
Nemzetközi fesztiválon szerepel az észak-komáromi Jókai Színház
Tizenhárom országból 23 előadást láthat a VI. Madách Nemzetközi Színházi Találkozó (MITEM) közönsége a budapesti Nemzeti Színházban. Tovább…
Tizenhárom országból 23 előadást láthat a VI. Madách Nemzetközi Színházi Találkozó (MITEM) közönsége a budapesti Nemzeti Színházban. Tovább…
Orosz, ukrán, szerb, litván, német, kazah, dán, portugál, cseh, francia, svéd és határon túli magyar előadás színesíti az idei MITEM fesztivál programját. Középiskolások és felsőoktatásban tanuló diákok számára a Nagyszínpados előadásokat a karzaton 900 forintos áron kínálják. Tovább…
A most 21 esztendős, makói Fehér Ádám maga sem gondolta gyermekkorában, hogy egyszer világszerte ismert artista lesz. Tovább…
Ünnepeld pároddal a Valentin-napot a Fővárosi Nagycirkuszban! Vásárolj „Valentin-napi páros jegyet” február 13-i, 14-i vagy 15-i 15:00 órai, vagy a 16-i 19:00 órai előadásunkra, és töltsek el közösen egy felejthetetlen délutánt, amely során megtekintetitek Főnix – Tűzcirkusz előadásunkat, ahol a tűz őseleménél csak a szerelem lángja forróbb! Az előadás mellett virággal, pezsgővel és chilis csokoládéval tesszük randevútokat romantikusabbá!
2019. február 5-én, a Nemzeti Színházban tartották a Madách Nemzetközi Színházi Találkozó (MITEM) sajtótájékoztatóját. A VI. MITEM Fesztivál a Fővárosi Nagycirkuszban veszi kezdetét a SLAVA’S SNOWSHOW-val. Április 11. és május 5. között négy helyszínen, tizennégy ország, huszonhárom produkcióját láthatják a nézők.
Bohóc, az International Academy of Fools (Bolondok Nemzetközi Akadémiájának) elnöke, H.C. Andersen oroszországi nagykövete, a Delfinek Követségének hivatalos képviselője
Szeretem a Színházat…
ami álmokból és tündérmesékből születik,
a színházat, ami mágikus rituálé és látványos ünnep,
„…EGY NAP ARRA ÉBREDTEM, hogy olyan előadást akarok létrehozni, amely visszavezet bennünket a gyermeki álmokhoz. Egy előadást, amely a színházba érkező embereket segíti abban, hogy kiszabaduljanak a felnőttlét béklyójából, és újra megleljék magukban azt a kisfiút vagy kislányt, aki valaha voltak…
Kassai Benjámin és Fehér Ádám artistaművészek csillaga elképesztő gyorsasággal ível felfelé. A méltán világhírű magyar artisztika ifjú reménységei egy osztályba jártak a Baross Imre Artistaképző Intézetben, ahol hamar összebarátkoztak, és tizennégy évesen, a szakosítás után, az évfolyamban egyedüliként együtt kezdték el tanulni a számukra legszimpatikusabb zsáner, a kínai rúd rejtelmeit. A huszonegy éves tehetségeket a XII. Budapesti Nemzetközi Cirkuszfesztiválon ismerhette meg először a világ, amikor kínai rúd produkciójukért a szakmai zsűri bronz-díjjal jutalmazta őket.
Nagy érdeklődés mellett zajlott február 1-jén a Baross Imre Artistaképző Intézet, Előadó-művészeti Szakgimnázium és Alapfokú Táncművészeti Iskola Színitanház Tagintézményének nyílt napja, ahová általános iskolásokat vártak a szervezők. Tovább…
A Hortobágyi Károly-díjjal kitüntetett, többszörös külföldi bűvészfesztivál-díjas, világ- és Európa-bajnok 2. helyezést elérő bűvészt, Nagy Molnár Dávidot, a Főnix – Tűzcirkusz című műsor fellépőjét kérdeztük a bűvészet rejtelmeiről és a jelenleg futó, március 10-ig látható innovatív műsorról.
Öt napon át magyar nyelvű színházi programok várják a vajdasági közönséget a III. Teátrum Neked! Fesztiválon a Zentai Magyar Kamaraszínházban február 20. és 24. között. Tovább…
Ma, a pénteki Főnix – Tűzcirkusz előadásunk után Számadó László Szupertanár tartott rendhagyó matematika órát, amelyben az érdeklődők a műsorban látható produkciók kapcsán oldottak meg számtani feladványokat. Így többek között megtudhatták, hogy a műsorban fellépő artisták milyen magasságban adják elő számaikat, illetve hogy mekkora sugarú kört ír le Simet László halálkereke!
Simet László 1978-ban debütált egy magyar műsorral az akkori Csehszlovákiába szervezett turnén, ma ő a világ legidősebb aktív artistája. A szülei is kötéltáncosok, velük lépett fel trióban, azóta szerepelt a londoni nyári olimpia záróünnepségén, és a Cirque du Soleil társulattal is dolgozott. A magas drótosoknál az első és legfontosabb szempont, hogy veszélyes, mint a kötélen motorozás, amit először 1988-ban mutatott be. Tovább…
Gábor Anita színművésszel beszélgettünk a pályájáról, a színház és a cirkuszművészet különbségeiről és hasonlóságairól, az új kihívásokról, valamint a főszereplésével létrejött Főnix – Tűzcirkusz című innovatív műsorról.
