„Nap mint nap csodát varázsolni a porondra” – Interjú Pápai Kírával
Pápai Kíra énekes-színésznő, lovas előadóművész is fellép A sztyeppe illata című műsorunkban. Interjúnkban a lovakhoz fűződő kapcsolatáról, és az új műsorunkról beszélgettünk vele.
Húsz éve foglalkozol lovaglással. Honnan gyökerezik a lovak iránti szereteted?
Egyszerűen a véremben van. Már kisgyermekként teljesen odavoltam a lovakért, minden búcsúban fel kellett ülnöm rájuk, ha bárhol láttam egy lovat, meg kellett simogatnom. Hatéves voltam, amikor elkezdtem egy lovas iskolában tanulni, majd fokozatosan egyre jobb edzőkhöz kerültem, így idestova több mint 20 éve lovagolok.
A lovaglást versenyszerűen is űzöd. Milyen szakágban indulsz?
Nem rég kezdtem a versenyzést díjlovas szakágban. Ennek nem az a lényege, hogy akadályokat ugrassunk át, hanem egy meghatározott vonalvezetésen arra kell törekedni, hogy a lehető legjobb összhangba kerüljön a ló és a lovas. Ez a külső szemlélőnek úgy tűnik, mintha a ló táncolna. Egy fiatal kancával dolgozunk együtt, remélem, hogy még sok szép közös emlék és verseny áll előttünk. Az idei szezonban kezdtük a versenyzést, eddig minden megmérettetésen az élmezőnyben zártunk.
Mitől válik valakiből jó lovas?
A lovaglás egy olyan sport, amit haláláig tud tanulni az ember. Mindig jönnek új ismeretek, új gondolatok, amiket ki lehet próbálni, ami felé el lehet indulni. Folyton fejlesztheted magad és a lovat is. Minden állat egy másik személyiség, akiktől rengeteget tanulhat az ember. Ez egy hosszú, izgalmas és szép önismereti út.
Te mit tanultál a lovaktól?
Elsősorban türelmet. Én egy pörgős ember vagyok, ezért meg kellett tanulnom, hogy a lónak is lehet rosszabb napja, ezért nem kell mindent siettetni, igazodni kell a kedélyállapotához. A lovaglás nagyon sok alázatot és szorgalmat tanít, és aki ezt jól szeretné csinálni, annak muszáj magáénak tudnia ezt a két erényt. Egy lovas gyakorlatilag a lovardában kel és fekszik, akinek emellett polgári állása van, az is minden szabadidejét a lovával tölti. Viszont minden perc megtérül, amit rájuk fordítunk. Szerintem abszolút más ember lennék, ha nem lovakkal foglalkoznék.
Ez a sport komoly veszélyekkel is járhat, nem tartasz a sérülésektől?
Ennyi év után ezen már túl vagyok, de persze soha nem szabad elfelejteni, hogy ez egy veszélyes sport, amiben több száz kilós állatokkal dolgozunk együtt. Vannak bizonyos szabályok, amit minden lovas megtanul és betart. Én például az előadások kivételével csak kobakban (védősisakban) ülök lóra.
Fiatal koromban aikidóztam, aminek köszönhetően megtanultam úgy esni, hogy elkerüljem a komolyabb sérüléseket. Minden lovas esik, de általában ezek nem járnak komoly sérülésekkel, hanem visszaülünk a nyeregbe és csináljuk tovább.
Az éneklés és a színpadi szereplések is nagyon fontos szerepet töltenek be az életedben. Ki figyelt fel a tehetségedre?
Édesanyám észrevette, hogy tisztán énekelek és jó a hallásom, ezért ének-zenei iskolában kezdtem a tanulmányaimat. Az énekórák és a kórus mellett egy külön zeneiskolában zongorázni és fuvolázni tanultam.
Az érettségi után egyenes út vezetett a világot jelentő deszkák felé?
Egy véletlen találkozás kapcsán kerültem a Nemzeti Lovas Színházhoz, ahol hét éven át dolgoztam. Nagyon szoros kapcsolatom alakult ki a lovas előadó-művészettel, amit azóta is tovább viszek, és több helyen, különböző előadásokban és show-műsorokban kamatoztatom a tudásomat. Úgy gondolom, hogy ez egy viszonylag egyedülálló előadó-művészeti ág az országban, amit ráadásul kevesen művelnek ilyen szinten. Az emberek szeretik a lovakat, látványukra a felnőttek és a gyerekek szeme is felcsillan, ráadásul a magyarok múltjában kiemelt szerepet kap ez a nemes állatfaj.
A fellépések mellett folyamatosan képeztem magam, több OKJ-s végzettségem lett. Jelenleg a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem Edző képzésének hallgatója vagyok Díjlovaglás szakirányon. Nem azért járok egyetemre, hogy majd a diplomával lovas edzőként helyezkedjek el, hanem arra a kiterjedt tudásanyagra van szükségem, amit csak ott kaphatok meg. A jövőben ugyanis szeretnék a lovaglás tudományos hátterével is foglalkozni.
Mielőtt csatlakoztál volna a Fővárosi Nagycirkusz stábjához, milyen előzetes prekoncepcióid voltak a cirkusszal kapcsolatban?
Nagyon ritkán láttam egy-egy utazó cirkuszi előadást, a cirkusz világát pedig végképp nem ismertem behatóan. Ezért régebben az állatszámokkal kapcsolatban voltak fenntartásaim. Aztán egyre több pozitívumot hallottam a Fővárosi Nagycirkusz magasművészeti produkcióiról és az állatokhoz való pozitív hozzáállásáról. A saját tapasztalataim is azt igazolják, hogy kulturált és szakmailag megfelelő munka folyik állatok és emberek között.
Mi a véleményed A sztyeppe illata című műsorról?
Nagyon tetszik az előadás, azelőtt soha nem láttam ilyen világszínvonalú artistaszámokat. Már a próbákon is kapkodtam a fejem, teljesen elvarázsoltak az artistaművészek trükkjei. A zenék is tetszenek, nagyszerűnek tartom, hogy nem tolakodóan, de megjelennek a darabban a népies motívumok, amik közel állnak a szívemhez. Ez az előadás nemcsak hidat képez múlt és jelen között, hanem összművészeti mivoltából fakadóan közelebb hozza egymáshoz a színházat és a cirkuszművészetet. Ezáltal a kulturális felüdülés mellett még szélesebb közönségréteget szólít meg.
Hogy érzed magad a társulatban és a cirkuszi miliőben?
A társulat is pozitív meglepetés volt, mert mindenki nagyon kedvesen fogadott. Általában, ha egy színházba bekerül egy új színésznő, a többieknél megjelenik a szerepféltés. Ám ezt a Fővárosi Nagycirkuszban egyáltalán nem tapasztaltam, az első pillanattól mindenki kedves, befogadó és segítőkész volt. Rögtön otthon éreztem magam, jó ezekkel a kollégákkal nap mint nap csodát varázsolni a porondra.
Szekáry Zsuzsanna