
Reggeli gyakorlás
A Hametov Family már korán reggel a manézsban gyakorol, hogy minél fantasztikusabb előadással kápráztassák el nézőinket a Csodagömb – Cirkuszi Nagykarácsony műsorunkban!
A Hametov Family már korán reggel a manézsban gyakorol, hogy minél fantasztikusabb előadással kápráztassák el nézőinket a Csodagömb – Cirkuszi Nagykarácsony műsorunkban!
Nagyobb gyerekekkel irány az Örkény Színház Anyám tyúkja című előadásai. A könnyedebb szórakozásra vágyóknak a Fővárosi Nagycirkusz nyújt kellemes kikapcsolódást. Igazi családi program a Mese habbal a Jurányi házban. Tovább…
Cirkuszigazgató, miniszteri biztos, rendező, apa. Fekete Péterrel, a Fővárosi Nagycirkusz igazgatójával a Magyar Teátrumi Társaság közgyűlésén beszélgettünk a megújuló cirkuszművészet fontosságáról és az aktualitásokról. Tovább…
A Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztiválon nyílik meg a jövőre 250 esztendős modern kori cirkuszművészet jubileumi évének nemzetközi ünnepségsorozata. Erre az alkalomra egy könyvvel készülünk, amiben neves cirkuszművészekkel készítettünk interjút. Ezeket a cirkuszművészeket a 12. cirkuszfesztiválig mind díszvendégül látjuk egy-egy napra, amely során az arcképük is kikerül a Fővárosi Nagycirkusz aulájában.
A karácsonyi műsorunkban fellép Rafal Walusz lengyel bűvész is lélegzetelállító és varázslatos számával, hogy megnyerő stílusával, páratlan ügyességével mindenkinek mosolyt csaljon az arcára!
Született tehetség Szandra, a Richter Cirkusz elefántja magabiztos ecsetvezetéssel alkotja meg absztrakt festményeit, képeiért sorban állnak a vevők. Tovább…
A Tufyaev csoport nem egy, de két páratlan produkcióval érkezett Oroszországból a Fővárosi Nagycirkuszba, egy orosz rúd és egy hand voltage számmal, amiket a Csodagömb – Cirkuszi Nagykarácsony előadásunkon mutatnak be!
A modern cirkusz gyökerei egészen a 18. századi Angliáig nyúlnak vissza. Itt született meg ez az új, szórakoztatást forradalmasító műfaj. Philip Astleyt tartjuk a modern cirkusz megteremtőjének: elsőként ő ötvözte egy előadásban az állatidomítást, az ügyességi mutatványokat és a bohózatot, megteremtve ezzel a cirkuszművészet alapjait.
A világon egyedülálló mutatványt hajt végre az Oroszországból érkező artistapáros a Fővárosi Nagycirkuszban!
Messze még a karácsony, s mi, egyre többet gondolunk arra, hogy szeretteinket mivel tudjuk meglepni a fa alatt. Gondolt egy nagyot a Fővárosi Nagycirkusz vezetése és az ajándékozást igencsak korán, már november első hétvégéjén elkezdte új műsorával. Tovább…
Telt házzal és elsöprő sikerrel debütált a Fővárosi Nagycirkusz karácsonyi műsora, a Csodagömb – Cirkuszi Nagykarácsony! Az előadás varázslatos ünnepi hangulata kivétel nélkül elvarázsolta minden nézőnket, akik hatalmas tapssal jutalmazták az előadásban résztvevőket!
A karácsony a szeretet és a béke ünnepe – ahogy egyben az álmoké is. Klasszikus karácsonyi műsorunk, a Csodagömb – Cirkuszi Nagykarácsony az álmok birodalmába repíti el látogatóinkat varázsbuborékok és egyéb mesés produkcióink révén.
November 4-én, szombaton mutatja be Csodagömb – Cirkuszi nagykarácsony című új műsorát a Fővárosi Nagycirkusz. A klasszikus számokból felépülő előadás magával ragadó világában lesznek zsonglőrök, akrobaták, bűvészek, minszki lovas akrobaták, egy megnyerő stílusú illuzionista, egy bájos indiai elefánt és egy varázslattal kacérkodó buborékszám is. Tovább…
2017. október 27-én a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Minisztere Miniszteri Elismerő Oklevelet adományozott a miniszter irányítása alá tartozó ágazatok területén végzett példamutató, eredményes tevékenysége elismeréseként Fekete Péternek, a Fővárosi Nagycirkusz igazgatójának. Gratulálunk az elismerésért!
