Egy cirkuszrajongó, a rosszfiú szerepében – Interjú Faragó András színművésszel

Milyen volt évtizedekkel ezelőtt a falusi emberek és az utazócirkuszok kapcsolata? Milyen kihívásokkal szembesül egy színművész a Fővárosi Nagycirkuszban? Miben különböznek a cirkuszi és a színházi társulatok? Mi a vonzó a negatív karakterekben? Faragó András színművésszel, a Melyiket a 9 közül? darab Szomszédjával beszélgettünk.

Cirkuszrajongó hírében állsz, mi a legkedvesebb cirkuszi élményed?

Falun nevelkedtem, mindig hatalmas ünnep volt, amikor megérkezett egy utazócirkusz. Amíg a cirkusz a településen maradt, az artista gyerekekkel együtt tanultunk az iskolában. Mi gyerekek, folyton a cirkusz körül nyüzsögtünk. Akkoriban még nem volt mindenhol kiépítve a vezetékes vízhálózat, ezért a kútról hoztunk inni az állatoknak, amiért cserébe cirkuszjegyet kaptunk. Máskor tíz cső kukoricával váltottuk meg a belépőnket. Egy kis munkáért cserébe csodálatos élményekben volt részünk. Először egy osztálykirándulás alkalmával voltam a Fővárosi Nagycirkuszban, teljesen elvarázsolt a milliő. Felnőttként sem tudtam elszakadni a televíziótól, ha cirkuszi közvetítés ment.

Színművészként teljesen más térhez és közeghez vagy szokva. Mi volt az első gondolatod, amikor megkerestek a Fővárosi Nagycirkusztól a Szomszéd szerepajánlatával?

Először nem tudtam, hogy milyen formában fog megvalósulni Jókai története cirkuszi körülmények között, de azzal tisztában voltam, hogy Fekete Péter nem először vegyítené a cirkuszt a színházzal. Jászai Mari-díjas rendezőként és a Fővárosi Nagycirkusz igazgatójaként komoly múlttal és tapasztalattal rendelkezik mindkét művészeti ág terén, ezért egy cseppet sem aggódtam. Sőt, feldobott, hogy egy ilyen izgalmas alkotómunka részese lehetek!

Kihívást jelent számodra a Fővárosi Nagycirkuszban játszani?

Szerintem mindenki számára kihívás a ligeti porondon fellépni. Az artisták élete egymás, és a műszaki személyzet kezében van. Nekem is van két izgalmas megmozdulásom: egy csapóhídon kell megjelennem, amit a porondosok tartanak kötélen, én pedig kibiztosítom. Egy másik jelenetben pedig egy hidraulikus emelőn, a nézőtérnél emelkedem a magasba. A Fővárosi Nagycirkuszban nem a megszokott közönség és színészkapcsolat jön létre, sokkal közelebb vagyunk egymáshoz. Ráadásul a porond köralakú mivoltából adódóan egy teljesen más közegbe próbáljuk beleilleszteni a színházi tapasztalatainkat.

Nagyszerű élmény fellépni a Fővárosi Nagycirkuszban, bepillantani a kulisszák mögé és feltöltődni ebben az izgalmas közegben. A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat fóti Lovasterápiás és Oktató Központjában is dolgozom, ahol a gyermekek mellett állatokkal foglalkozom, így a cirkuszban érezhető szagok sem zavarnak.

Faragó András és Dancs János a Melyiket a 9 közül? előadás próbaidőszakában Fotó: Urbán Ádám

Mi a véleményed a művészetek összeházasításáról? Mi lehet az oka a gyümölcsöző együttműködésüknek?

A színház és a cirkuszművészet gyökerei az ókorból erednek, majd elváltak egymástól, most pedig újra keresztezik egymást. Együtt többé válnak, tökéletesen kiegészítik egymást, mert mindkét művészeti ág a látványos, az érzelmekre és a gondolatokra hat.

Miben különbözik egy színházi társulat és miben a cirkuszi?

A Fővárosi Nagycirkuszban nagyszerű a hangulat, az egész társulat a takarítószemélyzettől a főigazgatóig együtt lélegzik, ez egy hihetetlenül összetartó és összehangolt csapat. Ez sajnos már egyre ritkább a színházi közegben. Felgyorsult a világ, mindenki rohan a maga dolga után, és Budapesten ez a fajta műhelymunka, a szoros együttműködés és közös alkotás, mint amit a Fővárosi Nagycirkuszban tapasztaltam, sajnos egyre inkább háttérbe szorul a színházaknál. Igaz, hogy a cirkuszban másképp nem is menne, hiszen mint már említettem, mindenki egymásra van utalva és úgy is meg kell érteniük egymást, ha nem egy nyelvet beszélnek. Biztosan tudom, hogy a közönség is érzi az előadás első pillanatától, ha egy társulat jól működik.

Egy korábbi interjúdban említetted, hogy szeretsz negatív karaktereket megformálni. Miért?

Szerintem sokkal színesebb egyéniségek. A gyerekek számára is érdekesebb figura a gonosz mostoha vagy a sárkány, akiktől tartanak egy kicsit, mégis látni akarják. A felnőttek is drukkolnak a Robin Hood és Rózsa Sándor-típusú, csibész karaktereknek. A nem velejéig romlott antihősökben van valami vonzó és izgalmas, ezért szeretem megformálni őket. Az első felvonást követő szünet végén elfoglalom a helyemet a nézőtéren felállított hidraulikus emelőben. A gyerekek mindig integetnek, nem rémülnek meg tőlem, volt, aki varázsló bácsinak hívott.

Faragó András a Melyiket a 9 közül? összművészeti előadásban
Fotó: Urbán Ádám

Melyik a kedvenc jeleneted, a Melyiket a 9 közül? darabból?

Nehéz kérdés, mert a teljes előadást imádom az elejétől a végéig. De ha egy jelenetet kell kiemelnem, akkor a második felvonás nyitánya a kedvencem. A János mestert alakító Szomor Györggyel a porond átellenes részén a hidraulikus emelőkön állva a magasba emelkedünk és egy duettben csatázunk. A darab többi dalához hasonlóan ez is zseniálisan sikerült, hála Szakál László zenekarvezető-zeneszerzőnek és Pál Dániel Levente dramaturgnak. A Gazdagság jelenethez hasonlóan, miközben mi fent éneklünk, rengeteg izgalmas dolog történik a porondon.

Számodra mi a darab legfőbb üzenete?

A Szomszéd szerepében azt képviselem, hogy a pénz és a hatalom a legfontosabb a világon, de a karakter végül elbukik. Nem csak karácsony környékén, hanem egész évben a szeretetről kellene szólnia az életünknek. Ez egy olyan mondanivaló, amit nem árt minél fiatalabb korban beleplántálni a gyerekekbe. Nem a félmilliós telefon a fontos, hanem az, hogy békességben együtt legyünk és akár énekeljünk. Jókai novellája időtálló, örökérvényű mondanivalóját sikerült egy látványos köntösbe öltöztetni, amely minden korosztály számára maradandó élményt nyújt.

 

Szekáry Zsuzsanna

További híreink

 

 

    Skip to content

    Send this to a friend