Simet László 1978-ban debütált egy magyar műsorral az akkori Csehszlovákiába szervezett turnén, tehát ez már a 41. éve a szakmában. A szülei is kötéltáncosok, velük kezdett trióban dolgozni, azóta fellépett a londoni nyári olimpia záróünnepségén, és a Cirque du Soleil-jel is dolgozott. A magas dróton való mutatvány legfontosabb jellemzője, hogy veszélyes. Mint a kötélen motorozás, amit 1988-ban mutatott be először. Tovább…
A Junior Prima-díjas Moussa Ahmeddel, a Fővárosi Nagycirkusz legújabb műsorának koreográfusával beszélgettünk pályájáról, kultúránk fontosságáról, a belső tűzről és a Főnix – Tűzcirkusz című előadásról.
Ám – reméljük – ennél a tűznél senki sem hívja majd a tűzoltókat, noha februárban lángba borul a Fővárosi Nagycirkusz. No nem az egész, csak a porondja! A világhírű Rippel Brothers rendezésében, nemzetközileg elismert magyar artistaművészek előadásában, kirobbanó sikerű produkciók láthatók március 10-ig Főnix – Tűzcirkusz címmel a Fővárosi Nagycirkusz műsorán! Tovább…
A Rippel Brothers – vagyis Rippel Ferenc és Rippel Viktor – ezúttal rendezőként is bemutatkozik a Fővárosi Nagycirkuszban, hiszen ők jegyzik a Főnix – Tűzcirkusz című előadást, amelyben tanítványaik is fellépnek. Tovább…
Itt a farsang, amely során mindnyájan beöltözünk jelmezbe, nem csak a Fővárosi Nagycirkusz művészei és tánckara! E hagyománnyal búcsúzunk el a téltől, mert, akárcsak a Főnixmadár, mi is a dermesztő hideget próbáljuk elűzni!
Csaknem hatvanéves, és több mint negyven éve van a pályán, vagyis a kötélen Simet László artista. Motorozik, halálkerekezik, és a 2012-es londoni olimpia záróünnepségén is fellépett. László nemcsak a Fővárosi Nagycirkusz, hanem a világ legidősebb aktív artistája. Tovább…
Főnix – Tűzcirkusz előadásunkban zömében magyar artisták lépnek fel. Az egyetlen kivétel a Diaz Brothers, akik egy dinamikus Gaucho-táncukkal megidézik a dél-amerikai pampák ritmusát. Ernesto Andres Diazzal, a Diaz Brothers legidősebb tagjával beszélgettünk.
Nagyon sok előadás bemutatóján jelen voltam fényképezőgépemmel. Volt már úgy, hogy fáztam a porond szélén, és volt már olyan is, hogy nem úsztam meg vízcseppek nélkül az előadást. Most azonban a tél kellős közepén, még a pulóveremet is le kellett vennem előadás közben. Tovább…
A többszörös cirkuszfesztivál-díjas artistát, ifj. Simet Lászlót, a Főnix – Tűzcirkusz című műsor fellépőjét kérdeztük az izgalmas produkcióiról, a Fővárosi Nagycirkuszhoz kötődő régi és új élményeiről, valamint a jelenleg futó innovatív műsorról.
„Tűzből születtünk, tűzből vagyunk, tűzzé leszünk. Tűzgömb a világ, ami megállíthatatlanul forog, és benne mind, aki él: tüzet fog a lélek, amikor világra eszmél; tűzben edződik a bőr, a hús, a test, a vér. Tűzből született az ember, és emberré a tűz tette meg, mikor először szelídítette meg a lángnyelveket. Tűz ad fényt az éjszakában, tűz körül gyűlt össze a család, hogy hallgassák messze repítő mesék duruzsoló dallamát. Lángok közt született meg az értelem, a nyelv, a hit és a tudás. Tűzből lett minden, ami vagyunk: ha nincs meleg és nincs fény, csak didergünk, félünk és vacogunk.” Ezzel a varázslattal kezdődik a Fővárosi Nagycirkusz Főnix – Tűzcirkusz című műsora, hogy aztán elrepítsen egy izzó fantáziavilágba. Tovább…
Januárban lángba borul a Fővárosi Nagycirkusz porondja! Nemzetközileg elismert magyar artistaművészek, kirobbanó sikerű produkciók a világhírű Rippel Brothers rendezésében: Főnix – Tűzcirkusz január 19-től a Fővárosi Nagycirkusz műsorán! Tovább…
Rendhagyó óráink a Főnix – Tűzcirkusz előadás alatt is folytatódnak! A matematika legfontosabb szabálya: Ha túl könnyű, valamit elrontottál! Vagy még sem?!
2019. január 24-én a Főváros Nagycirkusz különtermében tartotta első, alakuló ülését az UNESCO Magyar Nemzeti Bizottságának Információs és Kommunikációs Szakbizottsága.
Rendhagyó óráink a Főnix – Tűzcirkusz előadás alatt is folytatódnak! Hallasz egy kémiával kapcsolatos viccet és semmi reakció?
