Szeretném, ha mindenkinek lehetősége lenne megvalósítani az álmait!” –  Interjú Vincze Tünde Hortobágyi Károly-díjas artistaművésszel, a Magyar Légtornász Egyesület alapítójával, légtorna tanárral, koreográfus-rendezővel

Vincze Tünde öt éves korától szertornázott a Vasas Sportegyesületben, mellette zongorázott és balettozott. 1979-ben felvételizett az akkori nevén Állami Artistaképző Iskolába, amelyet 1987-ben végzett el, egykerekű bicikli szakon. Egy évvel később jelessel diplomázott. A hamburgi Hansa-Theater színpadán több mint tíz évig minden évben két hónapon át szerepelt egykerekű bicikli számmal, majd bejárva a világot, huszonhét éven át szórakoztatta a közönséget egykerekű bicikli, luft balett- és hand stand számokkal. Később megtanulta az akkor újdonságnak számító tissue-t, amit a kétezres évektől itthon is népszerűsít. Saját sportegyesületet alapított, összevonva a cirkuszművészetet a sporttal. 2011-ben megrendezte az első hivatalos tissue-sport bajnokságot. 2010 óta tanítja a Baross Imre Artistaképző Intézetben a levegő, – és egykerekű bicikli számok rejtelmeit, emellett saját stúdiót működtet azoknak, akik szeretnék kipróbálni a tissue-t. Csapatával számos színházi darabban, televíziós műsorban, különböző események megnyitóján vesz részt. Vincze Tünde rendezi a Fővárosi Nagycirkusz új őszi-téli előadását.

Vincze Tünde Hortobágyi Károly-díjas artistaművész, a Magyar Légtornász Egyesület alapítója rendezésében lesz látható a Karácsonyi Csodashow

2024.október 19-től látható a „Karácsonyi Csodashow- Magic around Christmas” című előadás a Fővárosi Nagycirkusz porondján, amelyet te rendezel. Mitől lesz különleges ez az előadás?

Szeretném, hogy a karácsony közeledtével a családok ünnepi hangulatba kerüljenek, és kiszakadjanak a hétköznapokból. Ezért fontosnak tartom, hogy minden korosztály számára élvezhető legyen az új előadás. A műsor egyik fő üzenete az, hogy merjünk hinni az álmaikban és legyünk elég bátrak valóra váltani azokat. Aki idén fehér karácsonyt szeretne, feltétlenül látogasson el hozzánk! A lélegzetelállító produkciók mellett a közönség megtekintheti Magyarország első légtánckarát. Nemzetközi fesztivál-díjas artistaművészek, fiatal tehetségek, bűvészek és egy fantasztikus husky kutyarevü segítségével kápráztatjuk el a nézőket. Varázslatból és humorból nem lesz hiány!

Öt éves korod óta a mozgás varázsában élsz. Az elszántságod, a kitartásod elismerésre méltó. Mi ad erőt az álmaid megvalósításához?

Szeretném elérni, hogy minden sportot és művészetet kedvelő ember közelebbről is megismerkedhessen a cirkusz csodálatos világával. Ez a cél vezérel. Folyamatosan tanulok és tanítok. Több mint 12 év szakmai tapasztalatával a hátam mögött, 2000-ben jelentkeztem a Testnevelési Egyetem középfokú edzői szakára. Női torna és testépítés-fitness sportágakban szereztem a képesítésemet. 2002-től 2009-ig tanítottam az Alternatív Cirkusziskolában, akrobatika és légtorna a két specialitásom.

Magyarországon elsőként kezdtél el foglalkozni a tissue produkcióval, amelyet egy orosz artistaművésztől sikerült elsajátítanod. Miért indultál el ebbe az irányba?

A luft baletthez képest a tissue látványosabb és könnyedebb. Nagyon megtetszett, kifejezetten élveztem az újdonságot. Természetesen a tanítás és tanulás mellett is utaztam külföldi fellépésekre. 2007-ben a Cirque Alexandre Bouglione brüsszeli cirkusz fesztiválján tissue számommal elnyertem a brüsszeli kulturális minisztérium nagydíját. Szinte megállás nélkül cirkuszi-színházi produkciók létrehozásán dolgozom. 2008. januárjában a Szegedi Nemzeti Színházban bemutatásra kerülő „Kisfiú és az Oroszlánok” című darabban légtornász produkciókat vittem színpadra. Ez olyan nagyot szólt, hogy 2010. szeptemberére a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház is átvette az előadást. Bal József rendező és színház művészeinek segítségével egy még több cirkuszi jelenetekkel tarkított verzió jöhetett létre.