Varázsa van a cirkusznak. A kiszámíthatatlanság, a lélegzet-visszafojtott pillanatok, a várakozás, a fizika törvényeinek lesöprése, a káprázat és a mirákulum így vagy úgy, de képes egy varázstalanított világból is csodálatos helyeket megmutatni. Tovább…
A 2017. november 5-én, vasárnap, 15 órakor tartott karácsonyi műsor Cirkuszszakmai díszbemutatójára sok szeretettel meghívjuk valamennyi Cirkuszművészeti Szakmai Kártya tulajdonos kollégát!
Ma, november elsején, halottak napján emlékezünk meg mindazokra a szeretteinkre, akik már nincsenek közöttünk. Azokra az emberekre, akik fontosak voltak számunkra, akik örömet és melegséget vittek életünkbe, és akik fájó űrt hagytak maguk után.
Nagy örömmel jelentjük be, hogy a Las Bellas Chicas csoport Kubából megérkezett Magyarországra, hogy kínai rúd számukkal fellépjenek a Csodagömb – Cirkuszi Nagykarácsony műsorunkban!
Nagy örömmel jelentjük be, hogy a Maik Gärtner Family Ausztriából megérkezett Magyarországra, Ranival, az elefánttal, akikkel találkozhattok a Csodagömb – Cirkuszi Nagykarácsony műsorunkban!
Nagy örömmel jelentjük be, hogy Rafal Walusz Lengyelországból megérkezett Magyarországra, aki bűvészszámával fog fellépni a Csodagömb – Cirkuszi Nagykarácsony műsorunkban!
Nagy örömmel jelentjük be, hogy a Duo Supka társulat Csehországból megérkezett Magyarországra, hogy zsonglőrszámukkal fellépjenek a Csodagömb – Cirkuszi Nagykarácsony műsorunkban!
Nagy örömmel jelentjük be, hogy a Kalashnikov Fivérek Oroszországból megérkeztek Magyarországra, akik diabolo-számukkal fognak fellépni a Csodagömb – Cirkuszi Nagykarácsony műsorunkban!
Számunkra a Fővárosi Nagycirkuszban fontos az állatvédelem, éppen ezért mindig támogatjuk az állatmenhelyeket vagy állateledel-adomány vagy kennel formájában.
Már készülünk karácsonyi előadásunkra, ami a Csodagömb – Cirkuszi Nagykarácsony címet fogja viselni. Örömmel jelentjük be, hogy a műsorunkban fellép Halasi Márk levegő- és hulahoppkarika-számával!
2017. november 4-én, szombaton este mutatja be Csodagömb – Cirkuszi Nagykarácsony című új műsorát a Fővárosi Nagycirkusz. A klasszikus cirkuszi számokból felépülő műsor varázslatos világában fellépnek zsonglőrök, akrobaták, bűvészek, lovas akrobaták (egyenesen Minszkből), egy megnyerő stílusú illuzionista, egy bájos indiai elefánt és egy varázslattal kacérkodó un. „buborékszám” is. Tovább…
A Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztiválon nyílik meg a jövőre 250 esztendős modern kori cirkuszművészet jubileumi évének nemzetközi ünnepségsorozata. Erre az alkalomra egy könyvvel készülünk, amiben neves cirkuszművészekkel készítettünk interjút. Ezeket a cirkuszművészeket a 12. cirkuszfesztiválig mind díszvendégül látjuk egy-egy napra, amely során az arcképük is kikerül a Fővárosi Nagycirkusz aulájában.
Nagy örömmel jelentjük be, hogy a Hametov Family Üzbegisztánból megérkezett Magyarországra! Találkozhattok velük a Csodagömb – Cirkuszi Nagykarácsony műsorunkban!
Már készülünk karácsonyi előadásunkra, ami a Csodagömb – Cirkuszi Nagykarácsony címet fogja viselni. Örömmel jelentjük be, hogy a műsorunkban fellép a Hametov Family gurtni számukkal!
Már készülünk karácsonyi előadásunkra, ami a Csodagömb – Cirkuszi Nagykarácsony címet fogja viselni. Örömmel jelentjük be, hogy a műsorunkban fellép a Lazarov család és társaik dzsigit számukkal!
Nagy örömmel jelentjük be, hogy a nagy sikerre való tekintettel jövő évben március 15. és április 2. között visszatér a Lúdas Matyi a cirkuszban a Fővárosi Nagycirkusz műsorára!
Fontos, hogy a lovaink jó erőben, kipihenten léphessenek fel előadásainkon. A kiváló minőségű almukhoz a fűrészport a Székely Fatelep biztosítja.
A Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztiválon nyílik meg a jövőre 250 esztendős modern kori cirkuszművészet jubileumi évének nemzetközi ünnepségsorozata. Erre az alkalomra egy könyvvel készülünk, amiben neves cirkuszművészekkel készítettünk interjút. Ezeket a cirkuszművészeket a 12. cirkuszfesztiválig mind díszvendégül látjuk egy-egy napra, amely során az arcképük is kikerül a Fővárosi Nagycirkusz aulájában.
Már készülünk karácsonyi előadásunkra, ami a Csodagömb – Cirkuszi Nagykarácsony címet fogja viselni. Örömmel jelentjük be, hogy a műsorban fellép Rafal Walusz bűvész is.
November 4-től a Fővárosi Nagycirkuszban játsszuk karácsonyi műsorunkat, a Csodagömb – Cirkuszi Nagykarácsony előadást. Ennek kapcsán az előadás rendezője, Vincze Tünde is megosztotta velünk a gondolatait a műsorról:
Tegnap, több, mint 20 év után elbúcsúztunk két kollégánktól, Percze László porondmestertől és Bugyinszki Jenő műszaki dolgozótól, sátormestertől. Nagyon szépen köszönjük nekik mindazt a munkát és lelkesedést, amivel az elmúlt évek során megajándékoztak minket, és kívánunk nekik jó pihenést és egészséget!
Október 21-én, szombaton, a 15 órai Lúdas Matyi a cirkuszban előadást Papadimitriu Athina színművésznő is látta. “Csodálatos volt! Egyszerűen hihetetlen, mire képesek ezek a gyerekek. Összművészet, ének, tánc, akrobatika, állatok. És annyi mondanivalója van a történetnek, mint bizalom és együttműködés!”
A mai 15 órás Lúdas Matyi a cirkuszban előadásunk díszvendége Gervai Imréné cirkuszművész volt, aki szintén kitette arcképét a Fővárosi Nagycirkusz aulájában!
Gervai Imrénével beszélgettünk el az artistaéletről, a legemlékezetesebb fellépésekről, illetve, hogy mit gondol a mostanában zajló cirkuszi változásokról. Az interjú a Magyar Cirkusz és Varieté megbízásából készülő könyvből származik.
2018-ban a modern kori cirkuszművészet 250. évfordulóját világszerte ünneplik majd, de elsőként a nemzetközi ünnepségsorozat Magyarországon veszi kezdetét, a január 8 és 14 között megrendezésre kerülő XII. Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztiválon. Eme jubileumi évfordulóra jelenik meg a Magyar Cirkusz és Varieté megbízásából készült könyv első része, amelyben neves magyar artistaművészek életmű-interjúit olvashatják a cirkuszművészet rajongói. A könyv átfogó betekintést nyújt az artistaművészek zárt, és izgalmas világába, fellebbenti a fátylat a kulisszatitkokról, fájdalmakról és sikerekről, akaraterőről és kitartásról, valamint olyan emberi sorsokról, amik mindannyiunk számára példaértékkel bírnak. Eme jeles művészeket ezért december végéig egy-egy előadáson, életművük előtt tisztelegve, díszvendégül látja a Fővárosi Nagycirkusz.
Újabb arckép került ki a Fővárosi Nagycirkusz aulájában: a mai 15 órás előadásunk díszvendége volt Schneller Károlyné Vilma cirkuszművész!
Schneller Károlynéval beszélgettünk arról, hogyan ismerkedett meg a cirkusz világával, miként lett belőle idomár, illetve a szakma pozitív és negatív oldalairól. Az interjú a Magyar Cirkusz és Varieté megbízásából készülő könyvből származik.
Tizenöt magyar cirkuszigazgató alakította meg az egyesületet, amelynek célja többek között a cirkuszi hagyományok fenntartása és az érdekképviselet ellátása. Tovább…
2018-ban a modern kori cirkuszművészet 250. évfordulóját világszerte ünneplik majd, de elsőként a nemzetközi ünnepségsorozat Magyarországon veszi kezdetét, a január 8 és 14 között megrendezésre kerülő XII. Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztiválon. Eme jubileumi évfordulóra jelenik meg a Magyar Cirkusz és Varieté megbízásából készült könyv első része, amelyben neves magyar artistaművészek életmű-interjúit olvashatják a cirkuszművészet rajongói. A könyv átfogó betekintést nyújt az artistaművészek zárt, és izgalmas világába, fellebbenti a fátylat a kulisszatitkokról, fájdalmakról és sikerekről, akaraterőről és kitartásról, valamint olyan emberi sorsokról, amik mindannyiunk számára példaértékkel bírnak. Eme jeles művészeket ezért december végéig egy-egy előadáson, életművük előtt tisztelegve, díszvendégül látja a Fővárosi Nagycirkusz.