Ötven méter magasban gyalogolt át egy dróton a londoni olimpiai stadion felett, de ment már fel 45 méter magas toronyra is. László sosem fél attól, hogy leeshet. Tovább…
Már harminc éve, hogy január 22-én tartjuk a Magyar Kultúra Napját annak emlékére, hogy Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon tisztázta le a Himnusz kéziratát. Tegnap ebből az alkalomból Magyar Kultúra Napja rendezvényt tartottak a Hagyományok Házában, amely során prof. dr. Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere Pro Cultura Hungarica díjjal tüntette ki Böjte Csaba ferences rendi szerzetest. Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár beszédében kiemelte, hogy a kultúra hit abban, hogy másokat is boldoggá tehetünk mély tisztelettel és alázattal. A rendezvényen a cirkuszművészetet képviselve fellépett Vellai Krisztina artista is egy légies tissue számmal, amit Szakál László, a Fővárosi Nagycirkusz karmestere kísért zongorán.
Ám – reméljük – ennél a tűznél senki sem hívja majd a tűzoltókat, noha februárban lángba borul a Fővárosi Nagycirkusz. No nem az egész, csak a porondja! A világhírű Rippel Brothers rendezésében, nemzetközileg elismert magyar artistaművészek előadásában, kirobbanó sikerű produkciók láthatók március 10-ig Főnix – Tűzcirkusz címmel a Fővárosi Nagycirkusz műsorán! Tovább…
Steven Pedersen örökké vidám, mindig szélesen mosolygó ember volt. Amikor tavaly tavasszal megérkezett a Fővárosi Nagycirkuszba, első dolga volt, hogy Teddy és Scooby, a két patagóniai oroszlánfóka rendben legyen, otthonosan érezzék magukat új helyükön és megkapják napi haladagjukat. Csak ezután ment hátra az irodákhoz, hogy aláírja szerződését és tájékozódjon feladatairól.
Rendhagyó óráink a Főnix – Tűzcirkusz előadás alatt is folytatódnak! Szeretnél részt venni egy közös nagy körjátékban? Szívesen megismernéd azokat a történeteket, amiket a régen élt emberek meséltek egymásnak a tűz körül ülve?
Hatalmas fába vágta fejszéjét a Fővárosi Nagycirkusz: igazi tűzcirkuszt tűzött műsorra. Eddig számtalanszor rendeztek már vízicirkuszt és jégcirkuszt: ilyen előadás volt a Jégbe zárt cirkuszvilág – Antarktisz gyermekei (2017) és a Atlantic Flight – Nagy cirkuszi utazás (2018) is – utóbbihoz egy különleges, platós szerkezetet hozattak, amivel másodpercek alatt lehetett a víz alá vagy fölé emelni a “manézst”. Ezek a műsorok is komoly technikai felkészültséget igényeltek, de közel sem annyit, mint a Főnix – Tűzcirkusz. Tovább…
Rendhagyó óráink a Főnix – Tűzcirkusz előadás alatt is folytatódnak! A Főnix az újjászületést, a megújulást szimbolizáló ősi, mitikus madár, aki ha megérzi végzetét, máglyát rak, és a tűzben elégve ismét fiókává válik.
2019. január 17-én Gervai Imréné artistaművész hivatalos keretek között átadott a Fővárosi Nagycirkusz múzeuma számára egy gigantikus, felbecsülhetetlen értékkel és jelentéssel bíró cirkuszművészeti gyűjteményt. A Gervai hagyaték cirkuszművészeti és kortörténeti szempontból is páratlan anyag.
Rendhagyó óráink a Főnix – Tűzcirkusz előadás alatt is folytatódnak! Szereted a természetet? Érdekelnek a vulkánok, a természet lenyűgöző csodái?
A Főnix – Tűzcirkusz premierjének másnapján, délután három órakor tartották a Fővárosi Nagycirkuszban a műsor szakmai premierjét. Az elsősorban a cirkuszi szakmának szóló díszelőadás mindig hangsúlyos szerepet játszik az intézmény életében.
Elsöprő sikerrel debütált 2019. január 19-én a Fővárosi Nagycirkusz legújabb műsora, a Főnix – Tűzcirkusz. A világszínvonalú produkciókat hosszú percekig tartó vastapssal jutalmazta a teltházas közönség.
Főnix – Tűzcirkusz címmel szombaton mutatja be új elôadását a Fővárosi Nagycirkusz. Mi pedig belestünk a kulisszák mögé, hogy kiderítsük, hogyan készül egy izzó, misztikus, akrobatikával, illúziókkal és egzotikus állatokkal teli produkció. Annyit elárulhatunk: meglepetésből nem lesz hiány. Tovább…
Ma, január 19-én, szombaton, 19:00 órakor vastapssal, telt házzal debütált a világhírű, többszörös fesztiváldíjas, valamint Hortobágyi Károly-díjjal kitüntetett Rippel Brothers rendezésében a Fővárosi Nagycirkusz új műsora, a Főnix – Tűzcirkusz! A jég és a víz után egy újabb elem köré épült előadásunk, mely ezúttal az egyszerre védelmező, formáló és pusztító tűz! A tűz emelt ki minket a vadállatok közül, és adott testi és lelki meleget az emberiség történelme során, egyszerre táplálva tudományt és költészetet! Új műsorunk ennek az elemnek állít emléket lélegzetelállító produkcióival!
Ma, január 19-én, szombaton 19:00 órakor birtokba veszi a Főnix a manézst a Rippel Brothers által rendezett Főnix – Tűzcirkusz előadásunk premierjén! Műsorunkban a tűz elemi erejének ezer arca kerül bemutatásra a zömében magyar artisták produkcióiban!
