Nagy sikerrel zárult a CIRCUS FLOW Cirkusz – Művészet – Alkotás című kortárs művészeti tárlat  

Pénteken Visegrád festői környezetében, a Duna Event rendezvényhajón és a parton, összesen öt helyszínen zajlott a CIRCUS FLOW Cirkusz – Művészet – Alkotás című kortárs művészeti tárlat, amely egy egyedülálló válogatás a Nemzeti Cirkuszművészeti Központ és a Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. 2020. évi Cirkusz / Művészet / Alkotás című nyílt alkotóművészeti pályázatára készített alkotásokból. A nagy számban érkező érdeklődőket a kiállítás ideje alatt folyamatosan cirkuszművészeti produkciók várták.

Joó Emese, a kiállítás kurátora, a Magyar Cirkuszművészeti Múzeum főmuzeológusa megosztotta, hogy az egynapos kiállítás 114 hazai kortárs képzőművész 250 cirkuszi tematikájú új művét – festmény, grafika, szobor, kisplasztika, fotó, videó és iparművészeti alkotás – mutatta be, amelyek hidat képeznek az előadóművészet és a képzőművészet között. Magával ragadó gondolatok és hangulatok, kreatív megoldások, magas szintű technikai tudás, hagyomány és újítás, konkrét és szimbolikus üzenetek, átélhető feszültségek és érzelmek jelentek meg jelen esetben a kortárs képzőművészeti porondon. Egyensúly, kitartás, és bizalom árnyalt visszatükrözése a látható felszínen és annak mélyén. Joó Emese a jövőbeli tervekkel kapcsolatban elárulta, hogy a különleges tárlatból időszaki kiállításokat is fognak rendezni a Fővárosi Nagycirkuszban.

Az egynapos kiállítás 114 hazai kortárs képzőművész 250 cirkuszi tematikájú új művét – festmény, grafika, szobor, kisplasztika, fotó, videó és iparművészeti alkotás – mutatta be.Az egynapos kiállítás 114 hazai kortárs képzőművész 250 cirkuszi tematikájú új művét – festmény, grafika, szobor, kisplasztika, fotó, videó és iparművészeti alkotás – mutatta be.

 

A kiállítást dr. Fabényi Júlia, a Ludwig Múzeum igazgatója és Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár nyitották meg. Fekete Péter köszöntő beszédében felidézte, hogy pár évvel ezelőtt, amikor szakemberek segítségével elkezdődött a magyar cirkuszművészet megújítása és méltó pozíciójába helyezése Európában, a társművészetek segítségét is kérték. Ugyanis hidat szeretnének teremteni a különböző művészeti ágak között. Ezért arra kérték a képzőművészeket, hogy örökítsék meg azokat az érzéseket, amelyeket kivált belőlük ez a csodálatos művészeti ág. „Egészen hihetetlen dolog történt, Magyarország kortárs művészeti közössége megmozdult, és 289 alkotó összesen 478 cirkuszi témájú alkotással pályázott. Amikor megláttuk ezeket a csodákat, úgy döntöttünk, hogy ezt az értéket egyben kell tartani, ezért köszönöm mindenkinek, aki jelképes áron felajánlotta, hogy az alkotása a Nemzeti Cirkuszművészeti Központnál maradjon, és ezáltal egy olyan gyűjtemény alapját határozzák meg, amely hosszú évszázadokon keresztül mutatja be a képzőművészek gondolatait a cirkuszművészetről”.

Dr. Fabényi Júlia megnyitó beszédében azt a kérdést fejtegette, hogy vajon mi ösztönzi az elmúlt korok és a jelenkor művészekeit, hogy a cirkuszművészet témakörében beinduljanak alkotói ösztöneik és egy sor remek alkotást hozzanak létre.

A kiállítást dr. Fabényi Júlia, a Ludwig Múzeum igazgatója és Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár nyitották meg.A kiállítást dr. Fabényi Júlia, a Ludwig Múzeum igazgatója és Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár nyitották meg.

 

A beszédek után kezdetét vette az alkotóművészeti pályázat díjnyertes alkotásainak kihirdetése és díjátadója. Festmény, grafika kategóriában megosztott első helyezést ért el Budaházi Tibor Munkácsy Mihály-díjas festőművész Cirkusz I-II című alkotásai és Felsmann Tamás Munkácsy Mihály-díjas grafikusművész Air space sorozata. Ronga Eszter festőművész Cirkusz című műve második helyezett lett, Győri Katinka Laura grafikusművész hallgató Cirkusz plakátsorozata pedig harmadik helyezést ért el.

Szobor, kisplasztika, érme, dombormű kategóriában Doncsev Antoni ötvös, iparművész Akrobata szobra nyert, a második helyezett Somogyi Ferenc szobrász lett Az első lépés című szobrával, a harmadik helyezést Ruppert János szobrász Cirkuszi mutatványos című szobra érdemelte ki.

Az iparművészeti alkotások kategóriában az első hely nem lett kiadva, mert átkerült a képzőművészet kategóriához. A második helyezést Németh „Kassa” Gábor villamosmérnök érdemelte ki  Analocolorentum – A jóindulatú gömbvillám című alkotásával, a harmadik helyezést Nemes Tímea Izabella keramikusnak ítélte a szakmai zsűri Benned a létra című szobraiért.

Fotó, videóinstalláció kategóriában Urbán Ádám Balogh Rudolf-díjas fotográfus Egyensúly, Bizalom, Kitartás, Bohócok című fotósorozata érdemelte ki az első díjat. A második helyezett Papp Szilvia, Fonák Tamás, Mező András Pocok: Hepp! című négy csatornás videóinstallációja lett. A harmadik helyezést Sarfenstein Ditta szobrászművésznek ítélte a zsűri Mind – Néha rendet teszek a fejemben című mágnestábla és animáció alkotásáért.

A CIRCUS FLOW cseh, lengyel és szlovák kortárs képzőművészek meghívásával, cirkuszi tematikájú alkotásaik szerepeltetésével köszöntötte Magyarország V4-elnökségének kezdetét. A V4 országokból Berkes Csilla szobrászművészt (Szlovákia, Érsekújvár), Petr Hajdyla festőművészt (Csehország, Moravska Ostrava) és Małgorzata Karp-Soja festőművészt (Lengyelország, Krakkó) köszöntötték.

A különleges tárlatból időszaki kiállításokat is fognak rendezni a Fővárosi Nagycirkuszban.A különleges tárlatból időszaki kiállításokat is fognak rendezni a Fővárosi Nagycirkuszban.

 

A megnyitón mutatták be a CIRCUS FLOW impozáns, 233 oldalas kiállítási katalógusát is, amelyet Joó Emese és Szlávik Ágnes grafikus szerkesztettek.

A kiállítás Bánföldi Zoltán képzőművész, egyetemi tanár tárlatvezetésével zárult.

Szekáry Zsuzsanna

Fotó: Urbán Ádám