Mely tanítványaidra vagy a legbüszkébb?

Rengeteg magántanítvánnyal büszkélkedhetek, akik sikeresen állják meg a helyüket a világ különböző országainak színpadain és cirkuszi porondjain. A magyarországi tissue produkciók 80 százaléka a kezeim közül kerül ki. Népszerűsítem a légtorna különböző fajtáit és szeretném, ha mindenkinek lehetősége lenne megvalósítani az álmait. Kifejezetten büszke vagyok Kiss Katára, aki a “Halászlány” című légtornász produkciójával nagyon szép eredményt ért el a Moszkvai Cirkuszfesztiválon 2009. szeptemberében. Továbbá megálmodtam Demjén Natália silk produkcióját, amelyben hegedül a magasban és ezzel a produkcióval több neves fesztivál díját is elnyerte. Tanítványaim a világ minden táján megtalálhatók. Jelenleg a Cirque du Soleil- nél van Kapitány Olivia, aki a sitz szám mellett a tissue produkciójával is fellép. Illés Renátó, akit csak “Tisukirályfiamnak” hívok, a Recirquel Társulat tagja a kezdetek óta. Van egykerekű bicikli tanítványom is, Matos Lénárd, aki szinten lélegzetelállító produkciót mutat be a világ különböző porondjain. Csak pár név még azok közül, akik nálam tanultak: Szabó Réka, Lantos Réka, Herpszt Lili, Szlavkovszki Zsolt, Tamás Patrícia, Nagyhegyi Sára, Molnár Gréta és még sorolhatnám. 2009.decemberében megalapítottam a Magyar Légtornász Egyesületet azzal a céllal, hogy a Tissue Silk produkciók népszerűsítésével egy új sportágat hozzak létre.

Ez igazán merész vállalkozás volt. Biztos voltál a sikerben?

Szemernyi kételyem sem volt! Elszánt voltam, lelkes és hamar be is igazolódott, hogy az ötletem működik! 2011-ben megrendeztem a világ első tissue/légtorna bajnokságát hatalmas sikerrel. Még abban az évben a családommal létrehoztuk saját cirkuszunkat, az EXIT Cirkusz Színházat, ahol teret biztosítottunk a jövő cirkuszművészeti nemzedékének. 2016. márciusában pedig már a Fővárosi Nagycirkusz adott otthont az I. Légtornász Világbajnokságnak.

Azóta is megannyi produkció létrehozásában közreműködtél nálunk. Melyekben pontosan?

A Fővárosi Nagycirkusz “Ritmus Cirkusz” című produkciójának légtornász számait is én készítettem. A „Lúdas Matyi” című előadás egyik alkotója voltam, a „Csodagömb” című előadást pedig én rendezhettem. A 2017-es Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztivál magyar gálaműsorának rendezésében is részt vettem. Külön nagy öröm számomra, hogy 2020. januárjában a Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztivál különdíját légtornász tanítványom, Szlavkovszki Zsolt nyerte el. 2022-ben az korábbiaknál is nagyobbat álmodtam: a Fővárosi Nagycirkuszban megrendeztem Magyarország első légtornafesztiválját. Nem szeretném elkiabálni, de ebből is várhatóan hagyomány lesz: az idei évben szintén óriási sikere volt az immár második alkalommal megrendezett légtorna fesztiválnak!

A néptánc felé is kacsintgattál. A cirkusz és a néptánc hogyan fér meg egymás mellett?

A néptáncot ötvöztem a cirkuszművészettel, amikor a Fricska táncegyüttes önálló estjeinek koreográfusa voltam. 2019-ben, egy lélegzetelállítóan látványos produkcióban fejjel lefelé, hammockban függeszkedve óriási sebességgel pörögve táncoltak, csapásoltak a fiúk. A légtorna és a néptánc házasságából gyakorlatilag egy új stílust alkottunk a csapattal. Egyetlen perc alatt a legtöbb néptáncos csapást teljesítették a fiúk – 1713 csapás és 192 forgás -, amire még nem volt példa a világon sehol. Bízom abban, hogy a rekordoknak ezzel nincs vége és a 2024. október 19-től látható a „Karácsonyi Csodashow- Magic around Christmas” című előadás szintén világraszóló lesz. Hiszen a Fővárosi Nagycirkusz az a hely, ahol a csodák valóra válnak!