Egész héten hatalmas lendülettel és odaadással készültünk holnaptól látható előadásunkra, a Főnix – Tűzcirkusz műsorra jelmezes próbáinkkal! Szárnyát próbálgatta a Főnix, a Tűzvarázsló a lángok idézést gyakorolta hebrencs tanítványával, valamint Fővárosi Nagycirkusz manézsában az előadásban szereplő valamennyi artista teljes szívvel és belső tűzzel készült az holnaptól látható műsorunkra! A tűz ezer arcát bemutató előadásunk március 10-ig látható a Fővárosi Nagycirkusz!
A magyar artistaművészet legnevesebb képviselői, többek közt a Rippel Brothers, Simet László és Richter Kevin is fellép a Fővárosi Nagycirkusz Főnix – Tűzcirkusz című új műsorában, amelyet szombattól március 10-ig láthat a közönség. Tovább…
A cirkusz szerelmesei számára emlékezetesenek ígérkezik a most induló év: 2018-ban ünnepeljük a modern kori cirkusz megszületésének 250. évfordulóját. Külön öröm, egyben a hazai cirkuszművészet elismerése, hogy a jubileumi év nyitányának a magyar főváros a helyszíne. Ezekben a januári napokban a városligeti cirkusz porondjára figyel a nemzetközi cirkuszvilág. A jubileumi évet megnyitó, 12. Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztiválon tizenöt ország 126 artistaművésze mutatja be különleges attrakcióit, a vendégek között pedig ott lesz a legendás artistaművészek, neves cirkuszigazgatók egész sora. Ebből az alkalomból idézzük fel a Városligetben két évszázada zajló cirkuszi élet történetét, különös tekintettel az 1889-ben állandó otthonra talált, azóta itt működő Fővárosi Nagycirkuszra. Tovább…
A magyar artistaművészet legnevesebb képviselői, többek közt a Rippel Brothers, Simet László és Richter Kevin is fellép a Fővárosi Nagycirkusz Főnix – Tűzcirkusz című új műsorában, amelyet szombattól március 10-ig láthat a közönség. Tovább…
Budapest – A magyar artistaművészet legnevesebb képviselői, többek közt a Rippel Brothers, Simet László és Richter Kevin is fellép a Fővárosi Nagycirkusz Főnix – Tűzcirkusz című új műsorában, amelyet szombattól március 10-ig láthat a közönség. Tovább…
Nemzetközileg elismert magyar artistaművészek, többek közt Simet László és Richter Kevin is fellép a Fővárosi Nagycirkusz Főnix – Tűzcirkusz című új műsorában, amelyet a világhírű Rippel Brothers rendezésében szombattól március 10-ig láthat a közönség. Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár a programot bemutató keddi sajtótájékoztatón kiemelte, a magyar artistaművészet legnevesebb képviselőit kérték fel az előadásra. Tovább…
Budapest — Lóháton szaltózó artisták, lángzsonglőrök és tűzakrobaták látványos produkciójával mutatkozott be a Fővárosi Nagycirkusz Főnix – Tűzcirkusz című új műsora. Tovább…
Rippel Ferenc artistaművésszel beszélgettünk a Rippel Brothers – Rippel Ferenc és Rippel Viktor – által rendezett, a Fővárosi Nagycirkuszban január 19-től látható Főnix – Tűzcirkusz című klasszikus cirkuszi műsorról.
A magyar artistaművészet legnevesebb képviselői, többek közt a Rippel Brothers, Simet László és Richter Kevin is fellép a Fővárosi Nagycirkusz Főnix – Tűzcirkusz című új műsorában, amelyet szombattól március 10-ig láthat a közönség. Tovább…
A Fővárosi Nagycirkusz január 19-én induló Főnix – Tűzcirkusz című előadásról tartottak sajtótájékoztatót 2019. január 15-én, a Fővárosi Nagycirkusz manézsában, amelyen beszédet mondott Fekete Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára, ifj. Simet László többszörös cirkuszfesztivál-díjas artistaművész, a világhírű, Guinness-rekorder Rippel Brothers – Rippel Ferenc és Rippel Viktor – és Moussa Ahmed, a műsor koreográfusa.
Fehér Ádám és Kassai Benjámin nagyreményű artisták, formációjuk rendre besepri az elismeréseket a nemzetközi megmérettetéseken. Az öt méter magas kínai rúdon előadott mutatványaik nagy erőnlétről, önfegyelemről, precizitásról tanúskodnak. A huszonévesek azt célozták meg, hogy egyszer a szakma csúcsát jelentő Cirque du Soleil, Seven Fingers vagy Cirque Éloize tagjai legyenek. Tovább…
A Fővárosi Nagycirkusz két fő artista számára főállású munkakört hirdet alapfokú artista készségfejlesztő animátor feladatkör ellátására. A pozíció betöltője úgy a Fővárosi Nagycirkusz rendezvényein, mint egyéb szerződéses oktatási intézményekben tart eszközbemutatót, a cirkuszművészetet népszerűsítő, oktató célú előadásokat. Bemutatja az artista mesterség műfajait, alaptrükkjeit. Tovább…
Örömmel jelentjük be, hogy Graeser Józsefné Betti artistaművészt és Graeser József „Dodi” artistaművészt, a Fővárosi Nagycirkusz szakmai vezetőjét Művészi életpálya elismeréssel tüntették ki több évtizedes, odaadó és magas színvonalú artistaművészeti életútjuk, áldozatos és példamutató munkájuk megbecsüléséül. Ezúton is szeretnénk gratulálni kettejüknek ezért az elismerésért!
