
Szent Boszorkány – Mesemű a cirkuszművészet, a néptánc és a népzene összefonódásából
A XIII. Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztivál nulladik napján, 2020. január 7-én, 19 órakor, a Művésztelepen mutatják be a Fővárosi Nagycirkusz produkciójában megvalósuló Szent Boszorkány című összművészeti előadást. Interjúnkban Pál Dániel Leventét és Kalmár Ákost, a szimbolikus mesemű író-rendező párosát kérdeztük a darab létrejöttéről, mondanivalójáról, valamint a cirkuszművészet, a népzene és a néptánc összefonódásáról.