nomináltak kiválasztására, akik a díj alapítása óta elnyerték a Karádi-díjat: ifj. Nereus Lajos, Dittmar Laido és Nagy Ferenc artistaművészeket. A három zsűritagnak a jelölés során az alábbi szempontokat kellett figyelembe venniük: az adott évben elért művészi teljesítményt, valamint a megkérdőjelezhetetlen, példaértékű közösségi és magánéletet. További újdonság volt idén, hogy nem csak egyéni artista lehetett jelölt, hanem azok a párok is, akik szorosan egymásra utalva, egymásba kapaszkodva, közösen érnek el sikereket.
Hrisafis Gábor mellett az 2024-es év Karádi-díj nomináltjai között voltak: Bagdi Gergely, a Body Trapeze (Bogdán Bettina és Vellai Krisztina), a Duo Donnert (Donnert Ryan és Szécsényi Anna) és Grandiperre Gabriel artistaművész is. A Karádi-díj különleges szakmai értékét fémjelzi az is, hogy az öt nominált artistaművész közül a magyar artistaszakma választja ki a díjazottat, így az artisták által legtöbb szavazatot kapó jelölt lesz az év Karádi-díjasa.
Szívből gratulálunk a nomináltaknak és Hrisafis Gábornak, az idei év Karádi-díjazottjának!