Trendváltás a cirkuszművészetben – hatalmas tapsviharral és lelkes ovációval ünnepelte az STRAND Fesztivál közönsége az artistákat
„Miénk ez a cirkusz, itt mindenkire szerep vár!” – mottóval zajlott az idei STRAND Fesztivál, ahol lépten-nyomon fantasztikus cirkuszi produkciókkal találkozhatott a közönség, sőt, a legtöbb helyszínen próbára is tehették tehetségüket. A cirkuszművészet teljes átalakuláson megy keresztül, ezt bizonyítja az a tény is, hogy a fiatalok soha nem látott lelkesedéssel és ovációval fogadták az artistaművészek produkcióit a STRAND Fesztiválon – közölte Fekete Péter. A Fővárosi Nagycirkusz főigazgatója hozzátette: a cirkuszművészet élő, trendi, megragadja a fiatal generáció figyelmét, felkelti az érdeklődésüket, hangos ovációval ünnepelték a műsorszámokat. Az egész esemény, szinte az összes helyszín a cirkusz világát idézte, hasít a cirkuszművészet népszerűsége, elsöprő sikert arattak az artistaművészek – hangsúlyozta Fekete Péter.
A STRAND Fesztivál nagyszínpadán minden nap különleges cirkuszi show fogadta a headlinerekre várakozó közönséget. A Halott Pénz koncertje előtt a Fővárosi Nagycirkusz lélegzetelállító mutatványa volt látható. A MOL nagyszínpadán igazi világszámmal kápráztattuk el a közönséget. A fesztivál egyik legnagyobb sikerét a Fővárosi Nagycirkusz “Stars Like Pins on the Sky” című műsorának etióp csoportja, a Troupe Addis Ababa handvoltige produkciója aratta.
A különleges cirkuszi programot tovább színesítették a BIAK Artista- és Előadó-művészeti Akadémia tehetséges diákjai, a Free Fall Troupe tagjai, – akik dobó- , handstand és excentrik számokat adtak elő- , Gilbert Takamura magasdrót produkciója, valamint a Vincze Tünde Produkció artista művészei is bemutatkoztak. Különleges rekvizitekkel: magasdróttal és a halálkerékkel is megismerkedhettek a fesztiválozók.
Majka és Azahriah felvezetőjeként „STRAND Circus Morpheus Show” címmel egy erre az alkalomra készülő, különleges produkció elevenedett meg, amelyhez a zenét Hundred Sins szerezte, a koreográfia pedig Vincze Tünde és Lakatos Márk közös munkáját dicsérte. A fesztivál más színpadjain is megjelentek artisták a koncertek alatt. A Telekom Kraft parton, a STRAND Cirkusz negyedben pedig egész nap cirkuszi és bűvész-mutatványokat láthatott a közönség, és bárki kipróbálhatta magát gólyalábbal, artistaművészként, bűvészként a köralakú, vízparti porondon. A naplementére egy daruval és légtornászokkal készültek a művészek augusztus 22. és 24. között Zamárdiban.