A mai, október 20-i, 15 órás előadásunk díszvendége volt Simon Árpád Tihany-díjas cirkuszművész, aki ki is rakta arcképét a Fővárosi Nagycirkusz aulájában!
Az 1927-ben született artistaművésszel Simon Árpi bácsival, a Mi ez a cirkusz? című film sztárjával beszélgettünk régi korokról, a cirkusz rejtett és csillogó világáról, keserűségekről és örömökről, megpróbáltatásokról és diadalról. Az interjú a Magyar Cirkusz és Varieté megbízásából készülő könyvből származik.
Október 19. és 22. között immár huszonegyedik alkalommal rendezik meg a Kolbászfesztivált Békéscsabán. A rendezvényen több verseny során is összemérhetik a résztvevők a tudásukat, hogy milyen kolbászt, vagy, az utolsó napon, töltött káposztát tudnak készíteni, de láthatunk disznóvágás-bemutatót, illetve azokat is várjuk szeretettel, akik csak a kulináris élvezeteknek és boroknak akarnak hódolni.
2016 őszétől indult az a különleges kezdeményezés a Fővárosi Nagycirkuszban, hogy a cirkuszművészet eszközeinek segítségével kísérletező kedvű pedagógusok előadások után rendhagyó órákat tartanak a manézsban érdeklődő diákok számára.
A Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztiválon nyílik meg a jövőre 250 esztendős modern kori cirkuszművészet jubileumi évének nemzetközi ünnepségsorozata. Erre az alkalomra egy könyvvel készülünk, amiben neves cirkuszművészekkel készítettünk interjút. Ezeket a cirkuszművészeket a 12. cirkuszfesztiválig mind díszvendégül látjuk egy-egy napra, amely során az arcképük is kikerül a Fővárosi Nagycirkusz aulájában.
A szerdai rendhagyó óra a Lúdas Matyi a cirkuszban előadásban szereplő állatokról szólt. Így megtudhattuk, hogy ezek közül az állatok közül melyekkel találkozhatunk tanyán, hogy milyen a kígyó tapintása, miért kukorékol reggel a kakas, buta-e a csacsi, mennyire jó házőrző a lúd és hogy honnan származik a kecske szavunk?
Már készülünk karácsonyi előadásunkra, ami a Csodagömb – Cirkuszi Nagykarácsony címet fogja viselni. Örömmel jelentjük be, hogy a műsorban fellép az osztrák Maik Gärtner Family Ranival, a bájos indiai elefánttal.
A Fővárosi Nagycirkusz Lúdas Matyi című produkciója után kérdeztük az idősebb artista házaspárt az artistalétről, a vándor életmódról, kutyákról és tányérokról. Tovább…
Hosszú, heteken, hónapokon át tartó előzetes egyeztetés után 15 magyar cirkuszigazgató egyhangú döntése alapján létrehozták szakmai érdekvédelmi szervezetüket, 2017. október 18-án 11 órakor megalakult a Magyar Cirkuszigazgatók Egyesülete.
A MACIVA Magyar Cirkusz és Varieté Nonprofit Kft. szívből gratulál a mai napon, október 18-án, megalakult Magyar Cirkuszigazgatók Egyesületének!
A Fehér Bot világnapja alkalmából – a világon egyedülálló programként – ismét audio-narrált előadást tartottak a Fővárosi Nagycirkuszban. A Lúdas Matyi a cirkuszban produkcióra 12 vak és gyengénlátó vendég érkezett, akiket Tarsoly Krisztina színművésznő vezetett be az előadás rejtelmeibe, s közvetítette végig számukra a történéseket. Ők osztották most meg velünk élményeiket, gondolataikat a programról.
Szereted a cirkusz világát? Ki akarod próbálni magad ezen a területen?
A csütörtöki ünnepélyes megnyitó különlegességeként Fekete Péter, a Fővárosi Nagycirkusz igazgatója – a Békéscsabai Jókai Színház volt igazgatója – révén a világhírű artisták, a Rippel-fivérek mutatják be produkciójukat. Tovább…
Hatalmas bulit csaptak a hétvégén az SZTE gólyái: az Összegyetemi Gólyabálon még a táncolni nem akarok (és tudók) is táncra perdültek. Ilyen egy igazi buli Szegeden! Tovább…
Lakókocsiban élte le életét Eötvös Elza, született Picard Erzsébet, akit születésnapján, október 16-án a Fővárosi Nagycirkusz is felköszöntött. Tovább…
Október 16-án a Fővárosi Nagycirkuszban, megható ünnepség keretében köszöntötték Eötvös Elzát, a cirkuszművészet nagyasszonyát, 100. születésnapja alkalmából. A cirkuszi szakma hazai képviselői mellett külföldről is érkeztek művészek a jeles alkalomra.