A Fővárosi Nagycirkusz két fő artista számára főállású munkakört hirdet alapfokú artista készségfejlesztő animátor feladatkör ellátására. A pozíció betöltője úgy a Fővárosi Nagycirkusz rendezvényein, mint egyéb szerződéses oktatási intézményekben tart eszközbemutatót, a cirkuszművészetet népszerűsítő, oktató célú előadásokat. Bemutatja az artista mesterség műfajait, alaptrükkjeit.
Tizenöt percet tölt sminkeléssel mindennap, sosem néz le munka közben, és a legközelebbi célja, hogy kimászik egy toronyház tetejére. Ádám Krisztián tíz éve kezdte kötéltáncos pályafutását, akkor még csak egy méter magasan, ám hamarosan a cirkuszi sátrak tetején láthattuk. Nemrégiben díjazták a legveszélyesebb produkcióját, és idén útnak indulnak a családjával, hogy újra szórakoztassák a vidéket. Tovább…
Főnix – Tűzcirkusz címmel és a Rippel Brothers rendezésében január 19-től indul a Fővárosi Nagycirkusz innovatív műsora. A tűz mint őselem köré épülő produkcióban egy kivétellel csak magyar sztárok lépnek fel. Tovább…
A Mesterember című sorozat hetente egy szakmát mutat be testközelből, hogy segítse a bizonytalankodókat a választásban. Tovább…
2019. január 19. és március 10. között a Nagy Molnár Dávid a Fővárosi Nagycirkusz FŐNIX –Tűzcirkusz című előadásában lép színpadra. Tovább…
Az újév napján mi is újjászületünk, magunk mögött hagyjuk a régit, és új tervekkel, újult erővel vágunk neki az új esztendőnek. Ilyenkor maga a világ is rálép a megújulás ösvényére, ahogy a nappalok újra egyre hosszabbak lesznek. Ezt az újjászületést szimbolizálja egy ősi mitikus madár, a Főnix is, amely, midőn megérzi végzetét, máglyát rak, és a tűzben elégve ismét fiókává válik.
December 31-én, 21:00 órakor egy fergeteges szilveszteri műsorral zárta az évet a Fővárosi Nagycirkusz. Ezzel az előadással nemcsak a 2018-as évet búcsúztattuk, de egyben a Szikramanók – Karácsonyi kaland a cirkuszban műsort is, ami decemberben szinte végig telt házzal ment.
Különleges meglepetéssel készült péntek estére a Fővárosi Nagycirkuszban az egyik néző, a 30 éves Simon Gábor. A multimédiás cégnél koordinátorként dolgozó fiú négy éve ismerte meg párját a 26 esztendős tanítónőt, Surányi Mariannát. A lánykérés ötlete már régóta foglalkoztatta Gábort, most úgy döntött, eljött az idő. Tovább…
A Művésztelepen mutatták be a Baross Imre Artistaképző Intézet diákjai a Fővárosi Nagycirkusz Mesterkurzus pályázatának nyertes produkcióit december 20-án. A pályázat lényege az volt, hogy ne klasszikus cirkuszt, hanem újat és szokatlant mutassanak be a diákok az iskolában elsajátított tudásukra építve. Tovább…
Bár még messze a Valentin nap és még mindenki a karácsonyi fergeteg hatása alatt van, a mai nap folyamán mégis a szerelem költözött be a Fővárosi Nagycirkuszba. Nagy meglepetésnek lehettek szemtanúi a mai nézők, de talán nem ők, hanem egy hölgy lepődött meg a legjobban, mikor a párját hírtelen meglátta a porondon, aki egy kis dobozkát keresett, ami az egyik ajándék dobozkába rejtőzött. Megható események következtek, több száz ember szeme láttára tette fel a nagy kérdést: „Hozzám jössz feleségül?”. Örülünk, hogy ebben az mesés pillanatban mi is részt vehettünk.
2018. december 20-án, a Művésztelepen mutatták be a Baross Imre Artistaképző Intézet diákjai a Fővárosi Nagycirkusz által kiírt Mesterkurzus pályázat nyertes produkcióit.
Murainé Szakáts Ildikó, a Baross Imre Artistaképző Intézet igazgatója köszöntötte a jelenlévőket, kiemelten a Mesterkurzus pályázat kiíróit dr. Borsós Beátát a Magyar Cirkusz és Varieté főigazgatóját, Graeser Józsefet a Fővárosi Nagycirkusz szakmai vezetőjét, és Fekete Pétert az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkárát. Murainé Szakáts Ildikó ismertette a pályázat lényegét, miszerint ne a klasszikus cirkuszt, hanem valami újat és szokatlant mutassanak be a diákok az iskolában elsajátított tudásukat felhasználva.
December 19-én sor került a Környezettudatos Karácsony pályázat díjátadójára. Idén 120 gyerekcsoport készített újrahasznosított anyagokból karácsonyfát. Mivel a természetvédelem életünk fontos része, és mi is nagy hangsúlyt fektetünk rá itt, a Fővárosi Nagycirkuszban, így mi is a ajánlottunk fel jegyeket a nyerteseknek.. Gratulálunk nekik, és jó szórakozást kívánunk! Tovább…
Urbán Ádám, immáron több mint 10 éve dolgozik a Fővárosi Nagycirkuszban, és hétről hétre készíti el a szebbnél szebb képeit, megmutatva ezt a szemkápráztató világot az embereknek. Két éven át fotózott az Aszódi Javítóintézetben együtt lélegezve a lakóival. A képei megdöbbentően reálisan mutatják be a létesítmény mindennapjait. A Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központban megnyitotta Esély – Aszódi javítóintézet című fotókiállítását. A vele készült interjú itt olvasható.
