Vigyázat, csalok! – Rodolfora emlékeztek a Bajor Gizi Színészmúzeumban

Filmvetítéssel és beszélgetéssel egybekötött estet tartottak a leghíresebb magyar bűvész, az érdemes és kiváló művész, Rodolfo tiszteletére a Bajor Gizi Színészmúzeumban november 9-én.

Színültig megtöltötték a Bajor Gizi Színészmúzeum termét a különböző korosztályokba tartozó rajongók, pályatársak és érdeklődők, hogy megtekintsék a leghíresebb magyar bűvész, Rodolfo életéről készült filmet és további érdekességeket tudjanak meg a vetítést követő beszélgetésből. A Focus Fox által készített, Géczy Dávid és Kelle Botond rendezésében létrejött Rodolfo – Vigyázat, csalok! című, közel egyórás dokumentumfilm Rodolfo, a legendás bűvész életét mutatja be a kezdetektől egészen az 1987-ben bekövetkezett haláláig. A film gerincét interjúk adják: az interjúalanyok között Rodolfo lánya, Gálvölgyi Judit, veje, Gálvölgyi János, és az unokák is szerepelnek. Megszólal a bűvész több korábbi munkatársa, szakértők, valamint Hajnóczy Soma bűvész, Juszt László újságíró és Molnár Gergely bűvész is. Emellett számos archív felvétel és újrajátszott jelenet eleveníti meg Rodolfo munkásságát.

Az izgalmas dokumentumfilmből és az azt követő beszélgetésen számtalan érdekesség derült ki Rodolforól, polgári nevén Gács Rezsőről. Józsefvárosban, a Nagyfuvaros utcában született Gross Rezső néven, egy szerény körülmények között élő zsidó család gyermekeként. A négy elemit és négy polgárit végzett, mégis lehengerlő stílusú és modorú Rodolfo eleinte inas volt a Gál úridivat-üzletben, majd Hegedűs Szent István körúti úridivat-üzletét vezette 1939-ig, amikor a zsidótörvények hatására felmondott. Ekkor már sikeres bűvésznek számított, a korát jóval megelőző gerilla marketingnek és páratlan előadóművészi képességeinek hála, Budapest legnívósabb mulatóiban lépett fel. 1931-ben lett tagja a Magyar Artista Egyesületnek, 1963-tól pedig ő volt a Magyar Artista Művészek Szakszervezetének elnöke. Rodolfo elévülhetetlen érdemei közé tartozik a Fővárosi Nagycirkusz új, 1971-es épületének létrejötte és a magyar artistaművészek érdekeinek teljes mellszélességgel történő képviselete. 1935 őszén feleségül vette Nádor Olgát, aki éveken át az asszisztenseként segítette a munkáját itthon és külföldön. A félévszázados, harmonikus házasságuk példamutató volt a művészvilág számára.

Rodolfo több ezer trükköt tudott, ezek között számos kártyatrükk szerepelt
Forrás: Magyar Cirkuszművészeti Múzeum Könyvtár és Archívum

A filmből és az azt követő Gálvölgyi Judittal és Sugár Péter bűvészmesterrel, Rodolfo pályatársával folytatott beszélgetésből a II. világháború és a munkaszolgálat éve is kirajzolódtak, amik a nagy beszélő bűvész teljes további életére komoly hatással voltak. Az élete végig óriási népszerűségnek örvendő művész hatalmas sikereket ért el nemcsak Magyarországon és a Szovjetunió nagyobb városaiban, hanem Nyugat-Európában és 1967-től állandó meghívottként vett részt a bűvészek világkongresszusain. Bár uralkodók előtt lépett fel, sosem szállt a fejébe a siker, örömmel látogatott el a legeldugottabb magyarországi településekre is, hogy egy kis varázslatot csempésszen az ott élők mindennapjaiba.

Kelle Botond, a Rodolfo – Vigyázat, csalok! című dokumentumfilm egyik rendezője beszélgetett Gálvölgyi Judittal és Sugár Péter bűvészmesterrel
Fotó: Szekáry Zsuzsanna

Az esten egy családszerető, szorgalmas, leleményes, maximalista, de szerény úriember portréja rajzolódott ki, aki minden idők egyik legnagyobb beszélő kézügyességi bűvésze és zsebtolvaja volt; bármikor képes volt színpadképesen körülbelül ezer trükköt bemutatni. Rodolfo a magyar cirkuszművészet kiemelkedő alakja volt, akinek emlékezetét a Nemzeti Cirkuszművészeti Központ égisze alatt működő Magyar Cirkuszművészeti Múzeum, Könyvtár és Archívum is hűen kutatja és ápolja.

 

Szekáry Zsuzsanna

Borítókép: Magyar Cirkuszművészeti Múzeum, Könyvtár és Archívum

További híreink