A Fővárosi Nagycirkusz a világon egyedülálló audio-narrációs cirkuszi előadást kínál vak és gyengénlátó vendégeinek. A Fehér Bot világnapja alkalmából immár hatodik alkalommal került sor audio-narrációs előadásra a Fővárosi Nagycirkuszban. A Lúdas Matyi a cirkuszban produkciót Tarsoly Krisztina színművésznő narrálásában élhették át a résztvevők. Vele beszélgettünk arról, mi fán terem a cirkuszi narrátor.
A Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztiválon nyílik meg a jövőre 250 esztendős modern kori cirkuszművészet jubileumi évének nemzetközi ünnepségsorozata. Erre az alkalomra egy könyvvel készülünk, amiben neves cirkuszművészekkel készítettünk interjút. Ezeket a cirkuszművészeket a 12. cirkuszfesztiválig mind díszvendégül látjuk egy-egy napra, amely során az arcképük is kikerül a Fővárosi Nagycirkusz aulájában.
Száz éves lett Picard Erzsébet Elza, Magyarország legidősebb légtornásza, az Eötvös Cirkuszt alapító Eötvös Nándor özvegye. Elza nénit a családtagok mellett az artistaművészek közössége is köszöntötte a Fővárosi Nagycirkuszban – hangzott el az M1 Híradójában. Tovább…
A családtagok mellett az artistaművészek közössége is köszönti Elza mamát, aki száz évvel ezelőtt cirkuszos kocsiban született és ma is ott él. Tovább…
Ma, október 16-án, hétfőn, 17 órakor a Fővárosi Nagycirkuszban ünnepeltük a 100 éves Elza nénit egy, a tiszteletére rendezett műsor keretében.
A Fővárosi Nagycirkusz társulata valamennyi artistaművész nevében köszönti a ma 100 éves Eötvös Elza nénit!
CASTING!
A Fővárosi Nagycirkusz castingot hirdet pályakezdő artisták számára a XII. Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztivál keretében bemutatandó kortárs cirkuszi produkciójához, Hegymegi Máté rendező-koreográfus irányításával.
Eötvös Elza 1917. október 16-án született Barcson, amely akkor még az Osztrák-Magyar Monarchia része volt. Picard Erzsébet néven látta meg a napvilágot Picard Sándor József és Bichler Rozina hetedik gyermekeként. Lakókocsiban született, ahogy abban az időben a cirkuszos családok legtöbb gyermeke.
Fővárosi Nagycirkusz cirkuszpedagógiai programján járt október 13-án az Eötvös József Katolikus Általános Iskola tanulóinak fele. Fazekas Mihály, Ludas Matyi című művét nézték meg cirkuszi porondra átírva. Tovább…
A vasárnap 15 órai előadást megnézte családjával Elizabeth Newcamp, a DutchDutchGoose.com családi utazóoldal főszerkesztője is, aki hamarosan cikket fog írni a Lúdas Matyi a cirkuszban műsorunkról. “Nagyon szépen köszönjük, hogy a cirkuszban lehettünk! Csodálatosan éreztük magunkat, és mindenképpen ajánlani fogunk titeket az olvasóinknak. Nagyszerű élmény volt a gyerekeinkkel nálatok tölteni a délutánt, a személyzet nagyon segítőkész volt, a zene elsőosztályú, a színészek rendkívül tehetségesek. Ez az előadás egy igazi kincs, és szeretnénk megosztani az egész világgal azt az élményt, amit átéltünk a cirkuszotokban!”
Október 15-én, vasárnap volt a Nemzetközi Fehér Bot Napja. Ennek alkalmából október 14-én, szombaton audio-narrált előadást tartottunk a Fővárosi Nagycirkuszban. Vendégeink a Vakok és Gyengénlátók Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Egyesületéből valamint a Vakok és Gyengénlátók Hermina Egyesületéből érkeztek, összesen 17 fő.
A Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztiválon nyílik meg a jövőre 250 esztendős modern kori cirkuszművészet jubileumi évének nemzetközi ünnepségsorozata. Erre az alkalomra egy könyvvel készülünk, amiben neves cirkuszművészekkel készítettünk interjút. Ezeket a cirkuszművészeket a 12. cirkuszfesztiválig mind díszvendégül látjuk egy-egy napra, amely során az arcképük is kikerül a Fővárosi Nagycirkusz aulájában.
A pénteki rendhagyó órát Számadó László matematika tanár tartotta, aki idén augusztusban elnyerte a Szupertanár címet és aki sokadjára bizonyította, hogy mindennapi világunkat átszövi a matematika tudománya.
A Fővárosi Nagycirkusz az előadások akadálymentesítésének úttörőjeként a világon elsőként tett arra kísérletet cirkuszban, hogy vak és gyengénlátó sorstársaink számára is elérhetővé tegye a cirkuszi produkciót. A Fehér Bot világnapja alkalmából 12 vak és gyengénlátó élvezheti a kulisszajárással, eszközpróbával és narrációval egybekötött Lúdas Matyi a cirkuszban előadást.
A mai előadásunkra Hirtling István Jászai Mari-díjas magyar színész, érdemes művész is ellátogatott. “El vagyok ragadtatva, Lúdas Matyit ilyen artisztikusan, ilyen artistásan, ilyen szórakoztatóan még nem láttam. Csodálatos és remek volt. Nagyon boldog és büszke vagyok, hogy Magyarországon egy ilyen újraértelmezett cirkuszi produkció hódít. Nagyon örülök, hogy itt lehettem, a fiamat is el fogom hozni” – nyilatkozta nekünk.
Hirtling István az október 6-án a Pinceszínházban debütáló Márai Sándor Varázs című darabjában alakít egy idősödő bűvészt, aki egy fiatal idomárral küzd meg egy egy ifjú légtornász hölgy szerelméért.
2017. október 16-án, hétfőn, 17 órakor, a Fővárosi Nagycirkuszban ünnepi műsort rendezünk a 100 esztendős Eötvös Elza tiszteletére!
A család, valamint a cirkuszművészeti szakma sok szeretettel köszönti Eötvös Elzát, Elza nénit 100. születésnapja alkalmából, melynek tiszteletére 2017. október 16-án, hétfőn, 17 órakor zártkörű ünnepi születésnapi műsort tartunk a Fővárosi Nagycirkusz manézsában a Baross Imre Artistaképző Intézet növendékeinek közreműködésével.
A Fővárosi Nagycirkuszban a világon elsőként tettünk kísérletet arra a cirkuszművészet világában, hogy vak és gyengénlátó embertársaink számára is elérhetővé tegyük a cirkuszi előadást. Október 15-én tartják a Nemzetközi Fehér Bot Napját, amikor vak és gyengénlátó embertársaink helyzetére hívjuk fel a figyelmet. Ennek alkalmából október 14-én a Lúdas Matyi a cirkuszban 15 órás előadására a Vakok és Gyengénlátók Békés Megyei Egyesületéből érkeznek vendégek. Az előadás narrátora Tarsoly Krisztina színművésznő lesz.
A Lúdas Matyi a cirkuszban mai előadását követő rendhagyó órát Méhes Csaba pantomimművész, komikus tartotta, aki a darabban a falu bolondját játssza.
Szereted a cirkusz világát? Ki akarod próbálni magad ezen a területen?
Kedves Látogatóink! Már majdnem mindegyik Lúdas Matyi a cirkuszban előadásra elkelt az összes jegy! Már csak néhány előadásra lehet jegyet kapni!
Már készülünk karácsonyi előadásunkra, ami a Csodagömb – Cirkuszi Nagykarácsony címet fogja viselni. Örömmel jelentjük be, hogy a műsorban fellép Agustín Viglione argentin bűvész is buborékszámával.
Elizabeth Axt trapézszámával elnyerte a 18. Varsói Nemzetközi Cirkuszfesztivál Grand Prix-díját, valamint elhozta a lengyel Korona Cirkusz vezetőségének és Varsó polgármesterének különdíját is. Tovább…
Az első Lúdas Matyi a cirkuszban előadást követő rendhagyó órát Fekete Péter miniszteri biztos, a Fővárosi Nagycirkusz igazgatója, a műsor rendezője tartotta Harmathy András szentendrei lelkész társaságában.
Telt házzal és zajos sikerrel tért vissza október 11-én a Fővárosi Nagycirkuszba a Lúdas Matyi a cirkuszban előadás!
Már készülünk karácsonyi előadásunkra, ami a Csodagömb – Cirkuszi Nagykarácsony címet fogja viselni. A műsorban szerepel a Las Bellas Chicas kubai csapat kínai rúdszámukkal!
A Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztiválon nyílik meg a jövőre 250 esztendős modern kori cirkuszművészet jubileumi évének nemzetközi ünnepségsorozata. Erre az alkalomra egy könyvvel készülünk, amiben neves cirkuszművészekkel készítettünk interjút. Ezeket a cirkuszművészeket a 12. cirkuszfesztiválig mind díszvendégül látjuk egy-egy napra, amely során az arcképük is kikerül a Fővárosi Nagycirkusz aulájában.
A Fővárosi Nagycirkusz porondján egy igazán különleges előadást nézhetett meg a közönség október első hetében. Uray Péter rendezésében a Baross Imre Artistaképző Szakközépiskola növendékei egy olyan Rómeó és Júlia-feldolgozást raktak össze, mely egyszerre fizikai színház és újcirkusz. Tovább…
Simet László világszerte elismert artistaművésszel beszélgettünk az 1st Festival International du Cirque en Val de Loire fesztiválon elért sikereiről, az azt megelőző felkészülésről, és a fesztiválon átélt élmenyeiről.
Axt Elizabeth mesélt nekünk a 18. Varsói Nemzetközi Cirkuszfesztiválról, ahol kiemelkedő és egyedi cirkuszművészeti tudását három díjjal is jutalmazták.
A Szentpéterváron született hegedűművész, Alina Pogostkina (képünkön) és a Budapesti Fesztiválzenekar közös koncertjével, a nemzetközi zenei élet kimagasló alakjával, az amerikai Marin Alsop vezényletével nyitott az idei pécsi Zeneszüret fesztivál. Tovább…
Varázsbuborékok repítenek el a csodák birodalmába a Fővárosi Nagycirkusz karácsonyi műsorában 2017. november 4. és december 31. között: klasszikus cirkuszi nagykarácsonnyal várjuk kedves közönségünket, amelyben orosz és kínai rúd-, valamint akrobatamutatványok, gurtni-, diabolo- és zsonglőrprodukciók teremtik meg a pezsgő hangulatot. Porondra lép a Maik Gärtner Family és bájos indiai elefántjuk, Rani, s a sztyeppék végtelen világát idézi meg a minszki csoport dzsigit számával. A varázslat és mágia birodalma lengi át a Csodagömb bűvös világát, a rejtélyes varázsló buborékjai lenyűgöző produkciókat rejtenek, ám vigyázat, csalunk is! A lengyel bűvész trükkjeire érdemes odafigyelni!
A Fővárosi Nagycirkusz társulata sok szeretettel gratulál Elizabeth Axt magyar artistaművésznek a 18. Varsói Nemzetközi Cirkuszfesztivál Aranydíjához, valamint a lengyel Korona Cirkusz és Varsó polgármesterének különdíjához!
Simet László artistaművész csapatával Ezüst-Díjat nyert a 1st Festival International du Cirque en Val de Loire fesztiválon a magasdrótot és a halálkereket ötvöző szemaforszámukkal. Ennek kapcsán nyilatkozott a Fővárosi Nagycirkusznak:
Elizabeth Axt egyedülálló trapézszámával elnyerte a 18. Varsói Nemzetközi Cirkuszfesztivál Grand Prix díját, s produkcióját a lengyel Korona Cirkusz vezetőségének, valamint Varsó polgármesterének különdíjával is jutalmazták.
Már készülünk karácsonyi előadásunkra, ami a Csodagömb – Cirkuszi Nagykarácsony címet fogja viselni. Örömmel tájékoztatjuk látogatóinkat, hogy műsorunkban fellép a Tufyaev csoport orosz rúd és handvoltizs számukkal.
Pénteken este oktatástörténeti pillanatot élhettek át mindazok, akik jelen voltak a Fővárosi Nagycirkusz Rómeó & Júlia előadásán. Hazánkban első alkalommal látott vendégül a cirkusz – a további kapcsolatépítés szándékával – több mint ezer ELTE-s gólyát, az egyetem oktatóit és rektorát, Dr. Borhy Lászlót.
Elnökök, igazgatók, világhírű rendezők és sztár építészek vettek részt a péntek esti Rómeó és Júlia előadáson a Fővárosi Nagycirkuszban.
A mai rendhagyó órát a Rómeó és Júlia rendezője, Uray Péter tartotta. A rendhagyó órán mesélt mindazokról a hatásokról, amelyek ezt a feldolgozást ihlették, arról, hogy miért rakták a Rómeó és Júlia szereplőgárdáját a maffia közegébe, illetve, hogy a dráma hőseit mi motiválja, hogy olyan szenvedélyesen viselkedjenek.