Advent beköszöntével a kulturális intézmények mindenütt karácsonyi programokat kínálnak az érdeklődőket. Így van ez a Fővárosi Nagycirkuszban is, ahol a „Szikramanók – Karácsonyi kaland a cirkuszban” című előadással várják a nagyérdemű közönséget. Tovább…
Idén a Fővárosi Nagycirkusz is csatlakozott a kaposvári Csiky Gergely Színház jótékonysági kezdeményezéséhez: nézőink jelképes összegen vásárolt ajándékjegyekkel támogathatják olyan nehéz sorsú, szegény gyermekek cirkuszlátogatását, akik eddig még soha vagy nagyon ritkán találkozhattak a csoda művészetével. Az ajándékjegyek megvásárlására a cirkusz jegypénztáraiban van lehetőség.
Idén hetedik alkalommal rendezte meg a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) a Jónak lenni jó! jótékonysági eseményt, aminek ezúttal az 1-es típusú cukorbetegek voltak a kedvezményezettjei. Ehhez már negyedik alkalommal csatlakozott a Fővárosi Nagycirkusz, ami a rendezvény egyik fő külső helyszíneként számos programmal várta az érdeklődőket.
Hamarosan itt a karácsony, ilyenkor mindnyájan szeretnénk a lehető legszebb ajándékot adni szeretteinknek. Most itt az alkalom, hogy egy felejthetetlen élménnyel ajándékozzon meg másokat!
Ma, december 14-én 13:45-tól rendhagyó énekórát tartottunk a Fővárosi Nagycirkusz aulájában! A rendhagyó óra során Kardos Katalin, a Fővárosi Nagycirkusz cirkuszpedagógiai koordinátora játékos feladatokkal várta a kisvárdai Szent György Görögkatolikus Általános Iskola kórusát, akik utána több karácsonyi dalt elénekelve gondoskodtak arról, hogy az ünnepek hangulata már előadás előtt a Fővárosi Nagycirkuszba költözzön!
December 16-án, vasárnap kerül megrendezésre a Jónak lenni jó! jótékonysági kampány, melynek egyik fő külső helyszíne a Fővárosi Nagycirkusz lesz. A gyűjtésben három alapítvány – a Szurikáta Alapítvány a Diabéteszes Gyermekekért, a Sportos Cukorbetegekért Egyesület, és az Egy Csepp Figyelem Alapítvány – vesz részt változatos programokkal.
December 16-án, vasárnap rendezik meg a Jónak lenni jó! jótékonysági kampányt, amelyhez immár negyedik alkalommal csatlakozott a Fővárosi Nagycirkusz. Az intézmény nem csak egyik fő külső helyszínéül szolgál az eseménynek, de egy felajánlással is támogatja a kezdeményezést: Kristóf Krisztián artistaművész cilinderét a tavasszal bemutatásra kerülő Dumbo című filmből 50 000 forint kikiáltási áron árverésre ajánljuk fel!
Ismét élménydús audionarrált előadást tartottak vak és gyengénlátó társaink számára 2018. december 13-án, a Fővárosi Nagycirkuszban. A 15 órakor kezdődő Szikramanók – Karácsonyi kaland a cirkuszban című, Tatár Bianka színésznő által narrált előadást kulisszajárás előzte meg, melynek során vak és gyengénlátó társaink megismerkedtek az előadásban fellépő művészekkel és az általuk használt rekvizitekkel, ezáltal „betapintást” nyertek az előadás kulisszatitkaiba.
2018. december 11-én, a Fővárosi Nagycirkuszban tartotta karácsonyi összejövetelét az idős artistaművészek számára a Magyar Artistaművészek és Cirkuszi Dolgozók Szakszervezete. Az ebéddel egybekötött összejövetelen kiosztásra kerültek a jótékonysági előadásról befolyt összegek.
Cirkuszművészeti produkciókat tekinthetett meg mintegy 50 hátrányos helyzetű család a Budapesti Család, Esélyteremtő és Önkéntes Ház élményajándékozási programjában szerdán a Fővárosi Nagycirkuszban. Tovább…
A Családok éve programsorozat keretében az Élményszerzés közösen elnevezésű rendezvényről tartottak sajtótájékoztatót 2018. december 12-én a Fővárosi Nagycirkusz manézsában. A sajtótájékoztatón részt vett dr. Illés Boglárka az Emberi Erőforrások Minisztériumának ifjúságpolitikáért és esélyteremtésért felelős helyettes államtitkára, Buncsik Ildikó a Magyar Vöröskereszt Budapest Fővárosi Szervezetének igazgatója, dr. Borsós Beáta a MACIVA Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója és Fazekas Zsuzsa, a József Attila Színház művelődési főtitkára.
A Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesülete minden év decemberében vidám programmal lepi meg tagjait. A Fővárosi Nagycirkusz “Szikramanók – Karácsonyi kaland a Cirkuszban” című akadálymentes, audiónarrált előadását nézhetik meg ingyenesen látássérült tagjai – közölte a szervezet. Tovább…
December 13-án, csütörtökön és december 14-én, pénteken ismét audionarrált előadást tartunk vak és gyengénlátó társaink számára a Fővárosi Nagycirkuszban! Mindkét alkalommal 150-150 főt látunk vendégül a Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesületéből 15 órakor kezdődő Szikramanók – Karácsonyi kaland a cirkuszban előadásunkon, amit mindkét alkalommal 14 órától kulisszajárás előz meg.
