A cirkuszművészet Magyarország kulturális exportjának vezető ágazata - Nemzetközi szakmai kerekasztal-konferencia a szentpétervári Kulturális Fórumon

A cirkuszművészet Magyarország kiemelkedő nemzetközi exportterméke. Európában az elsők között, a világban pedig az első tíz ország között tartják számon hazánkat – hangsúlyozta Fekete Péter Jászai Mari-díjas, Érdemes Művész, a Nemzeti Cirkuszművészeti Központ és a Fővárosi Nagycirkusz főigazgatója.
Fekete Péter Kazany után ezúttal Szentpéterváron tartott előadást a cirkuszművészeti oktatás fontosságáról, a felsőoktatási lehetőségekről, valamint a Budapest Cirkuszművészeti és Kortárstánc Főiskolán induló képzésekről. Kelet-Európa legnagyobb és legmeghatározóbb kulturális eseménye a szentpétervári Kulturális Fórum, amelyen Fekete Péter a világ számos pontjáról érkező vezető kulturális szakemberekkel együtt rendszeresen részt vesz.

Fekete Péter Jászai Mari-díjas, Érdemes Művész, a Nemzeti Cirkuszművészeti Központ és a Fővárosi Nagycirkusz főigazgatójaa szentpétervári Kulturális Fórumon
Idén a kulturális fórumon a megújuló cirkuszművészet oktatási kérdései és az állatvédelem kerültek a középpontba – mondta Fekete Péter hozzátéve: a cirkuszművészeti központok, elsősorban a kőcirkuszok komoly átalakuláson mennek keresztül. Az állatvédelem terén ezek az intézmények olyan központokká válnak, ahol a cirkuszi előadásokhoz kapcsolódva a felelős állattartásról és az ember–állat harmóniájáról tartanak előadásokat. Így hatékonyan hívják fel generációk figyelmét az állatvédelem fontosságára – hangsúlyozta.

A szentpétervári kulturális fórumon a megújuló cirkuszművészet, az oktatás kérdései és az állatvédelem kerültek a középpontba
„A cirkuszok ma már nem csupán szórakoztató helyszínek, hanem oktatási központok is. Budapest a cirkuszművészet megújításának nemzetközi központja: a Fővárosi Nagycirkusz komplex kulturális intézmény, amelyhez múzeum, iskola, archívum és amatőr hálózat is tartozik. A magyar produkciók mind a tradicionális, mind a kortárs cirkuszművészet területén fogalomnak számítanak, és meghatározó szerepet töltenek be a műfaj megújításában. A Fővárosi Nagycirkusz előadásai mindig aktuális, gondolatébresztő és közérthető üzeneteket közvetítenek. A magyar cirkuszművészet képes reagálni a társadalom legapróbb rezdüléseire is, miközben rendkívül látványos és egyszerre három generációt tud megszólítani. Az előadások telt házzal zajlanak, hetente mintegy 10 000 nézőt vonzva, így több ezer emberhez juttatják el az állatvédelem fontosságát is. Legutóbb a mentett kutyák elhelyezése és a háziállatok képességei, valamint az emberekkel való együttélés kérdései szerepeltek a Fővárosi Nagycirkusz szakmai programjában” – hívta fel a figyelmet a főigazgató.
Az oktatás területén Fekete Péter kiemelte: rendkívül fontos egy elméleti tudással is bíró új generáció kinevelése, ezért a Budapest Cirkuszművészeti és Kortárstánc Főiskolán alapfokú és mesterfokú, BA és MA diplomát adó képzések indultak. A cirkuszi háttérszakmák – fény- és hangtechnika, kupolatechnikus- és színpadmozgató-kezelés – területén is fejlesztésre, további innovációra van szükség. Tatjana Zapachnaya, a Moszkvai Nagycirkusz főigazgató-helyettese megerősítette, hogy nagy szükség van képzett szakemberekre a cirkuszművészetben.
Fekete Péter a Budapest Cirkuszművészeti és Kortárstánc Főiskola nevében együttműködési szerződést írt alá a Moszkvai Egyetemmel. A jövőben tanárok és diákok utazhatnak rövidebb vagy hosszabb időre, hogy egymás tudását elsajátítsák.
A Fővárosi Nagycirkusz évente 20–25 országgal tart fenn szoros nemzetközi kapcsolatot. Munkája révén világszámok tucatjai érkeznek Európába, lehetőséget biztosítva például kazah, orosz vagy ukrán művészek bemutatkozására.
Szentpétervár után Fekete Péter a „Cirkusz Határok Nélkül” fesztivál zsűrijében pontozza majd a világsztárokat hazánk nemzeti intézményének képviseletében.
Recommended Posts

A Fővárosi Nagycirkusz Stars Like Pins on the Sky című rövidfilmjét beválogatták a londoni „I Will Tell International Film Festival” programjába (HUN/ENG)
2025.09.12.