Voigt Vilmos néprajztudóstól, a folklór, a szemiotika és a cirkusz mesélőjétől búcsúzunk
museumÉletének 86. évében, 2025. június 8-án elhunyt Voigt Vilmos egyetemi tanár, a magyar néprajztudomány, folklorisztika és szemiotika nemzetközileg elismert kutatója, az ELTE BTK professor emeritusa. A néphit, a mese, a mítoszok és a szimbólumok világának avatott értelmezője volt – és egyedülálló módon a cirkuszkultúra tudományos vizsgálatának úttörőjeként is tekinthetünk rá.
Voigt Vilmos talán az utolsó nagy „encyklopédista” volt a magyar néprajztudományban. Nemcsak olvasott, hanem összekapcsolt, értelmezett, rámutatott – és inspirált. Úgy volt nemzetközi jelentőségű tudós, hogy közben mélyen beágyazódott a hazai folklorisztikai hagyományba. Úttörő szerepet vállalt abban, hogy a néprajz ne zárkózzon el a modernitás jelenségei – mint a cirkusz – elől, hanem értse, értelmezze és dokumentálja azokat.
Munkásságát több rangos kitüntetéssel ismerték el, köztük: a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjével (2010), a Magyar Néprajzi Társaság által alapított Ortutay Gyula- (1989) és Györffy István-emlékéremmel (1999), a Tartui Egyetem díszdoktori (2010) címével. 1990-ben alapított Magyar Szemiotikai Társaságnak haláláig elnöke volt.
Voigt tanárúrral először az 1980-as évek legvégén találkoztunk egyetemi hallgatókként az ELTE Folklore Tanszékén, a Pesti Barnabás utcában, ahol ő ekkor már a Folklore Tanszék vezetője volt. Oktatóként második szemeszterünkben vezetett be minket a folklorisztikába, majd a mesék, később az esztétika és a szemiotika világába.
Egyetemi éveink során mindvégig lenyűgöző volt az előadásait hallgatni, szembesülni azzal a mérhetetlen művelődéstörténeti ismeretanyaggal, amelyet egy-egy témakör kapcsán könnyedén felelevenített. Széles látókörét legendás nyelvismerete is segítette: a német, angol, francia, orosz, finn, skandináv nyelvtudás és természetesen a latin mellett még az óizlandi nyelvben is járatos volt. Kurzusain kötetnyi irodalomjegyzéket adott fel, vizsgáira lehetetlennek tűnt felkészülni. Utólag visszatekintve, egyetemi kollokviumai mintha egyfajta tájékozódási beszélgetések, sajátos hallgató-kutatások lettek volna számára, hiszen a kortárs jelenségek kutatójaként a mi ismereteinkből és történeteinkből is tájékozódott. Bár akkor annak kevésbé örültünk, hogy indexeinkbe valamennyi osztályzatból kijutott számunkra, mégis egyértelmű visszajelzést és inspirációt kaptunk Tőle, hogy legyünk készek és nyitottak a világ jeleit folkloristákként is értelmezni.
A kulturális jelenségek azon összefüggéseit és kapcsolódásait, amelyek Voigt tanárúrnak végtelen tudása folytán a kisujjában voltak, mi most a Magyar Cirkuszművészeti Múzeum, Könyvtár és Archívum muzeológusaiként a cirkusz jelenségein vizsgáljuk és értelmezzük. Öröksége számunkra egyrészt a fáradhatatlan tudományos attitűd: tájékozódás, olvasás, összehasonlítás és tágabb értelmezés, másrészt a témához adaptív módszertani megközelítés – hiszen az 1980-as évek végén Voigt tanárúr nyitottságának köszönhetően kerültek be a Folklore Tanszék programjába az első kulturális antropológiai szemináriumok, amelyeken megismerkedhettünk pl. a terepmunka módszertanával.
Cirkuszkutató muzeológusokként elsődleges forrást jelentenek számunkra az artistákkal készített interjúk, az artisták között végzett terepmunkák, illetve cirkuszi gyűjteményeink tárgyainak, dokumentumainak sokoldalú vizsgálata, azonban ugyancsak elsődleges forrásaink azok az első tudományos igényű cirkuszi tanulmányok, amelyeket Voigt Vilmos írt. Alapmű számunkra többek között 2008-ban készített gyermekrajz-elemzése „A cirkusz világa: mit látnak és mit festenek meg a gyerekek a cirkuszi előadásból?” (Fordulópont 2008/2), 2009-ben publikált átfogó, a cirkuszi életformát és jelentéstartományokat bemutató tanulmánya „Mi is a cirkusz?” címmel (2000, 2009/7-8), valamint a 2016-os „Sokkal több mint cirkusz!” esszé, amelyet Harry Houdini személye inspirált és a nagy szabadulóművész mutatványának művelődéstörténeti hátterét villantja fel (Múlt és Jövő 2016, 77-1).
Voigt Vilmos több mint 2500 tudományos munkát jegyez, köztük számtalan meghatározó alapművet, kézikönyvet, tankönyvet, tudománytörténeti összefoglalást, szöveggyűjteményt készített a magyar és nemzetközi folklórkutatás, nyelvészet, esztétika, szemiotika, skandinavisztika, keltológia tudományterületei mellett a populáris kultúrával összefüggésben is. Írásai között külön helyet foglalnak el azok a tanulmányok, amelyek a cirkuszvilág szemiotikai és néprajzi értelmezésével foglalkoznak.
Voigt Vilmos a cirkuszt nem csupán látványosságként, hanem mint komplex kulturális jelenséget vizsgálta. A porond világát a folklorisztika, a néphagyomány, sőt a szemiotika szemszögéből közelítette meg. Számos tanulmányában és előadásában rámutatott arra, hogy a cirkusz a modern kor egyik legérdekesebb „mesemondó” műfaja: látvány, kockázat, humor és mitikus alakok keverednek benne – sokszor a hagyományos népi narratívák modern megfelelőiként.
Tudományos munkássága részeként szakértői tevékenységet végzett az UNESCO nemzetközi örökségvédelmi törekvéseihez kapcsolódóan, a folklór jogi védelmének témakörében: értelmezési javaslataival és alkalmazási kezdeményezéseivel hozzájárult a szellemi kulturális örökség fogalmának hazai bevezetéséhez. A cirkusz világát illetően, Voigt Vilmos elévülhetetlen érdeme, hogy közreműködött a magyar cirkuszművészet szellemi kulturális örökség nemzeti jegyzékére kerülésében – az első lépésben a cirkuszművészet UNESCO világörökséggé nyilvánításához és világszintű örökségvédelméhez.
A Nemzeti Cirkuszművészeti Központ és a Magyar Cirkuszművészeti Múzeum, Könyvtár és Archívum munkatársai cirkuszban gyakran hallható zenei műfajjal: fanfárral búcsúznak Voigt Vilmostól. Derűs és humoros személyiségére, inspiráló munkásságára tisztelettel emlékezünk, örökségét igyekszünk méltóképpen megőrizni, megismertetni és folytatni!
Joó Emese főmuzeológus, Kerülő Tünde muzeológus
Magyar Cirkuszművészeti Múzeum, Könyvtár és Archívum
Recommended Posts
CircuSchool Show Time-Vizsgaelőadás!
2025.06.13.
