Telt ház, ováció és vastaps – Hatalmas sikere volt a Holle anyó című előadás bemutatójának a Fővárosi Nagycirkuszban

A Fővárosi Nagycirkusz idén karácsonyra az egyik legszebb és legismertebb Grimm-mesét varázsolja a közönség elé, két lány kalandos túlvilági utazásáról, próbatételeiről és felnövéstörténetéről szóló Holle anyót. Az eredeti mesét személyesebbé és modernebbé alakítottuk át: két lánytestvér történetét mutatjuk meg, akik a látványos cirkuszi koreográfiával előadott próbatételek során megtanulják, mit jelent testvérnek lenni és elfogadni egymást, minden különbségükkel együtt. A Holle anyó című előadásának bemutatóját vastapssal és ovációval jutalmazta a közönség!

Cirkuszi mesedarabunk üzenete, hogy legyél nyitott a másik tulajdonságaira és igazságára, figyeld meg és értsd meg a másik igazságát is, találd és lásd meg abban a jót, építsd be magadba, majd ezután állj ki a magad igazáért. Az egymásra nyitott, az egymást elfogadó figyelem és szeretett jobbá teszi a világot.

A Fővárosi Nagycirkuszban a Fekete Péter rendezte Holle anyó nemcsak egy gyerekeknek szóló tanmese, hanem mély beavatási szimbolikát hordoz: a felnőtté válás, az önálló erkölcsi döntések és igazság kozmikus rendjének felismerése jelenik meg benne.

A főbb szerepeket brazil és orosz artistalány, valamint három magyar bohóc játssza, porondra lépnek még kínai, üzbég, német, magyar, orosz és ukrán cirkuszművészek, lovak, falusi és egzotikus állatok is. Csodás kalandok, szemkápráztató jelenetek, Jászai Mari- és Kossuth-díjas színészek által előadott, szívbe markolóan szép dalok várnak rád!

 

Stáblista:

 

Holle Anyó / Mother Holle: Oszvald Marika Kossuth- és Jászai Mari-díjas érdemes művész / Zsurzs Kati Aase-díjas

Anya / Mother: Lapis Erika Jászai Mari-díjas / Misurák Tünde

Mesélő / Story-teller: Horváth Róbert / Tóth-Székely Zoltán

Míra, a szorgos lány / Míra, the hardworking girl: Svetlana Fedianina

Vanda, a lázadó lány / Vanda, the rebellious girl: Gabriela Moura Brentan

Hó, Pi és He, bohócok / Clowns: Horváth Sándor, Lakatos Leonetta, Pintér Áron

Közreműködők a Nemzeti Lovas Színház társulatából / Performers from the National Equestrian Theatre: Ilyés Jenifer, Mohácsi Márk Dániel, Pintér Tibor „Tenya”

Zenei vezető / Musical Director: Szakál László Magyar Ezüst Érdemkereszttel kitüntetett

Zenekar / Orchestra: Babindák István (klarinét és alt szaxofon / clarinet and alt saxophone), Bálint Károly (zongora / piano), Duka Tibor (basszusgitár / bass), Fehér Géza (gitár / guitar), Földesi Attila (dob és ütőhangszerek / drum and percussion instruments), Oláh Antal (szoprán és tenorszaxofon / soprano and tenor saxophone), Pípis Zoltán (trombita / trumpet), Román Iván (hegedű / violin)

Koreográfus, Balettkarvezető / Choreographer, Leader of the Ballet Troupe: Fejes Kitty Magyar Ezüst Érdemkereszttel kitüntetett

Balettkar / Ballet Troupe: Buzás Réka, Dévai Fanni, Dobai Karina, Ellenbacher Kamilla, Farkas Kámea, Lovász Barnabás, Lengyel Domokos, Lovász Réka, Menyhárt Enikő, Szöllősi Gréta, Tokodi Dániel, Ureczky Lilien

Porondmester / Ringmaster: Dina László

Porondmester-helyettes / Deputy Ringmaster: Babicz Mihály

Porondosok / Ring Boys: Babicz János, Haradzha Semen, Kovács Attila, Molnár Ervin, Nagy Máté, Szabó Gellért

Ügyelő / Ring Manager: Kormányosi Miklós

Jelmeztárvezető / Head of Costume Department: Martonosi Attila

Kosztümtervező konzultáns / Costume Design Consultant: Wasilewski Laura

Kellékes / Props: Palotai Martina

Hangmester / Sound Designer: Princz Gergő

Hangtechnika / Sound Design: Berki Árpád, ifj. Oláh Antal

Világítás tervező / Light Designer: Szimeiszter Balázs

Világosítók / Light Design: Balla Dávid, Kis Róbert, Pánczél Gergő

Vizuál / Visual: Bontó Richárd, Kardos Zsolt, Nagy Attila, Zángó Tamás

Műszaki fővezető / Head of Technical, Facilities & Production: Szilczer András

Műszaki vezető / Leader of Technical Operations:
Pánczél Lajos Magyar Teátrum-díjas

Cirkuszszakmai vezető / Circus Profession Leader:
Graeser József Magyar Arany Érdemkereszttel kitüntetett

Dramaturg / Playwright:
Pál Dániel Levente Térey-, Molla Penah Vagif- és Spring of Poetry-díjas

Dramaturg gyakornok / Trainee Dramaturg: Sebők Liliána (SzFE)

Rendezőasszisztens / Production Assistant:
Csicsely Zoltán Magyar Bronz Érdemkereszttel kitüntetett

Rendező / Director: Fekete Péter Jászai Mari-díjas érdemes művész