Manézs- cirkuszi tehetség maraton
140 ifjú tehetség a Fővárosi Nagycirkuszban!
Különleges cirkuszi gála show-műsorban teljesedik ki a Hungarian Circus Talent Festival! A verseny jelentkezői közül összesen 24 db. önálló (11 professzionális, valamint 13 még nem professzionális) produkciót jelölt a zsűri a Manézs Győztesek Gálája műsor programjába. A verseny érmesei, tehát első, második, valamint harmadik helyezettjei lehetőséget kapnak arra, hogy 7 közös produkcióval lépjenek fel a Fővárosi Nagycirkuszban.
A Talent Gála Műsora ugyanakkor fesztivál verseny is, ahol valamennyi résztvevő elismerő oklevelet vehet át, a díjazottak pedig − a gála zsűrijének értékelése alapján – Arany-, Ezüst-, Bronz Manézs díjban, valamint számos Különdíjban és a Grand Prix fődíjban is részesülnek a professzionális, valamint a még nem professzionális szekciókon belül, tehát mindkét kategóriában!
Időpont:2024.06.30. 17 óra
Helyszín: Fővárosi Nagycirkusz
1146 Budapest, Állatkerti körút 12/a
A Győztesek Gálájának szakmai zsűrije:
- Fekete Péter a Nemzeti Cirkuszművészeti Központ főigazgatója, Jászai Mari-díjas rendező, korábbi kultúráért felelős államtitkár, a Hungarian Circus Talent Festival elnöke
- Bán Teodóra a Magyar Művészeti Fesztiválok Szövetségének elnöke, Hevesi Sándor-díjas táncművész, koreográfus, igazgató és producer
- Kubik Anna Kossuth-díjas színművész
- Graeser József a Fővárosi Nagycirkusz cirkuszszakmai igazgatója, Magyar Arany Érdemkereszttel kitüntetett artistaművész
- Romhányi Áron eMeRTon-, Fonogram és Artisjus díjas zeneszerző, producer
- Madaras Ádám kilencszeres világ- és Európa-bajnok magyar öttusázó, párbajtőrvívó, edző
- Zsoldos Péter, a Központi Sport- és Ifjúsági Egyesület elnöke, a magyar sport utánpótlás vezetője
- Fitos Dezső, a Fitos Dezső Társulat Harangozó Gyula-díjas táncosa, koreográfusa, művészeti vezetője, valamint Kocsis Enikő a társulat rendezője
A gála rendezője és műsorvezetője: Kovács Gábor Dénes, az Artista és Előadó-művészeti Akadémia főigazgatója, a műsor háziasszonya: Mihályi Réka énekesnő.