A csapatmunka ereje

Csapatmunka,  összetett szó. Szinonimái az összjáték, együttműködés, kooperáció. De ezek leírva csak üres lexémák, ám ha a valóságban létrejön a csapatmunka, az élettelen szó már nemes tettekké magasztosul. „Egyedül nem megy” szól a híres Presser Gábor és Sztevanovity Dusán által közösen szerzett dal. Valóban nem. Az élet minden területén akkor a legsikeresebbek az emberek, akkor valósulnak meg nagy projektek és elképesztő álmok, ha képesek csapatban dolgozni. Amikor egy szent cél lebeg a szemük előtt, és összefogva létrejön a tudásukból, az ügyességükből, a tapasztalatukból, a bátorságukból, az erejükből, a hitükből valami új, ami mindannyiukból magukban hordoz egy darabot. Ahogy az állatvilágban a növényevők, úgy mi is csapatban, összefogva, egyirányba tartva tudjuk átvészelni a ránk nehezedő feladatokat és megélni az örömteli kihívásokat.

Így van ez a cirkuszművészetben is. Ahhoz, hogy megszülessen a csoda, rengeteg ember munkája szükséges. Először is, az ifjú artista támogató családja, majd a tanárai és diáktársai, koreográfusok, jelmeztervezők-és készítők, idősebb kollégái tanácsai, a fellépése során a kreatív szakmák dolgozóinak – porondosok, fény-és hangtechnikusok, zenészek, fotósok, videósok – felelősségteljes munkája. Ha csak egyetlen embert látunk is fellépni a manézsban, a produkciója csapatmunka eredménye. Egy ezerlábú lábaihoz hasonlatos összehangolt munkáé, amiből mindenki kiveszi a maga részét. A cirkusz világában ezt soha nem kényszerből, hanem „szerelemből” teszik, mert, ahogy az idős, nagymúltú artistaművészeink szokták mondani, „aki egyszer megérzi a fűrészpor szagát, örökre rabul ejti.”

Igazán nagyot és maradandót csak csapatmunkával lehet létrehozni. Merni kell álmodni és hasonló, vakmerő álmodozókat találni a megvalósításhoz vezető rögös úton. Ezt tette a Fővárosi Nagycirkusz főigazgatója, Fekete Péter is, aki egy régi álma megvalósításához talált lelkes segítőket. Hosszú évek alatt formálódott, csiszolódott a terv, mire végre minden adott volt hozzá, hogy cirkusztörténelmet csináljanak és olyat mutassanak a sok ezer éve hömpölygő Dunának és a világnak, amilyet még nem láttak. Április 15-én, először történik meg, hogy egy ember, ifj. Simet László artistaművész átmegy a Duna fölött, egyik partról a másikra egy vékony drótkötélen egyensúlyozva. De vajon miért teszi kockára az életét valaki, hogy ilyen hajmeresztő mutatványt vigyen véghez?

Ifj. Simet László érdemes művész artista április 15-én, egy egész világnak mutatja meg, hogy nincs lehetetlen és az álmok valóra válthatók

A válasz éppen olyan összetett, mint egy artistaprodukció. Az online, élőben is közvetítésre kerülő cirkusztörténelmi esemény ÁTMENTEM címmel kerül megrendezésre a 10. Nemzetközi Színházi Olimpia keretében, a Cirkuszi világnapon. Maga az átmentem szó is több jelentéssel bír, egyrészt múlt időben fejez ki egy cselekvést, másrészt az értékek átmentését jelenti. A komoly tradíciókkal bíró magyar cirkuszművészet hidat képez az emberek, a művészeti ágak, a múlt és a jövő között. A biztosítókötél nélkül történő dunai átkelés a drótkötélen arra hívja fel a figyelmet, hogy melyek azok az alap- és kulturális értékek, amelyeket bármi áron át akarunk menteni, és amiket át kell adnunk a következő generációnak. A kötéltánc zsáner kiválóan és mindenki számára érthetően szemlélteti azokat az értékeket, amiket át akarunk menteni a túlsó partra.

Ám ezen túlmenően a cirkuszművészet más értékeket is közvetít. Ifj. Simet László folyó fölötti átkelése nem valósulhatna meg a csapatmunka építő ereje nélkül. A Fővárosi Nagycirkusz stábja hónapok óta készül a cirkusztörténeti eseményre, ráadásul maga az átkelés is az összetartás szó szerinti ereje által történik meg. Az uszályokon a cavalettiket a Baross Imre Artista- és Előadó-művészeti Akadémia növendékei tartják. Az ő összehangolt munkájuk nélkül lehetetlenné válna az átkelés a folyó fölött, ugyanis túlságosan kilengene a drótkötél. Egyeztetni kellett a hatóságokkal, meg kellett rendelni a szükséges felszereléseket, ki kellett találni az élő, online közvetítés technikai feltételeit. Ez csak néhány példa a számtalan háttérben, olajozottan végzett munka közül.

A 63 éves érdemes művész artista dunai átkelése és A sztyeppe illata című új műsorunk álmodozó gyermekcsapata olyan fontos dolgot üzen, amit nem szabad elfelejtenünk: merjünk álmodni, többre vágyni, majd merjünk tenni az álmaink megvalósításáért. Semmihez sem vagyunk túl fiatalok vagy idősek, túlságosan alacsonyak vagy magasak. Merjük kibontani a szárnyainkat és lépjünk túl a saját határainkon. Nincs lehetetlen, főleg, ha találunk hozzá megfelelő társakat, akik elkapnak, ha leesnénk és akikkel közösen éljük át a megvalósuló álmokat. Együtt, csapatmunkával hegyeket mozgathatunk meg és olyan csodákat vihetünk véghez, mint egy artistaművész átkelése a Duna fölött egy 22 milliméter vastagságú, 300 méter hosszúságú drótkötélen.

Szekáry Zsuzsanna