„MI MIND MŰVÉSZEK VAGYUNK!” EZ AZ ELSŐ ARTIST NEMZETKÖZI CIRKUSZFESZTIVÁL MOTTÓJA

A Moszkvai Nikulin Cirkusz szervezésében megrendezésre kerülő első „ARTIST” Nemzetközi Cirkuszfesztivál nagyszabású, látványos műsorral és az „A” programmal vette kezdetét. A nyitóképben a cirkuszi tánckar öltözői jelenetet elevenített meg. Ilyen produkciót már láthatott a közönség 2018-ban, a Fővárosi Nagycirkusz Lyrical Circus Late-Night Show című előadásában. Lenyűgöző jelmezek, akrobatikus tánc és ötletes technikai megoldások jellemezték a tegnap esti nagyszabású megnyitót.

A tizennégy országból érkező zsűritagok, a nemzetközi szakértői küldöttség tagjai és a díszvendégek sorában kiemelt figyelmet kap Fekete Péter, a Fővárosi Nagycirkusz főigazgatója, aki a magyar és a közép-európai cirkuszművészetet képviseli a rangos szakmai plénumban.Fekete Péter kiemelte: telt ház volt, a közönség tombolt, a szervezés tökéletes precizitással zajlott, a táncosok és zenészek pedig professzionális szakmai teljesítményt nyújtottak.

A főigazgató szerint a versenyszámok közül egy fiatal kazanyi  pár levegőakrobata száma és a moldovai rúdszám volt a legmeglepőbb produkció. Ott van a fesztiválon az orosz Oleg Spigin, aki bámulatos Washington-trapéz produkciójával 2019-ben kápráztatta el a magyar közönséget Repülőcirkusz című előadásunkban – mondta Fekete Péter. A fellépők között vannak a mexikói Medel Family legfiatalabb tagjai, Alondra és Zoé, akik bámulatos dupla Washington-trapéz produkciót mutattak be 2022-ben, a Fővárosi Nagycirkusz Melyiket a 9 közül? című előadásában.

A főigazgató örömmel látta újra a porondon a Without Socks orosz bohóctrió csapatát, akik 2018-ban léptek fel a Győztesek karneválja című előadásunkban és most új, szenzációs trükköket mutattak be.

Az első „ARTIST” Nemzetközi Cirkuszfesztiválon szintén láthatja a közönség a varázslatosan szép orosz Aldana Abdualleva artistaművészt, aki elképesztően látványos hulahoppkarika-számával nyűgözte le a nézőket a Fővárosi Nagycirkusz MAGIC Show című műsorában 2022-ben. Fekete Péter üdvözölte, hogy a felnőttek között az ifjúsági és gyermek műsorszámok is komoly teret kapnak.

„Profi rendezés, komoly verseny. Jól illeszkedik a világ cirkuszi versenyeinek sorába, nemhiába tartozik a Moszkvai Nikulin Cirkusz a világ vezető cirkuszai közé!” – összegezte az első „ARTIST” Nemzetközi Cirkuszfesztiválon eddig látottakat Fekete Péter főigazgató.