Légópincékből a Fővárosi Nagycirkusz porondjára – Interjú Olga Oblasova-val, a Fényes Porond fesztivál igazgatójával

Légópincékben, áram és fűtés nélkül készültek az ukrán gyermekek a Fővárosi Nagycirkuszban, 2023. január 2-án és 3-án megrendezésre kerülő Fényes Porond (Yaskrava Arena Dnipra) nemzetközi gyermek-cirkuszfesztiválra. A fesztivál igazgatójával, Olga Oblasova-val beszélgettünk az esemény jelentőségéről, reményről, lelkierőről és újrakezdésről.

Miért a Fővárosi Nagycirkusztól kértek segítséget a Fényes Porond fesztivál megrendezéséhez?

A Fővárosi Nagycirkusz vezetőségével nem újkeletű a kapcsolatom. Tíz évvel ezelőtt nem fesztivál igazgatói, hanem pusztán turista minőségben jártam a gyönyörű Budapesten. Mivel ez egy híres cirkusz, ezért meglátogattam az akkori igazgatót, hogy beszélgessünk és megismerjük egymást. Azóta baráti kapcsolatot ápolok a Fővárosi Nagycirkusszal, melynek hozadékaként a magyar artistanövendékek fellépnek a Fényes Porond fesztiválon, az ukrán artistaképzősök pedig a rangos magyarországi cirkuszi eseményeken. A tavalyi Fényes Porond fesztivál zsűrijében egy magyar szakember, Kristóf Krisztián is helyet foglalt. Ráadásul tavaly a fesztivál történetében először egy magyar tehetség, Varga Rico nyerte el legnagyobb díjat, a Grand Prixet szóló kategóriában. A Fővárosi Nagycirkusz a háború kitörése óta más magyarországi szervezetekkel összefogva, óriási erőfeszítéseket tesz az ukrán artistaművészekért. Szállást, ügyintézést, napi háromszori étkezést, oktatást, munkát, ügyintézést és programokat biztosít számukra. A Fővárosi Nagycirkusz oltalma alatt álló ukrán Old Circus iskola vezetőjével, Svetlana Momottal az volt az álmunk, hogy a háború ellenére, idén is megrendezhessük a gyermek-cirkuszfesztivált. Ukrajnában lehetetlen lenne, ezért kézenfekvő volt, hogy a budapesti barátainkhoz fordulunk. Fekete Péter főigazgató úr és a társulata annak ellenére sem utasították el a kérésünket, hogy folyamatosan előadásaik vannak és nemsokára új műsort mutatnak be. Tisztában vagyunk vele, hogy a fesztivál megrendezése jelentős plusz terhet ró a társulatukra, ezért nagyon hálásak vagyunk nekik.

Olga Oblasova, a Fényes Porond fesztivál igazgatója.

Milyen jelentőséggel bír az ukrán artistanövendékek számára a fesztiválon történő részvétel?

Szakmai szempontból ez egy nagyon fontos lehetőség számukra, hogy neves szakemberek előtt mutassák meg a tudásukat és népszerűsítsék az ukrán cirkuszművészetet. Ez egy ugródeszka a karrierjükben, ami elindíthatja őket a nemzetközi hírnév felé. Ebben a nehéz helyzetben meg tudják mutatni, hogy mennyire erős lelkük és művészetük van.

Másrészről a háború borzalmaiból eljöhetnek egy csodálatos országba, ahol békében és biztonságban ünnepelhetik meg az új évet. Óriási ajándék ez most számukra, hogy kiszakadhatnak abból a veszélyes környezetből és egy kirándulás keretében felfedezhetik Budapest szépségeit. Minden ukrán artista tanulónak és szüleiknek küldtünk meghívót a fesztiválra, hiszen ez egy óriási ünnep. Sokan eljönnek, de az út hosszú és veszélyekkel teli. A legtöbben félnek elhagyni Ukrajnát és máshol új életet kezdeni, hiszen ez egy nagyon nehéz dolog. Azáltal, hogy eljönnek a fesztiválra, látják, hogyan élnek itt lassan egy éve a honfitársaik. Ez erőt adhat nekik az újrakezdéshez egy másik országban.

A Fényes Porond gyermekcirkusz-fesztiválon a magasfokú ukrán cirkuszművészetbe nyerhet betekintést a közönség.

A háborús körülmények közepette, hogyan tudtak készülni a fesztiválra a gyerekek?

Nem volt könnyű. A napok nagy részét légópincékben töltik a bombázások miatt, ott zajlottak a próbák is. Az óvóhelyeken a nap nagy részében nincs sem áram, sem fűtés, de ez a fesztivál erőt adott nekik. Nappal sok helyen egyáltalán nincs áram, ezért a szülők éjjel, abban a három órában, amikor működött az elektromos hálózat, új kosztümöket varrtak a gyerekeiknek és új fellépőzenéket válogattak.

A Fényes Porond fesztiválra nehéz körülmények között készültek az Ukrajnából érkező gyerekek.

Óriási köszönettel tartozunk Európának és a Nemzeti Cirkuszművészeti Központnak az ukrán artistaképzősökért és az oktatóikért tett erőfeszítéseikért. Nem felejtjük el, amit értünk tettek, a barátságunk örökre megmarad. Mi most cserébe a magas szintű cirkuszművészetünket és a mozgásművészetünket adhatjuk, de miután megnyertük a háborút, szeretettel várjuk Ukrajnába a magyar vendéglátóinkat és reméljük viszonozni tudjuk azt a sok jót, amit kaptunk tőlük.

 

Szekáry Zsuzsanna

További híreink