Október 5-én és 6-án a Szcenográfusok, Színháztechnikusok és Színházépítészek nemzetközi Szervezetét a Magyar Képzőművészeti Egyetem látta vendégül, ahol az ülés alkalmából az OISTAT magyar központja Nemzetközi Előadóművészeti Konferenciát rendezett a színházi háttérszakmák oktatási helyzetéről. Az 1968-ban alakult szervezet hét alapító tagja között van Magyarország is, de a nemzetközi szervezet mára öt földrész, ötvenhárom országában van jelen. A Budapesten tartott konferencia előadói, szakmájuk prominens képviselői, színházi építészek, színházi konzultánsok, díszlettervezők, szcenográfusok, egyetemi tanárok, jelmeztervezők. Az ülés egyik vezető témája a színházi háttérszakmák oktatási helyzete volt, melyről kanadai és holland előadók mellett Fekete Péter miniszteri biztos is előadást tartott.
Rómeó és Júlia, valamint a Lúdas Matyi a cirkuszban előadásaink után rendhagyó órákat tartunk, a rajtuk való részvétel feltétele az előadásra megváltott és kifizetett jegyek.
Ha valaki, akkor Nádasdy Ádám érti Shakespeare nyelvét, de érti és értékeli-e az olyan adaptációkat, amik egyáltalán nem élnek a bárd szavaival mert – tegyük fel – a cirkusz nyelvére ültetik át az egész történetet, ahogyan azt Uray Péter rendező és a Baross Imre Artistaképző végzős tanulói tették a Rómeó és Júliával. Tovább…
Ez a weboldal sütiket használ az Ön élményének javítása érdekében, miközben Ön a webhelyen navigál. Ezen cookie-k közül a szükség szerint kategorizált sütiket az Ön böngészője tárolja, mivel elengedhetetlenek a weboldal alapvető funkcióinak működéséhez. Harmadik féltől származó sütiket is használunk, amelyek segítenek elemezni és megérteni, hogyan használja ezt a weboldalt. Ezeket a cookie-kat az Ön böngészőjében csak az Ön beleegyezésével tároljuk. Önnek lehetősége van ezekről a sütikről is lemondani, azonban ezeknek a sütiknek a kikapcsolása hatással lehet böngészési élményére.
Necessary cookies are absolutely essential for the website to function properly. These cookies ensure basic functionalities and security features of the website, anonymously.
Cookie | Duration | Description |
---|---|---|
cookielawinfo-checbox-analytics | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Analytics". |
cookielawinfo-checbox-analytics | 11 months | A sütit a cookie-k felhasználói beleegyezésének tárolására használják az "Analitika" kategóriában. |
cookielawinfo-checbox-functional | 11 months | The cookie is set by GDPR cookie consent to record the user consent for the cookies in the category "Functional". |
cookielawinfo-checbox-functional | 11 months | The cookie is set by GDPR cookie consent to record the user consent for the cookies in the category "Functional". |
cookielawinfo-checbox-others | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Other. |
cookielawinfo-checbox-others | 11 months | A cookie-t az "Egyéb" kategóriába tartozó sütik felhasználói hozzájárulásának tárolására használják. |
cookielawinfo-checkbox-necessary | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookies is used to store the user consent for the cookies in the category "Necessary". |
cookielawinfo-checkbox-necessary | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookies is used to store the user consent for the cookies in the category "Necessary". |
cookielawinfo-checkbox-performance | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Performance". |
cookielawinfo-checkbox-performance | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Performance". |
viewed_cookie_policy | 11 months | The cookie is set by the GDPR Cookie Consent plugin and is used to store whether or not user has consented to the use of cookies. It does not store any personal data. |
viewed_cookie_policy | 11 months | The cookie is set by the GDPR Cookie Consent plugin and is used to store whether or not user has consented to the use of cookies. It does not store any personal data. |
Functional cookies help to perform certain functionalities like sharing the content of the website on social media platforms, collect feedbacks, and other third-party features.
Performance cookies are used to understand and analyze the key performance indexes of the website which helps in delivering a better user experience for the visitors.
Analytical cookies are used to understand how visitors interact with the website. These cookies help provide information on metrics the number of visitors, bounce rate, traffic source, etc.
Advertisement cookies are used to provide visitors with relevant ads and marketing campaigns. These cookies track visitors across websites and collect information to provide customized ads.
Other uncategorized cookies are those that are being analyzed and have not been classified into a category as yet.