2018. december 10-én kilencedik alkalommal került megrendezésre a Magyar Teátrum Díjátadó Gála a Nemzeti Színház nagyszínpadán, amelyben felléptek a Fővárosi Nagycirkusz Szikramanók – Karácsonyi kaland a cirkuszban előadásának artistaművészei is.
A Fővárosi Nagycirkusz elkötelezett a nemes ügyek iránt, ezért immár negyedik alkalommal csatlakozik 2018. december 16-án, vasárnap, a Jónak lenni jó! elnevezésű jótékonysági kampányhoz, melynek keretében egész napos programokkal várják az érintetteket és az érdeklődőket.
December 14-én, pénteken 13:45-kor rendhagyó énekórát tartunk a Fővárosi Nagycirkusz emeleti aulájában aznapi Szikramanók – Karácsonyi kaland a cirkuszban előadásunk előtt! A rendhagyó óra során Kardos Katalin, a Fővárosi Nagycirkusz cirkuszpedagógiai koordinátora beszélget a kisvárdai Szent György Görögkatolikus Általános Iskola kórusával, akik utána énekükkel már előadás előtt gondoskodnak az ünnepi hangulatról!
Képforrás: nyirgokat.hu
Tizenöt percet tölt sminkeléssel minden nap, sosem néz le munka közben, és a legközelebbi célja egy toronyház tetejére kimászni. Ádám Krisztián tíz éve kezdte a kötéltáncosi pályafutását, akkor még csak egy méter magasan. A kétszáz éves színházdinasztia legfiatalabb tagja YouTube-videókból tanulta a mesterséget, ugyanis családjában ő az első, aki kötélre állt. Tovább…
Tegnapi, december 7-i Szikramanók – Karácsonyi kaland a cirkuszban előadásunkat megtisztelte jelenlétével Dorit Rudnick, a Fővárosi Nagycirkuszt 1908-ban áthelyező és felújító Beketow Mátyás ükunokája, aki ebből az alkalomból elhozta nekünk a családi cirkuszi fotóit is, amit beszkenneltünk a Fővárosi Nagycirkusz archívuma számára. Dorit Rudnick pedagógus, akárcsak közvetlen családtagjai, ám számára a cirkusz mindig is egy különleges helyet jelent, amit azt tegnap a fényképeivel bizonyította is.
December 7-én, 16:00 órakor Szentendrén, a Vujcsics Tihamér Zeneiskolában a Hangszerátadó ünnepség országos rendezvénysorozat keretében fellépett Alton Sophie handstand számával, valamint Vajda Gergely hegedűművész, amellyel a cirkuszművészet a magyar zenei kultúra előtt tisztelgett.
Folyamatos nemzetközi érdeklődés övezi a magyar cirkuszművészet megújulását világszerte. A jelentős szakmai munkának, artistaművészeink világsikereinek, a megújulási folyamatoknak, valamint a nemzeti kulturális életben elfoglalt helyének köszönhetően hazánk cirkuszművészete követendő példaként szolgálhat más nemzetek számára is. A legendás Circus Roncalli alapítója és tulajdonosa, Bernhard Paul tett látogatást a napokban Fekete Péter kultúráért felelős államtitkárnál, hogy a magyar tapasztalatokról, valamint a cirkuszművészet jövőjéről folytassanak eszmecserét.
2018. december 10-én, 18 órától, kilencedik alkalommal kerül megrendezésre a Magyar Teátrum Díjátadó Gála a Nemzeti Színház nagyszínpadán, a Magyar Teátrumi Társaság 10 éves fennállása alkalmából rendezett jubileumi közgyűlés után. A változatos műsorban fellépnek a Fővárosi Nagycirkusz Szikramanók – Karácsonyi kaland a cirkuszban előadásának artistaművészei is.
Idén nálunk vette kezdetét a cirkuszművészet 250 éves, egész évben világszerte zajló jubileumi ünnepségsorozata. A Fővárosi Nagycirkusz Közép-Európa egyetlen kőcirkuszaként a cirkuszművészet egyik fellegvára, amely generációk óta nyújt tartalmas kikapcsolódást a családoknak. Cikkünkben az épülethez köthető, több mint kétszáz év izgalmas eseményeit vesszük górcső alá. Tovább…
Ma, december 5-én, a Szikramanók – Karácsonyi kaland a cirkuszban előadásunk után egy szívmelengető mesének lehettünk fültanúi! Boldizsár Gizi tartott rendhagyó órát 120 alsó tagozatos gyerek számára, amely során megismerhették a Szikramanók történetét!
Ma, december 5-én, 15:00 órakor kezdődő előadásunk szerepelt utoljára Kostiantyn Korostylenko ukrán zsonglőr Nárcisszusz produkciójával. A mindössze 18 esztendős fiatal művészt december 6-án Danil Lysenko fogja váltani Szikramanók – Karácsonyi kaland a cirkuszban műsorunkon. Ebből az alkalomból a mai előadásunk során virággal és Szikramanó-puszival búcsúztunk mi is Kostiantyntól, és sok sikert kívánunk neki a továbbiakban is!
Minimustrát hirdetett ősszel a Fővárosi Nagycirkusz a Baross Imre Artistaképző Intézet – Előadó-művészeti Szakgimnázium, Gimnázium és Alapfokú Táncművészeti Iskola – jelenlegi és nemrég végzett növendékei számára azokból az előadásokból, amelyekben színész-artistaként először mutathatták meg a képességeiket. Láthatta őket a nagyközönség a Rómeó és Júlia, a Rengeteg (Looking Out) és az Egyenes labirintus című darabok szereplőiként. Tovább…
December 5-én, a szerdai előadáson látható utoljára Kostiantyn Korostylenko líraian elégikus zsonglőrprodukciója a Fővárosi Nagycirkusz Szikramanók – Karácsonyi kaland a cirkuszban műsorán! December 6-án azonban Danil Lysenko érkezik hozzánk ünnepien energikus zsonglőrszámával, amely során a fények és formák tánca garantáltan elkápráztatja álomszerű atmoszférájával a közönséget!
Míg egy filmet vagy egy éttermet az Oscar-díj, illetve a Michelin-csillag emel ki a többi közül, addig a cirkuszművészetben nem volt ehhez hasonló rangos elismerés. Egészen eddig! November 28-án az Európai Parlamentben először adták át az európai cirkuszokat minősítő nívódíjat, a BigTopLabel elismerést, amelyet idén három cirkuszigazgató vehetett át Brüsszelben.
Miként segítenek a számok nem csak a mindennapi életünkben, de a cirkusz világában? Miként tehetik még fényesebbé az ünnepeket? Erről szólt Számadó László szupertanár mai rendhagyó órája!
Immár hagyománnyá vált, hogy november utolsó csütörtökén a Fényszóró Alapítvány Kiskarácsony, Nagykarácsony várás címen jótékonysági gálát tart a Fővárosi Nagycirkuszban budapesti iskolák, nevelőotthonok sérült gyermekközösségei, Pest megyei sérült fiatalokat ellátó közösségek, valamint vidéki hátrányos helyzetű, nehéz sorsú fiatalok számára.
2018. november 26-án, telt ház előtt mutatták be a Nemzeti Színházban az Ezüstbojtárt, amely Petőfi Sándor János vitéz című elbeszélő költeményét öltözteti új köntösbe. Az Echo TV, Jó reggelt! című műsorának voltak vendégei Hajagos László artista tanár, Rátkóczy Lilla és Nagy Márk, a Baross Imre Artistaképző növendékei. Tovább…
2018. november 26-án, telt ház előtt mutatták be a Nemzeti Színházban Fekete Péter eredeti ötlete alapján, Gemza Péter rendezésében Jantyik Zsolt és Jantyik Csaba zenés mesejátékát, az Ezüstbojtárt, amely Petőfi Sándor János vitéz című elbeszélő költeményét öltözteti új köntösbe. Az összművészeti előadásban a Baross Imre Artistaképző Intézet növendékei is közreműködtek.
Ez a weboldal sütiket használ az Ön élményének javítása érdekében, miközben Ön a webhelyen navigál. Ezen cookie-k közül a szükség szerint kategorizált sütiket az Ön böngészője tárolja, mivel elengedhetetlenek a weboldal alapvető funkcióinak működéséhez. Harmadik féltől származó sütiket is használunk, amelyek segítenek elemezni és megérteni, hogyan használja ezt a weboldalt. Ezeket a cookie-kat az Ön böngészőjében csak az Ön beleegyezésével tároljuk. Önnek lehetősége van ezekről a sütikről is lemondani, azonban ezeknek a sütiknek a kikapcsolása hatással lehet böngészési élményére.
Necessary cookies are absolutely essential for the website to function properly. These cookies ensure basic functionalities and security features of the website, anonymously.
Cookie | Duration | Description |
---|---|---|
cookielawinfo-checbox-analytics | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Analytics". |
cookielawinfo-checbox-analytics | 11 months | A sütit a cookie-k felhasználói beleegyezésének tárolására használják az "Analitika" kategóriában. |
cookielawinfo-checbox-functional | 11 months | The cookie is set by GDPR cookie consent to record the user consent for the cookies in the category "Functional". |
cookielawinfo-checbox-functional | 11 months | The cookie is set by GDPR cookie consent to record the user consent for the cookies in the category "Functional". |
cookielawinfo-checbox-others | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Other. |
cookielawinfo-checbox-others | 11 months | A cookie-t az "Egyéb" kategóriába tartozó sütik felhasználói hozzájárulásának tárolására használják. |
cookielawinfo-checkbox-necessary | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookies is used to store the user consent for the cookies in the category "Necessary". |
cookielawinfo-checkbox-necessary | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookies is used to store the user consent for the cookies in the category "Necessary". |
cookielawinfo-checkbox-performance | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Performance". |
cookielawinfo-checkbox-performance | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Performance". |
viewed_cookie_policy | 11 months | The cookie is set by the GDPR Cookie Consent plugin and is used to store whether or not user has consented to the use of cookies. It does not store any personal data. |
viewed_cookie_policy | 11 months | The cookie is set by the GDPR Cookie Consent plugin and is used to store whether or not user has consented to the use of cookies. It does not store any personal data. |
Functional cookies help to perform certain functionalities like sharing the content of the website on social media platforms, collect feedbacks, and other third-party features.
Performance cookies are used to understand and analyze the key performance indexes of the website which helps in delivering a better user experience for the visitors.
Analytical cookies are used to understand how visitors interact with the website. These cookies help provide information on metrics the number of visitors, bounce rate, traffic source, etc.
Advertisement cookies are used to provide visitors with relevant ads and marketing campaigns. These cookies track visitors across websites and collect information to provide customized ads.
Other uncategorized cookies are those that are being analyzed and have not been classified into a category as yet.